Féktelenül [Charles Leclerc ff.]

1. Megígértem

Ajánlott zene: James Arthur ft. Travis Barker - You

"Azt hinnénk, hogy a csapások az életben összetörik az embert. De nem. Egyre keményebb szívű lesz és következetesebb."

~ Borsa Brown

/Allison Baker/

2021. január 14. Maranello, Olaszország

Még most is alig hiszem el, hogy itt állok, ezen a festői helyen, ahol megannyi pilóta tesztelt már a leggyorsabb autókkal. Igazi legendák. Olyan versenyzők, akiknek valószínűleg a nyomába se fogok érni soha. Impozáns szállodai szobám erkélyéről szemlélem a leírhatatlanul gyönyörű olasz tájat. Mindenhol fák, erdős területek, ahova csak a szem ellát. Azonban van valami, ami kiemelkedik ebből a zöld tájból. Ez pedig nem más, mint az az aszfaltcsík, ahol holnapi nap folyamán vezetni fogok. Elbűvölve, mégis félve nézek végig a kanyarokkal teletűzdelt versenypályán, ahol megpecsételődhet a sorsom. Sokan mit meg nem adnának azért, hogy akár csak egy közelebbi pillantást vethessenek a fioranói pályára, nekem pedig lehetőségem adódik arra, hogy tesztelhessek rajta. Méghozzá Formula 1-es autóval. Valószínűleg nőként először a világon a modern érában. Azonban hosszú utat tettem meg idáig.

Húsz évvel ezelőtt láttam meg a napvilágot egy esős londoni napon a brit fővárosban. Egyetlen bátyám van, aki három évvel előzött meg engem. Ezt pedig nem egyszer dörgölte már az orrom alá. Én és a testvérem, illetve a szüleink mindig is összetartó család voltunk. Anyukám tanárként dolgozik abban az általános iskolában, ahova én és a bátyám jártunk. Apukám pedig mérnökként helyezkedett el és formaautók tervezésében vesz részt az egyik királykategóriás istálló brit székhelyén. Szerencsére ő leginkább otthonról követte végig a szezonokat, és csak ritkán kellett huzamosabb ideig távol lennie tőlünk, így nem bomlott fel a mi kis négyesünk. Viszont ennek köszönhetően hamar megpecsételődött a mi sorsunk.

Minden öt éves koromban kezdődött, amikor apa magunkkal vitt minket az egyik Formula 1-es nagydíj hétvégéjére. Bátyámmal nagyon élveztük az egészet, habár olyan aprók voltunk abban a hatalmas forgatagban. Akkoriban csak azt láttuk, milyen hihetetlenül gyorsan száguldanak azok az autók, és milyen nagy hanggal. A pilóták pedig olyanok voltak számunkra, mint akármelyik szuperhős-film főszereplői. Azonban rájöttem, hogy ők is csak emberek, amikor belebotlottam az egyikükbe azon a futamon.

2005. október 7. Suzuka, Japán

Világosszőke haját meg-meglobbantja az enyhe szembeszél, ahogy önfeledten futkározik a boxutcában, miközben nem is sejti, mennyi veszély leselkedhet rá. Arról nem is beszélve, hogy testvére és apukája bármikor a keresésére indulhatnak. Hiszen senkinek nem szólt arról, hogy merre megy. Rózsaszín pólójában és szürke melegítőnadrágjában bájosan néz ki a lány, aki félelmet nem ismerve, próbál átjutni a forgatag közepette célja felé, ami egy piros autót takar. Közelebbről meg akarja nézni, gyermeki kíváncsisága pedig nem hagyja nyugodni. Ugyanakkor mindössze csak a szín az, ami kifejezetten érdekessé teszi az ötéves kislány számára azt a járművet. Képtelen lemondani róla.

Útját azonban megakadályozza egy magas ember, akibe beleütközve, figyelmetlenségében a földre huppan. A hirtelen jelentkező fájdalom a fenekénél egyből sírásra késztetné, azonban meghallva egy jellegzetes férfihangot, figyelme azonnal elterelődik az esésről. Sokkal érdekesebbé válik számára az a személy, aki leguggolva hozzá, érdeklődve kezdi el őt kémlelni. Nem tudja elkerülni a figyelmét a fehér overáll, amit a férfi visel, és amin számára értelmezhetetlen feliratok olvashatóak.