harmadik

116 6 0
                                    

- Nem mindig néztem ám így ki - mesélte a lány egyik este, vacsora után.

Megint tudtak normálisan beszélni és egyre több dolgot osztottak meg egymással saját magukról.
Eleinte nehezen ment ez a fajta őszinteség, de aztán feloldódtak és mindent, ami eszükbe jutott, elmondtak a másiknak.

A fiú úgy érezte, hogy Júlia hirtelen túl sok dolgot akar neki elmesélni. Elgondolkozott azon, hogy ez vajon azért van - e, mert sosem tudhatja, mikor fog meghalni, vagy azért, mert olyan rég beszélgetett vele egy idősekkel?

Már tudta, hogy Júlia barátai rég nem látogatják őt és amikor a lány erről beszélt, szomorúság villant a tekintetében.

Hogy lehetnek ilyen szívtelenek az emberek? Halálos betegséggel küzd, ők pedig annyira nem képesek, hogy beszéljenek vele.

Több nap is eltelt, mire annyira megtalálták a közös hangot, hogy már őszintén nevetni is képesek voltak, ami mindkettejüktől nagy teljesítmény volt.
A fiú egy hete nem is gondolta volna, hogy újra tud majd őszintén nevetni.
Sőt, azt sem, hogy élni fog.

- Az élettől kaptál egy új esélyt - mondta egyik nap Júlia.

Ez a mondat nagyon tetszett neki és egész éjszaka ezen gondolkozott. Azon járt az esze, hogy vajon miért kapott ő még egy esélyt? Számba vette minden tettét, az egész életét és arra gondolt, nem érdemelte volna meg az újabb lehetőséget az életre.

A kötés még mindig ott fehérlett a kezén. Akárhányszor ránézett, undort érzett saját maga iránt.
Undorodott attól az embertől, aki előtte volt és attól, aki ezt akarta tenni.
Belátta, hogy ez nem is lett volna megoldás és kezdte pozitívan felfogni ezt az egész új lehetőséget. Ennek az új esélynek köszönhette, hogy megismerte Júliát, aki egy nagyszerű ember, aki mindig boldog és pozitív, amellett, hogy milyen sorsa van.

A napok múlásával a fiú egyre jobban kivirult. Már nem emésztette magát az öngyilkosságával és a halállal, csupán élvezett minden percet, amit Júliával töltött.
Egy idő után a mindennapos pszichológushoz járás két naponta lett megtartva, mert a nő szerint is javult a fiú állapota.
Egyre több dologról mert neki beszámolni, olyanokról, amikről őszintén tudott beszélni.
Bár az öngyilkosság téma nem került még szóba, a pszichológus beszélgetett már vele a szüleiről és a fiú még Júlia iránti érzelmeit is felfedte előtte.

Élet vagy Halál // Befejezett Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang