HURRICANE - Daughter of Aizawa [My Hero Academy Fanfiction]

Part 8: Összetörve II.

Üvöltve zuhantam a magasból a lény felé. Minden erőm az csapás erejére koncentráltam. A becsapódás szele a magasba lökött, minden csupa por volt, ahogy a szél maradéka körbe körbe száguldott a talajon. Hajam vadul lobogott a levegőben, szívem a torkomban dobogott, ahogy az agyfejet kerestem a tekintetemmel. A porfelhő lassan kezdett eloszlani, mire megláttam. Nem! Nem lehet! De hiszen... 

Az agyfej korábbi helyén állt, karcolás sem volt rajta. Annyit mozdult hogy elengedte apám erőtlen testét, szabaddá téve karjait, és fekete üres tekintetével engem nézett. Teljesen ledermedtem a levegőben. Nem lehet! 

Pár méterre az agyfejtől értem földet. Kezem ökölbe szorítottam, és úgy éreztem, lángol az egész testem. Az energia teljesen elöntött, a lábujjaimtól a fejem búbjáig. A levegő össze vissza fodrozódott körülöttem. 

- Nem adod könnyen magad? - vetettem oda neki dühödten, és hátrébb csúsztattam a bal lábam - Hát én sem!

Előre lendültem, csak úgy suhanok felé a levegőben. Most a lábammal támadtam, igyekszem közelről rúgni, de nem hozzáérni. Nem őt akarom eltalálni, ezzel csak erőt küldök felé, így biztonságosabb és erősebb is a csapás, mintha a kis lábammal próbálnám megrúgni. Könnyedén forgok a levegőben, gyorsan, és ügyesen, ahogy apa tanította. Testem fodrozódni kezd az agyfej közelében, mielőtt megragadna, és légáramlatként mögé siklok. Pár tized másodperc az egész, de nagyon kell összpontosítanom. Mögötte is vagyok, újabb ütés. Ismét helyet változtatok, levegőként, majd fizikai valóm jelenítve meg, felé csapok. Közben egyre csak kiabálok, a fájdalom szabályosan kiszakad belőlem.

- Hogy merted! - üvöltöttem, és felé rúgtam - Hogy merted őt bántani! - újabb ütés, majd helyet változtattam. 

Könnyeim az arcom áztatták, de a harag csak növelte bennem az adrenalint, és a lendületet. Sosem használtam ennyi ideig és ilyen intenzíven az erőm, de most egyszerűen nem éreztem a korlátokat. Úgy éreztem, a végtelenségig tudnám támadni a szörnyet, ami ezt tette.

A sokadik ütés után azonban, mikor helyváltoztatás után újra fizikai alakot öltöttem, és fordultam volna meg a levegőben a lény felett, erős szorítást éreztem a bokám körül. Ami a legfájdalmasabb volt, hogy a testem még nem állt teljesen... hogy is mondjam... helyre? Olyan lehettem külső szemlélő tekintetében, mint egy szakadozó hologram. Az agyfejnek valahogy sikerült elkapnia a bokám, miközben folyamatban volt a vissza alakulásom, így félig megszakította azt. Hullámok futottak végig a testemen, amitől úgy éreztem, darabokra hullok, majd valami különös erő összeránt, majd széttép. Testem hullámzott a levegő és a fizikai lét közt. Fájdalmas sikoltás szakadt ki belőlem, majd egy hirtelen rántást éreztem, és a föld vészesen közeledni kezdett. Háttal csapódtam a talajba, továbbra is... szaggatva. Azt hiszem ez a megfelelő szó rá. Estetek már le fáról a hátatokra? Éreztétek már, azután hogy minden levegő kiszakad a mellkasotokból, és egyszerűen olyan, mintha megfulladnátok? Na, én is ezt éreztem. Szemem kitágult, mellkasom megemelkedett, és kétségbeesetten nyeltem a levegőt. Csakhogy a többi fájdalmat, ugyanis minden bizonnyal bordám tört, nem volt időm észlelni, ugyanis az agyfej a bokámnál fogva felrántott a magasba, félkört írva le a karjával, hogy egy másik oldalt vágjon a földbe. Úgy értem, mozdulni sem tudok. Fémes íz került a számba, de nem emlékeztem rá, hogy elharaptam volna a nyelvem. Minden porcikám üvöltött a fájdalomtól, és tudtam, még egy ilyen földbe döngölést nem bír ki halandó testem. Az agyfej körmei bokámba vájtak, ahogy újra a magasba emelt. 

- Elég. - hallottam tompán Shigaraki Tomura hangját, mire az agyfej egyszerűen leejtett a földre, karnyújtásnyira apám mellé. 

Háton feküdtem. A plafont láttam, de mintha rendre egybefolytak volna a színek. Minden összemosódott, elhomályosult. Nehéz volt nyitva tartanom a szemem. Üvöltöttem volna a fájdalomtól, de egyszerűen képtelen voltam akárcsak egy hangot is kipréselni. Vér folyt az orromból, és a szám oldaláról, le az arcomon. Úgy éreztem, mintha belülről szétzúztak volna. Csontjaim apró szilánkokra törték. Valaki felém hajolt, de időbe telt, míg tudatosult bennem, ki az. Shigaraki vonásai rajzolódtak ki előttem zavarosan. Éreztem, ahogy egy könnycsepp végig folyik az arcomon. Tompa hangokat hallottam a háttérből, de fogalmam sem volt, mi történik.