Egymás ellen (1.)

4. fejezet

Queen :

Másodperc törtrészébe telt volna, hogy kiakadjak. Most komolyan képesek Adammel fenyegetni?

Már épp nyitottam a számat, amikor kivágódott az ajtó. Egyikünk se kapta oda a fejét, inkább mereven néztünk egymás szemébe.

Nem is kellett sokat várni arra, hogy a váratlan látogató megszólaljon.

- Mégis mi folyik itt Morrison ügynök! - dördült apám fenyegető hangja. Önkéntelenül borzongtam meg, és vesztettem el a farkasszem-nézést a szólítottal.

A negédes mosoly visszakerült az ajkaimra és nyájasan fordultam felé. - Micsoda meglepetés, apám!

- Queen.. - biccentett felém és láthatóan zavarban lett tőlem. - Zack! Kérdeztem valamit! - beszélt a férfihoz, aki lassan felegyenesedett mellőlem egy kis teret adva nekem. Eddig észre se vettem hogy benntartottam a lélegzetem... most azonban, mint egy kilyukadt gumiból eresztett belőlem az oxigén.

- Jelenleg a kihallgatásomat végzi. - adtam én választ a kérdezett helyett. - Egész jól haladt, amíg maga be nem jött hogy aláássa a tekintélyét.. - fintorodtam el magam. Az idősödő férfi kicsit meghőkölt a szavaimra, és újból szólásra akarta nyitni a száját. - Megtenné hogy lelép innen!? - hangom fenyegő, arcom mégis ártatlan maradt. Mindenki érdeklődve kapta rám a fejét. Nem számítottak arra, hogy inkább folytatnám a kihallgatást, minthogy a felettesükkel beszéljek..

Farkasszemet néztem az egyetlen élő rokonommal, akiből áradt a félelem... meg volt rá az oka, hogy félt tőlem. Hiszen tudtam a titkát.. amikor elhagytam az FBI-t csak sejtette miért léphettem le, de ahogy a Garcia fivérekhez csatlakoztam tudta, hogy már bizonyítékom is van ellene.. Bármikor ellene fordulhatok.

Szó nélkül sarkon fordult és kivágtatott a helyiségből. Egy önelégült vigyor terült el az arcomon.. iszonyatosan élveztem, hogy ilyen hatalmam volt a szülőm felett.

- Úgy látom nem lettetek jóba az évek alatt... - Zack hangja a hátam mögül meglepett, de most nem engedtem meg magamnak, hogy ezt észrevegye. Mindig úgy vizslat, mint egy ragadozó, aki a prédáját lesi...

Tisztában voltam vele, hogy ő az egyetlen, aki ismer annyira, hogy az álarcom mögé lásson. De szerencsére akkora mértékben még ő sem tudott, hogy ezzel le tudott volna buktatni bárki előtt... az emberek mindig elhiszik azt ami nyilvánvalónak tűnik...

Sajnos vagy nem sajnos, de nem tudták folytatni a kérdezősködést.

Az ügyvédem nagy perpatvar közepette érkezett meg. Természetesen ehhez az is hozzátartozott, hogy senki nem akarta elhinni, hogy az ügyvédem. Amin persze nagyon kibukott...

Én viszont nem tudom miért csodálkozott rajta... éppen egy kosármeccsről kapta a hívást. Ezért mezben, fullcap-ben vágtatott be a kapitányságra...

A kartelles fivérekkel ellentétben nem értesítettem előre Lucast, hogy mire számítson. Túl elővigyázatos vagyok... mindig csak akkor beszéltem vele, amikor valóban szükség volt rá.

És rá egyébként is bármikor lehetett számítani. Most is pillanatok alatt szabaddá tette magát majd pedig engem is.

- Ezek a hülye fakabátok! - szitkozódott, miközben a Kaptár felé mentünk a sztrádán. - Ki mondta, hogy az ügyvédek csak zakót meg inget viselhetnek? - fújtatott dühösen, mire elnyomtam magamban egy gonosz vigyort.