Egymás ellen (1.)

5. fejezet

Zack: 

Idegesen túrtam bele a hajamba. A mellettem álló férfi pedig eltakarta az arcát a kezével, hogy ne látszódjon a széles vigyor rajta. Az előttem lévő nő észre se vette kínos helyzetemet, helyette még jobban kidüllesztette a mellkasát.

- Köszönöm, Gloria! - mosolyodtam kényszeredetten, mire a megszólított könnyed érintéssel simított végig a karomon.

- Nagyon szívesen, Zachary... tudod neked bármit! - félreérthetetlenül kacsintott rám, majd átdobta a vállán a haját, és megfordulva úgy sétált ki az irodámból, hogy jól látható legyenek számomra dús idomai.

Miután becsukódott az ajtó, a barátomból úgy robbant ki a nevetés, hogy tehetetlenül rántott magával.

- Ember... azt hiszem... azt hiszem ez a nő teljesen rád van gerjedve! - elfintorodtam. Persze, hízelgő tud lenni az embernek az ilyesmi, de nem ettől a nőtől. Szó se róla nem volt egy csúnya látvány, de nála csak egy nőt ismerek aki rosszindulatúbb, és nekem elég volt egyszer megtapasztalni az ilyen nőszemélyek kegyetlenségét.

- Pedig már az értésére adtam, hogy én házi nyúlra nem lövök.. - forgattam meg a szemeim. Egyszer szegtem meg ezt a szabályt, többször nem fogom.

- Úgy látszik ő nem tekinti annak magát... - azzal a társam jól hátba vágott majd leült a velem szemben lévő íróasztalra. - Meg ki tudja.. lehet tudna szólni érdekedben valami jó szót a Főnöknél... rád férne ez után a rajtaütés után.. nagyon ki volt akadva.- hátradőlt és széles vigyorral vizslatott engem.

- Nem baj.. inkább kihagyom. Nem ér annyit a Főnöknél egy jó pont ahhoz, hogy bevállaljam ezt a bigét...- forgattam a szemeim.

- De most miért Zack? - húzta fel az orrát a barátom. - A munkán kívül kellene egy kicsit mással is foglalkoznod... itt van, 30 múltál jóval és se feleség, se barátnő, se kutya se macska.. szerintem...

- Amióta megszülettek az ikrek azóta folyamatosan csak ezt hajtogatod... - húztam el a számat. - Oké, hogy neked bejött az élet, nem kell az orrom alá dörgölni

- Dehogynem kell! - vigyorgott a férfi. - Sőt! Vasárnap muszáj eljönnöd ebédre... Amy nagyon készül rá, és amikor a múltkor nem jöttél...

- Egy újabb vakrandi? - sóhajtottam fel.

- Valószínűleg... nagyon a lelkemre kötötte, hogy mindenképp vegyelek rá, hogy gyere... - a szemtelen újból elnevette magát. Kyle is pontosan tudta, mennyire kényelmetlenül érzem magam, ahányszor ilyet szervez a felesége. Tényleg szerettem velük lenni, de csak velük... nem igényeltem a kéretlen ismerkedők hadát

- Muszáj? - emeltem az égre a szemeim.

- Igen. Muszáj! - vágta rá kegyetlenül a másik. Felhorkantottam. Ám legyen... de az biztos, hogy ebéd végén elbeszélgetek azzal a nőszeméllyel.

Meg volt az oka annak, hogy nem vágytam senkire az életemben. Annak idején, olyan személynek adtam oda a szívem, aki nem volt méltó hozzá... az eredménye egy hatalmas lecke lett az élettől. Köszönöm szépen, nem kérek belőle.

Nem tagadom, hogy létezik az önzetlen szerelem. Hiszen végignéztem a legjobb barátom, társam, szinte bátyám útját a házasságik majd az apaságig. Kétségtelen, hogy van miért irigyelni őket.... de! Számomra nincs olyan személy, aki egészségesen beleilleszthető az életembe. Voltak próbálkozásaim az utóbbi években, de mindig hozzá hasonlítottam őket... az amit vele átéltem az páratlan volt. Kár, hogy nem volt valódi... Akkor egyszer hittem csak el, hogy talán mégis létezik nekem való nő, de hamar rájöttem, hogy tévedtem. Ezt a leckét pedig nagyon fájdalmasan meg kellett fizetnem...