Egymás ellen (1.)

2. fejezet

Zack:

Idegesen doboltam a lábammal a szolgálati kisteherautóban. Éppen a biztonsági kamerákra kapcsolódott rá az egyik hacker kolléga, és azokat figyeltem a monitoron. 

Ma lesz a nagy fogásunk. Életem fogása. 

Nemcsak a bűnözők királynőjét, Queen Beet fogom letartóztatni, de a kegyetlen drogkartellt, a Garcia fivéreket is el fogjuk kapni. 

A fivérek a legnagyobb drogterjesztő hálózattal rendelkeznek. Természetesen a maffiájuk nem csak ezzel foglalkozik, de ez a fő csapásirányuk. Amikor az apjuk Kolumbiából ide küldte őket, az volt a célja, hogy itt is kiépítse a droghálózatát. Hát sikerült neki... Queen-nek pedig sikerült beleragadnia. 

Persze nem véletlenül alakult így. Ez nagyon jól jött a nőnek is. Tudomásom szerint nemcsak anyagilag de testileg is megérte neki hozzájuk tartozni... elfintorodtam. Sosem gondoltam volna, hogy az, akit én valaha tiszta szívből szerettem idáig fog süllyedni... 

- Itt 827. A célszemélyek megérkeztek. - reccsent meg a rádió, mire rögtön a megjelölt kockára kaptam a fejem. 

Három hatalmas terepjáró állt meg a számukra fenntartott magánparkolóban. Utasaik és sofőrjeik lassan kiszálltak. Mind a három fivér még két verőembert hozott magával. Viszont csak a rangidős, idősebbnél volt valami... jobban fókuszáltam és felismertem az aktatáskát. 

Elvigyorodtam. 

Hogy lehetnek ennyire hülyék, hogy egy ilyen nyílt terepen csinálják meg az üzletet?

- Itt Alfa. Mindenki készüljön. Nemsokára kezdünk. - szóltam bele a saját rádiómba és elégedetten dőltem hátra. Alig vártam, hogy letöröljem ezeknek a senkiháziknak az arcáról ezt az önelégült vigyort...

Queen: 

Az irodámban várakozva vártam, hogy megérkezzenek az első vendégeim. Eredetileg ma tényleg drogátadás zajlott volna le... de a kartell megtudta, hogy rajtaütést terveznek és átgondolta a dolgokat. Itt lesznek, hisz nem szeretnék elszalasztani a találkozást az FBI-al. Az viszont, hogy nem az lesz amiben a szövetségiek reménykednek, már nem a mi hibánk...

 A Garcia fivérek voltak a vendégeim ma este... Nagyot nyeltem, ahogy rájuk gondoltam. A három testvér, a híres kolumbiai Garcia drogbáró gyermekei. Mindenki tudta kik ők, de soha senki nem tudott rájuk bizonyítékot szerezni, ha mégis lett volna akkor azok hirtelen eltűntek, a tanúk véletlenül meghaltak...
Mára már senki nem mert ellenük szövetkezni. Olyan befolyásuk volt, ami még a rendőröket is megrémisztette. 

Legalább két évembe került, mire felfigyeltek rám, és kisebb üzleteket mertek velem kötni. Eleinte bizalmatlanok voltak az FBI-os múltam miatt, de mára már velük is elhitettem a látszatot. Persze nem mindegyikük bízott bennem teljesen, viszont a rangidős Diego a tenyeremből evett.. és ez volt a lényeg. Ő volt a főnök és az ő szava számított igazán. 

Órák teltek el, a hely lassan éledni kezdett és a papírmunkámat is eltettem, hogy csak a lassan megérkező vendégeimre koncentrálhassak. A telefonom pittyegett és megjelent a biztonsági kamera felvétele, mutatva, ahogy a fivérek megérkeznek. Görcsbe rándult a gyomrom. A látszatom legrosszabb része most következett... hiszen ahhoz hogy ezek a bűnözők így álljanak hozzám, ajánlanom kellett valamit, amit féltem, hogy bármikor beválthattak.

- Királynőm! - kopogás nélkül nyílt ki az irodám ajtaja és léptek be rajta sorban a férfiak. Az élen Diego volt, aki állandóan megtisztelt az előbbi megszólítással. Mély búgó hangja veszélyes mosollyal párosult, amit azonnal rám eresztett, ahogy elindult felém. Óvatosan felálltam az íróasztalomtól és hagytam, hogy a férfi mellém lépve arcon csókoljon. - Hiányoztál! - suttogta a fülembe, majd a derekam után nyúlva magához húzott. 

Gyengéden eltoltam magamtól, majd kiléptem az asztal biztonsága mögül. 

- Foglaljatok helyet... - mutattam a helyiség sarkában kialakított nappalirészre. Az idősebb fivért nem zavartatta a közönség, kezeinket összekulcsolta és maga mellé húzott az egyik kanapéra. Eközben a fiatalabb testvérei bizonytalanul mérték fel a helyzetet. Felipe volt a középső, akit igazán semmi sem zavart, bármit megtett, amit mondtak neki kérdezés nélkül. Carlos viszont... vele sok problémám volt. Nagyon ambiciózus és határozott volt. Nem tetszett neki, hogy a bátya nekem akar udvarolni, ebből kifolyólag már tőlem is a frász kapta ki. Az érzés kölcsönös volt... reméltem, hogy visszaküldik Kolumbiába mielőtt gondot okozna számomra. 

-Hogy telt a napod, kedvesem? - Diegot nem zavarta, hogy mások hogyan néznek ránk, az arcomhoz nyúlva elsöpörte szőke tincseimet az arcomból. Igyekeztem bájos mosollyal fordulni felé, hogy lássa 'értékelem' az érintéseit. Persze ez is csak látszat volt... utáltam mikor hozzám ér. Égetett a bőröm az érintése nyomán... de a legrosszabb, hogy sokszor azért fájtak az érintései, mert a korábbi 5 évben csak neki engedtem ilyen bizalmas közeledést, és a lelkem egy kis része vágyott rá... Fájt arra gondolnom, hogy ezek az érintések jól eshetnek. 

Eleinte csak könnyed flörtjeink voltak, amit tudtam kezelni, hiszen semmi kötelezettséggel nem jártak. Ám az utóbbi fél évben megváltozott valami... A férfi el akart csábítani, hol fizikailag, hol érzelmileg próbált rám hatni. Féltem, hogyha elutasítom akkor megszakítja velem az üzleti kapcsolatát, vagy ami rosszabb nem bízik már bennem. Ezért arra kértem, hogy adjon nekem teret és időt... Elmondtam neki, hogy évekkel ezelőtt összetört a szívem, és idő mire valakit be merek engedni a darabkái közé. 

Féltem, hogy nem fog belemenni... de meglepően megértő volt. Kicsit olyan volt, mintha ígéretnek vette volna tőlem, és már nem izgult, hogy nem kaphat meg. Egyszerűen csak várnia kell és az övé leszek. Ezért a mai napig minden egyes alkalommal félek, hogy eljön az a pont, amikor már többet akar...  Emiatt is akartam annyira, hogy minél hamarabb vége legyen ennek a projektnek... inkább a halál, minthogy az övé legyek...

- Alig hiszem el, hogy ezek a FBI-osok bevették ezt a trükköt... - nevettem fel, ahogy az egyik kidobó emberük a középen lévő asztalra tett egy nagy aktatáskát.

- Engem nem lepett meg... - horkantott Diego. - Hülye spicli az összes... nem csodálom, hogy leléptél tőlük - vigyorgott rám. 

- Biztos, hogy végleg ott hagytad őket? - vizslatott szúrós szemmel a legkisebb Garcia, elégedett mosollyal fordultam hozzá. Bátyja felhorkantott és tudom, hogy a védelmemre akart kelni, de enyhe szorítással a kezén jeleztem, hogy válaszolni akarok. 

- Igazán sose tartoztam közéjük... - vontam vállat. - Csak apám miatt csináltam, de én sosem éreztem, hogy bármi értelme lenne a jó kislányt játszani... 

Mielőtt reagálhatott volna egy mások  számára váratlan, de számunkra várt hangzavar szólt közbe, amit az irodámba betoluló fekete ruhás, fegyveres alakok beözönlése követett.

-Fel a kezekkel! - ordították. Mi pedig vigyorogva tettünk neki eleget. Azt hiszem megérkeztek a díszvendégeim...

Sziasztok!

Köszönöm, akik támogattak a folytatásban! 
Remélem megfog annyira a történet titeket,
hogy továbbra is velem maradjatok.

-20 fokot mindenkinek!
Blacky

___________________________________