A falka védője | Öröktűz legendái 1.

5.

Sziasztok! Itt is volna a folytatás, remélem tetszeni fog, továbbra is várom a véleményeteket. Jó olvasást és szép napot nektek! 🌞

Felriadtam az éjszaka kellős közepén. Még sötét volt kint, csak a hold világított be az ablakomon. Úgy emlékeztem, hogy be volt húzva a függönyöm, most mégis tökéletes kilátást nyújtott az ablakom a tóra és az azt körülvevő hegyekre. Minden békésnek tűnt, a víz lágyan fodrozódott, hópelyhek szállingóztak az ablak előtt. Egy csúnya felhő billent a hold elé eltakarva a gyönyörű látványt.

Csalogatott a természet. Hívott, hogy menjek és fedezzem fel minden rejtelmét. A lábaim maguktól mozogtak, le a lépcsőn, ki a házból, le a partra. A hó ropogott a lábaim alatt, minden lépésem megzavarta az éjszaka csendjét. A túl nagy csendet.

És ott állt egy férfi. Megint.

Alakja kirajzolódott a lágy fényben, fekete szövetkabátját a lágy szél lengette. Arcvonásait nem láttam jól, de így is felsőbbrendűbbnek tűnt, mint bárki, akit ezelőtt láttam. Modell, vagy talán színész lehet, tanakodtam, vagy egy elvont művész.

Egyenesen rám nézett. A szemembe. Zavarba jöttem, lángba borult az arcom. Rá kellett jönnöm azonban, hogy nem csak a zavarról van itt szó és nem is csak az arcom lángol, hanem az egész testem. Mintha nem lennék ura a helyzetnek, vagy magamnak.

Széles mosoly jelent meg az arcán.

- Már vártalak! - hangja bársonyos, de kemény volt. Határozottan olyan fazonnak tűnt, akivel nem szívesen találkozom össze egy sikátorban éjszaka, főképp nem egyedül. - Sokáig tartott, mire ideértél. - panaszosan ejtette ki a szavakat.

- Ki vagy te? - kérdeztem, a hangom érdes volt, rekedt.

- Egy olyan személy, aki már nagyon várta, hogy megérkezz. - ködösen fogalmazott, meg sem lepődtem rajta.

- Miért? - karba tettem a kezem, egyre feszültebb lettem, és már megjelentek az izzadságcseppek az ajkamon. Meleg volt, annak ellenére, hogy a tó partján álltam egy szál pizsamában és legalább mínusz tíz fok lehetett.

- Mert így végre kezdődhet a játék! - összecsapta a tenyerét.

- Miféle játék? Miről beszélsz? - zavarosan kérdeztem.

- Mindent megtudsz, ha eljön az ideje! - hangja távolabbról csengett. - Vagy nem éppen idejében, lehet, hogy csak később, amikor már nem tehetsz semmit, nem állíthatsz meg! - vigyorgott.

- Miért zaklatsz? Ki vagy te? - felemeltem a hangom, ami visszapattant a környező fákról.

- A legrosszabb rémálmod vagyok, Tasha, amit csak el tudsz képzelni!

Zihálva ébredtem fel. Ledobtam magamról a takarót. Csurom víz voltam, a pizsamám a testemre tapadt. A nap nem sütött be az ablakomon, de láttam a szürkeségben a kavargó hópelyheket, úgyhogy már reggel van.

A telefonomért nyúltam, 11 óra volt. Kikászálódtam az ágyból és rendbe szedtem magam. A mellig érő hajam össze-vissza állt, így egy laza copfba fogtam. Gyorsan lezuhanyoztam, majd felvettem egy melegítőalsót és egy pulóvert, na meg a kedvenc vastag zoknim, amit még nagymamámtól kaptam olyan három évvel ezelőtt karácsonyra. San Franciscoban sosem tudtam igazán hasznát venni, most éppen itt az ideje.

Lesiettem a lépcsőn egyenesen a konyha felé, ahol az éppen sülő rántotta illata csapta meg az orrom. A gyomrom hangosat kordult.

Anya sürgött-forgott a konyhában, kopott farmerben és egy furcsa mintás kötött pulcsiban.