A falka védője | Öröktűz legendái 1.

18.

Elégedetten ballagtam hazafelé a kávézóból. Nem éreztem olyan hidegnek az időjárást, mintha megszoktam volna már a sok séta után. A hó akkor kezdett szállingózni, amikor beértem az utcánkba. Anya nem volt otthon, hiába szólongattam nem válaszolt senki.

Miután levetkőztem készítettem magamnak egy csésze meleg teát és leültem a kanapéra. Jó volt pár percig csak melegíteni a kezem a csészén és nem gondolni semmire, csak nyugalomban lenni és nézni a tüzet, ahogy játszadozik a kandallóban.

Elővettem a zsebemből a telefont és hosszú ideje először nyitottam meg az üzeneteim.

Katie tíz üzenet után feladta a kérdezgetést, Zane-től pedig összesen 57 olvasatlan üzenetem érkezett. Fájt, amikor anélkül zártam le a telefont, hogy akár egyet is elolvastam volna.

El kell őket felejtenem, vagy legalábbis hagynom, hogy ők ezt tegyék. A nyakláncom medálját markoltam. Mentőöv volt a számomra visszagondolni arra a napra, amikor kaptam. Akkor még nem volt különleges az életem, csak egy átlagos lány voltam egy gimiben, átlagos barátokkal és pocsék randitársakkal.

Hiányoztak. Nagyon is. Olyankor, amikor lefoglalom magam, mint az imént, annyira nem fáj a hiányuk. A tudat azonban, hogy talán többé nem találkozhatok velük széttépi a szívem.

A férfi az álmomból valóságos, ez már egészen biztos. Jesse is látta, ahogy én is. Itt volt a házunkban.

Nem a tudat zaklatott, hogy egy olyan helyre tört be hívatlanul, ami a magánéletünkbe tartozik, hanem hogy minden fenyegetése valóssággá vállt. Így már nem csak azért nem mehetek vissza San Franciscoba, mert Védő vagyok, hanem mert Zane meghalna. És én nem hagyhatom, hogy bármi baja essen. Ha ehhez az kell, hogy én magam okozok neki fájdalmat, hát legyen, de legalább élni fog. És idővel már nem is fog gondolni rám.

Annyira belemélyedtem a gondolataimba, hogy megugrottam, amikor anya megállt előttem.

- Minden rendben? - kérdezte összevont szemöldökkel. - Nagyon elbambultál!

- Igen, persze. - vágtam rá, és belekortyoltam a teámba.

- Beszélnünk kellene pár dologról! - intett a fejével a konyha felé.

Követtem és leültem a teámmal a székre, miközben figyeltem, ahogy ő is elkészíti a sajátját.

Kissé izgultam, hogy miről akar beszélni, hiszen elég komollyá vált az arckifejezése. Talán rájött, hogy kivel találkoztam ma? Vajon itt mennyi idő telik el, míg egy pletyka kitudódik?

Sokan láttak, és egész biztosan nagy újdonság volt, hogy egy vámpír és egy boszorkányféle anélkül sétál egymással az utcán, hogy megtámadnák egymást, legalábbis erre tudok következtetni mindkét fél elmondásából.

Anya azonban feszültnek tűnt. Szorosan markolta a bögréjét és rágcsálta belülről a száját.

- Miről van szó? - kérdeztem óvatosan.

- A döntésedről. - mély levegőt vett. - Maradunk, Tasha!

A szívem kihagyott egy ütemet, aztán vadul verni kezdett. Anya döntött helyettem? Jó, mély levegőt veszek és lehunyom a szemem. Amikor legközelebb kinyitom, már semmi gond nem lesz.

Joga van hozzá. Ő a felnőtt, és az anyukám is, szóval megteheti. Amúgy sem mehetnék haza. Zane, a falka, a fenyegetések... túl sok érv szól amellett, hogy maradjak. Most nem lehetek önző.

- Rendben. - néztem fel rá. - Semmi baj, örülök neki! - préseltem ki magamból egy elég hamiskásnak tűnő mosolyt.

Anya megkönnyebbülten fújta ki a levegőt. Biztosan nem érezte magát jól, amiért ilyen döntést kellett hoznia, de megértem. Szívességet is tett nekem, legalább nem rám hárult ez a nagy felelősség.