A falka védője | Öröktűz legendái 1.

50.

Meg kellene könnyebbülnöm. Egy tehernek kellene leesnie a vállamról, amit már nem kell tovább cipelnem. Mégis, bármennyire is várom, nem jön el az érzés, csak a bűntudat, és a rossz érzés, amiért hátat fordítottam olyan személyeknek, akik talán ezt nem tették volna meg velem.

A kőépület most még súlyosabb hallgatással tornyosult fölém. Wout ezúttal az ajtónál várt, nekidőlve a falnak. Biztató mosollyal az arcán lépett mellém és tette a kezét a vállamra.

- Őszinte leszek veled, azt hittem nem fogod megtenni. - kissé megszorította a vállam és hátrébb lépett. - Vártam, hogy mikor rohansz ki az épületből kiabálva, hogy senki se mondja meg, hogy mit csinálj! - nevetett halkan.

- Olyannak ismersz, akinek nem kell mutatni az utat? - mosolyogtam erőtlenül.

- Nem, olyannak, aki maga választja ki, hogy melyik utat követi. - elkomorodott.

- Jó utat követtem ezúttal?

- Ezt csak akkor fogod megtudni, amikor a végére érsz. - a tekintete szinte perzselt.

A pillanatot a telefonom rezgése szakította félbe, sóhajtva vettem ki a készüléket a zsebemből. Anya küldött egy üzenetet, hogy ha ráérek ugorjak be a boltba.

A szemem forgatva csúsztattam vissza a telefont a helyére. - Mennem kell a boltba. - jelentettem ki. - Kösz, hogy elhoztál!

- Elviszlek! - indult a kocsi felé.

Egy pillanatig még feszengve álltam a járdán a hatalmas épület felé pislogva, majd beszálltam a kocsiba, és már indultunk is a bolt irányába. Magunk mögött hagytuk Leatrice-t, akinek a tekintete még mindig égette a hátam. Hasonlóan fognak hátrahagyni a barátaim is, akik abban bíznak, hogy ma újra megpróbáljuk elkapni azt a szemetet, aki játszott az agyunkkal.

Mégis mit gondolnak, meddig játszhatjuk még a megmentőt? Nem egyszer kerültünk már életveszélyes helyzetben, és bevallom őszintén, nem szívesen halnék még meg.

Nem könnyíteném meg ennyire Benito dolgát.

***

- Rendezd el a kirakatot, a pultot, és kérlek, erőltesd már meg magad, és rajzolj valami szépet! - nyaggatott anya, miközben a táskájába szedegette össze a dolgait.

- Anya, ezt már megbeszéltük. - néztem rá sandán.

- Tudom, szeretlek! - csiripelte, majd kiviharzott a boltból magunkra hagyva.

Tanácstalanul fordultam körbe. Dobozok mindenütt, amibe különféle alkotások és felvásárolt kacatok rejtőztek, mind arra várva, hogy én helyezzem őket esztétikusan a kirakatban. De előbb még át kell esniük a nagy vetélkedőn, ugyanis nem mindenki vehet részt ebben a megtiszteltetésben.

- Maradjak segíteni? - törte meg a csendet Wout.

- Nem szükséges! - fordultam felé. - Menj csak, végezd a dolgod! - mosolyogtam rá.

Bizonytalanul ment az ajtó felé. Még kétszer megkérdezte, hogy biztos megleszek-e, mire kilépett az utcára.

A legjobb lesz most egyedül. Talán kellően eltereli a figyelmem a pakolászás, talán éppen hogy lesz időm átgondolni a dolgokat.

A telefonomon betettem egy tetszőleges lejátszási listát és dudorászva, táncos léptekkel kezdtem el kibontogatni a dobozokat és kipakolni a földre a tartalmukat. Egy ideig próbáltam minden gondolatomat elzárni, és csak a dolgommal foglalkozni. Így viszonylag hamar megtelt a parketta kacatoknak látszó értékes dolgokkal.