Törékeny [Max Verstappen ff.]

Kiegészítés: Olimpia

Ajánlott zene: Szakács Gergő ft. Fura Csé, Diaz - Kétoldalú Minden Érem

/Elize de Vreese/

2016. augusztus 11. Rio de Janeiro, Brazília

"Hogy könnyű legyen, sose kértem"

Rio de Janeiro. A hely, amiről minden élsportoló álmodik az azt megelőző négy évben. Hiszen ennyi egy olimpiai ciklus. Négy év, amit minden egyes nap edzéssel töltünk csak azért, hogy most itt állhassunk, a siker kapujában. Hét lánnyal osztozom azon a szűk folyosón, aminek ajtaja hamarosan kinyílik, egyesével felvezetve minket az első versenyszámra a mai napon. Hét mindenre elszánt, sikeres sportolóval, akik mind ugyanazért vannak itt, mint én. Nyerni jöttek. Ahogy én is. Ugyanakkor tudom, hogy olyan sikeres versenyzők között álldogálhatok és toporoghatok egyik talpamról a másikra, mint a svédek olimpiai bajnoka, Sarah Sjöström, a hollandok háromszoros győztese, Ranomi Kromowidjojo. Olyan neveket hagytam magam mögött az elődöntők alatt, mint a későbbiekben olimpiai bajnokká váló, dán Pernille Blume. Hozzájuk képest én csak egy kishal vagyok a vízben, aki cápává szeretné kinőni magát a ragadozók mellett.

Füleimben halk zene szól, mely segít a koncentrációban. Tudom, hogy a rajtkő előtt állva, majd ki kell vennem a fülhallgatókat, de addig is igyekszem elmélyülni a szám hangulatában. Ehhez Eminem slágereiből válogattam össze dalokat egy lejátszási listába. Hálás lehetek az amerikai rappernek, elvégre, ha nyerek, azt neki köszönhetem majd és a számainak, melyekből rengeteg erőt merítek most, akárcsak az elmúlt hónapokban. "I'mma rip this shit, 'till my bone collapse." - Hallom az ikonikus sorokat, melyek feltüzelnek. Néhány pillanatra elhiszem, hogy képes lehetek rá. Nyerni. Ugrálok néhányat, mialatt megmozgatom kissé elgémberedett nyakamat. Fejemen már a fehér úszósapka, ami szinte elszorítja homlokom környékét. Rajta pedig fekete szemüvegem pihen, várva arra, mikor húzom le azt szemeim elé. Hamarosan.

"Más nem tehet semmit értem"

Mire észbe kapok, elfogynak előlem a vetélytársak és mögöttem is csak ketten várakoznak már. Mit is jelent ez pontosan? Enyém a hatos pálya. Nemsokára szólítani fognak engem, így végre búcsút mondhatok a szűk folyosónak, melynek fehér falai és sterilsége fojtogatóan hat rám. Már alig várom, hogy ott legyek, ahol a legjobban szeretem az időmet tölteni. A vízben. Hirtelen térek vissza a valóságba gondolataim legmélyéből, ahogy az egyik önkéntes erőteljesen mutogat, miszerint ideje lenne mennem. Néhány másodperc elég, hogy kinyomjam a zenét telefonomon, hogy aztán meghallva nevemet, kitáruljon előttem a fotocellás ajtó. Kissé félve, de koncentráltan indulok meg, amint felfogom, hogy a hatalmas képernyőn a nevem villog éppen a belga zászlóval karöltve. Egyedül a nézők üdvrivalgása az, ami kicsit megzavar, ellenben mosolyogva, integetek nekik. Aztán letekintek magamra, hogy elégedetten nyugtázzam, milyen jó érzés viselni a fehér alapon, piros, sárga és fekete színekkel díszített, válogatott melegítőmet. Nincs szebb érzés egy atlétának annál, hogy a nemzeti színeket képviselheti. Ha pedig minden jól megy, ma hazám büszkeségévé válok. Bármilyen eredményt is érjek el.

Eleinte lassabban sétálok, kicsit kiélvezve a rivaldafényt, majd gyorsabbra veszem lépteimet, hogy mielőbb odaérjek a nekem szánt, hatos számmal fémjelzett rajtkő elé. Lehunyom szemeimet egy pillanatra, hogy aztán ismét kinyitva őket, szembenézhessek a jelenleg még nyugodtan hullámzó medence vízével. Időközben ledobom magamról a melegítőfelsőt, amit az alsó is követ, miután a világos sportcipőktől megszabadulok. Most már a fekete, rózsaszín és kék csíkozású úszódressz az egyetlen, ami eltakarja testem a kíváncsi tekintetek elől, amiből akad bőven, tekintve, hogy teltházas a riói aréna. Elhelyezve dolgaimat egy dobozba, amit önkéntesek visznek magukkal és hozzák vissza, amint végzünk a futamunkkal, lerázom tagjaimat, illetve megigazítom és szemeim elé helyezem az szemüveget is. Minden szorít, ugyanakkor nem bánom. Ettől nagyobb áldozatokat is hoztam már a sportért.