Törékeny [Max Verstappen ff.]

10. Erősebb nálam

Ajánlott zene: Imagine Dragons - Enemy

"Amikor önmagad előtt is titkolsz egy érzést, elrejtve elméd leghátsó zugába, akkor tudhatod, hogy az érzés valójában erősebb nálad."

~ Szurovecz Kitti

/Max Verstappen/

2019. május 25. Monte-Carlo, Monaco

Mondanám, hogy izgulok, hisz mégis csak egy időmérőről van szó, azonban mindez hazugság lenne részemről. Van bennem egy egészséges drukk, de tudom kezelni. Igazából annyi a kulcsa az egésznek, hogy hiszel magadban. Akkor semmi sem alakulhat rosszul. Én pontosan ezt teszem. Hiszek magamban. Abban, hogy én vagyok a legjobb. Amíg ezt fent tudom tartani, addig nyugodt szívvel gurulok ki a pályára. Akkor is, ha nem én leszek aznap a legjobb végül. Mert tudatosítom magamban, hogy utána jön egy következő nap, amikor ismét megpróbálhatom, és az élre törhetek. Más célom nem lehet. A győzelem jár a fejemben, illetve a harc, amit minden egyes futamon megvívok azzal a tizenkilenc másik sráccal, akik szintén a versenyzésre tették fel az életüket. Mindenki harcosnak születik ebben a sportban, csak vannak, akik elbuknak az úton. Én nem tartozom közéjük.

Hűvös a hangulat a mellettem sétáló, göndör hajú nő és köztem, mialatt belépve a paddock területére, célba vesszük csapatom főhadiszállását. Szokásos módon, ma sem visel sminket. Ha jól sejtem, feleslegesnek tartja, hisz a munkája mellett bármikor elkenődhetne. Ezért tisztelem. Fontosabb neki az, hogy jól csinálja, amivel megbízták, minthogy jól nézzen ki a kamerák előtt. Holott rengeteg szemszögből vesznek minket most is. Ellenben, edzőm sportosan jelenik meg. Red Bull fémjelezte, sötétkék trikót, illetve fekete csőszárú farmert visel, bordó sportcipőkkel. Fején ezúttal az enyémhez hasonló, ugyanakkor rajtszám és név nélküli fullcap stílusú sapka látható. Ezzel szemben, én csak egy fehér felsőt, egy barna színű rövidnadrágot választottam mára és hozzájuk passzoló sportcipőt. Most sem viszem túlzásba. Egyedül a karórám és egy végtelen jelet ábrázoló medállal díszített, fekete, fonott karkötő, amit Dilara vett nekem az egyik nyaralásunk alkalmával, hoznak színt az öltözékembe. Legalább van, ami a török-német lányra emlékeztet, ha már mostanában nem találkoztam vele, hiszen őt az egyetemi tanulmányai kötik le, engem meg szólít a versenyzés. Talán jobb is így. Könnyebben tudok koncentrálni arra, amiért itt vagyok.

Elize mérges rám, amit valahol megértem, elvégre oltári idióta voltam a szabadedzések alatt. Ugyanakkor nem tudtam nyugodtan viselni, hogy Charles a közelében van. Elvitt az ideg rendesen, ahogy láttam, miként öleli át a belga lányt. Legszívesebben megmutattam volna a monacóinak, hol vannak azok a bizonyos határok, amiket nem léphet át. Akkor sem, ha erről Elize mit sem tud. Ezért nem voltam képes kontroll alatt tartani magam. Elvesztettem a fejem. Megint. Ez pedig végzetes hibának bizonyult, hisz elkövettem azt, amitől a leginkább óva intem magam minden egyes alkalommal. Kimutattam az érzéseim az öltözőben. Mert, ahogy provokált, és elém lépett, elindult bennem valami. Valami, aminek nem lenne szabad. Hisz, ahogy belenéztem kék szemeibe, józan eszem úgy integetett nekem, mintha soha a büdös életben nem akarna visszatérni hozzám. Még hálás lehetek annak a mérnöknek, akit azért küldtek, hogy szóljon, mennem kell. Habár, akkor nem értékeltem, hogy megzavart minket, de utólag annál hálásabb vagyok neki. Mert kiszakított Elize bűvköréből.

Nap végén viszont sikerült fegyverszünetet kötnünk egymással. Még, ha mindketten makacsak is vagyunk, és nehezen engedünk az igazunkból, valami volt, amiben egyetértettünk. Muszáj együtt dolgoznunk, ehhez pedig elengedhetetlen, hogy ne akarjuk megfojtani egymást egy kanál vízben. Erre fogtunk kezet alvás előtt azon a csütörtöki estén. Azonban nem tudom, meddig tartható fenn ez az állapot. Elvégre, mindketten olyanok vagyunk akár a háborús bombák, készek arra, hogy bármikor felrobbanhatunk. Kérdés, nálunk mikor jön el az a bizonyos pillanat. Reménykedem benne, hogy minél később, hisz valahol el kell ismernem, jobb lenne a nyugalom mindkettőnk számára. Ugyanakkor a kavargó érzéseim nem engednek ennek, és emiatt keresem mindig a káoszt a békében, mely ezúttal előbb jön el, mint azt gondolnám. Sokkal előbb.