Oroszországból jöttem (HP fanfiction)

15. fejezet - Ruhák

Egy hét telt el Senja látogatása óta. A lábam már teljesen jól van, Madame Pomfrey-tól kaptam egy krémet, amit esténként kenek rá. Edzeni azért még nem ugrottam neki, de jövő héten már mindenképp, addig pedig, ráfeküdtem a tanulásra, mert néha olyat is kell. Meg is lett az eredménye, Binns-nél 10 pontot ért a válaszom az 1643-as koboldháborúk következményeiről, McGalagony pedig szintén 10 ponttal jutalmazta a kis fenyőfa cápává változtatását. Pitonnál azonban hiába főztem meg hibátlanra a farkasölőfű-főzetet, tudtam, hogy úgyse adna rá pontot. Nála az elismerő bólintás a csúcs reakció, amit egy griffendéles elérhet.

A tegnapi dupla bájitaltan után félrehívott. Miután a mardekáros Montague is elhagyta a termet, maga után becsukva az ajtót, abbahagytam a táskám pakolgatását, és lazán felültem a padra.

-Na, mit szerettél volna? - kérdeztem tele energiával, ami az edzések teljes hiányát tükrözte. 

-Leginkább, hogy lenyugodj. - pillantott rám morcosan. - Idegölő a vibrálásod.

-Hát, még egy hétig biztosan vibrálni fogok. - mondtam döbbenten. Mindenre számítottam, csak erre nem.

-Csak azt szerettem volna kérdezni... hogy hogy van a lábad. - A mondat vége felé egyre halkult a hangja, és alig mert rám nézni. Létezik, hogy a nagy Perselus Piton zavarban van? 

-Minden rendben van a lábammal, Perselus. - mosolyogtam rá. Aztán végiggondoltam a kérdést. - Aggódtál értem?

-A frászt hoztad rám. - dörzsölte meg a szemét, miközben megkerülte a tanári asztalt. - Majdnem meghaltál...

-Gyere ide. - sóhajtva kitártam a karjaimat. Perselus totálisan megütközve nézett rám, meg a kitárt karjaimra, mire én leszálltam a padról. - Gyere már.

Egy fadarab jobban ölel vissza, de komolyan.

-Tudod, egy ölelést általában viszonoznak az emberek. - néztem fel az arcára. A férfi megforgatta szemeit, de aztán a hátamra fonta a kezeit, én pedig megint átöleltem. - Nem akartalak megijeszteni. De mivel ez a Trimágus Tusa, és mert úgy általában én én vagyok, kénytelen leszel minden szívrohamot lábon kihordani. - fecsegtem össze, mire elengedett. 

-De nagy szád van. - nézett rám, mire elvigyorodtam. 

-Igyekszem. 

-Amit egyébként meg akartam beszélni veled - telepedik le az egyik székre, én pedig vissza az asztalra. - a bál. Ha jól tudom, Dumbledore mondta már, hogy számítunk rád a tánctanításban.

Mindezt olyan lemondással a hangjában közölte, hogy én elkezdtem röhögni.

-Most mi van? - néz rám idegesen.

-Semmi, semmi, csak olyan lemondóan mondtad. - próbáltam visszafogni a vigyoromat, de nehezen ment. - Igen, mondta, és persze, szívesen segítek, ha kell.

-Hétfőn második-harmadik óra? 

-McGalagony is akkor tartja, és neki már igent mondtam. - húztam el a számat. - Bármikor máskor jó tulajdonképpen, Flitwick-kel és Bimbával még nem beszéltem. - tettem hozzá.

-Akkor hétfőn ebéd után, az neked egyébként is bájitaltan.

-Rendben. - bólogattam, miközben felírtam egy darab pergamenre, nehogy elfelejtsem. - Hova jöjjek? 

-Majd várj a nagyteremben, még nem tudom, hol leszünk. - gondolkodott. - Majd jössz velem. 

-Rendben. - bólintottam. Ekkor a csengő megszólalt. - Viszont, én most elkésem az óráról. - kaptam fel a táskám, és köszöntem el.