Oroszországból jöttem (HP fanfiction)

34. fejezet - Fájó sebek

-Igazgató úr... - zihálta Harry. - Tudom, hogy nem lett volna szabad...én nem akartam... a szekrény ajtaja félig nyitva volt, és...

-Nem kell magyarázkodnod. - Dumbledore kivette a szekrényből a merengőt, az íróasztalhoz sétált vele, letette, és helyet foglalt díszes székében. Azután intett nekünk, hogy foglaljunk helyet.

A jobb oldali széket elfoglalva néztem Harry, majd az igazgató arcára.

-Mi ez? - tette fel a kérdést remegő hangon Harry.

-Ez? Egy merengő. - felelte Dumbledore. - Néha úgy érzem, hogy a fejemben túlcsordulnak a gondolatok, és az emlékek - biztosan ti is voltatok már így.

Míg Harry egy tétova "hát"-ot nyögött ki, én határozottabban feleltem.

-Ó, de még mennyire. - bólogattam.

-Olyankor jól jön a merengő. - folytatta Dumbledore, az eszközre mutatva. - Az ember egyszerűen lecsapolja elméjéből a fölös gondolatállományt, a tálba önti, és ha épp kedve van, elmereng az összegyűlt tapasztalatok fölött. Ebben a formában az emlékek átláthatóbbak, könyebb megtalálni a dolgok közti összefüggéseket.

-Jól értem? - szólt Harry. - A tálban az ön gondolatai vannak?

-Természetesen. - bólintott Dumbledore. - Várj, megmutatom.

Dumbledore elővette varázspálcáját, és a halántékához szegezte. A pálca végén csüngő ezüst emlékfoszlányt ezután a merengőbe töltötte. Az edényből Harry forgó-kavargó képe emelkedett ki. Szórakozottan néztem a negyedéves fiú elbűvölt arcára, mígnem Dumbledore kétfelől megfogta az edényt, és körbelötykölte az ezüstös anyagot; hasonló mozdulattal, mint ahogy az aranymosó a szitáját rázza. A kép megváltozott; Harry helyét Perselus vette át. Megfeszülve néztem az ismerős arcra, ami meg is szólalt.

-Újra látszik... Karkarové is... határozottabban és tisztábban, mint bármikor...

-Erre az összefüggésre segítség nélkül is rájöttem volna. - nézett rám az igazgató, mint aki tudja, hogy tudom, miről szólt az emlék. És igaza is volt; eszembe ötlött az a bizonyos beszélgetés a bájitaltan-óra után, mikor Perselus megmutatta az egyre feketedő Sötét Jegyet a karján. - Éppen használtam a merengőt, mikor Mr Caramel megérkezett, s kissé kapkodva raktam vissza a helyére. Nyilván elmulasztottam bezárni a szekrényke ajtaját. Megértem, hogy felkeltette az érdeklődéseteket.

-Sajnálom. - motyogta Harry.

-Én szintén. - néztem az égszinkék szempárba. - Nem volt jogom hozzá, hogy belenézzek.

-A kíváncsiság nem bűn - mondta, - de ha nem vigyázunk, bajt hozhat ránk... úgy bizony...

Kissé összeráncolta szemöldökét, és a pálcája hegyével megbökte a gondolattavat. Abban a minutumban egy emberi alak emelkedett ki a tálból - egy mérges arcú, kövérkés, tizenhat éves forma lány. Lábával a tálban maradt, és mint előtte Perselus és Harry feje is, lassan forgott a saját tengelye körül. Egyértelműen nem látott minket, és mikor beszélni kezdett, hangja visszhangzott, mintha egy barlang mélyéről szólt volna.

-Megátkozott, Dumbledore professzor úr, pedig nem csináltam semmi különöset, csak csúfoltam egy kicsit. 

Ennek hallatára plafonig szaladtak a szemöldökeim.

-Mondtam neki - folytatta az emlék-lány - hogy múlt csütörtökön láttam őt Florence-szel csókolózni az üvegházak mögött...

Dumbledore felnézett a forgó lány arcára, és szomorúan csóválta a fejét.