~ Nyári fordulat ~

20. rész

Mason szemszöge...

- Lányom lesz!!! - kiáltom, mikor belépek a kocsma ajtaján.

- Tudom ember, tudom! - jön oda Brian és megveregeti a hátam. - Gratulálok! Készítsük a fegyvereket!

- Pontosan! - bólogatok, komolyan be kell szereznem valamit!

- Mirõl van szó? - kérdi Scott értetlenül és Rob-bal egyetemben zavarodottan néznek ránk Brian-nel.

- Nektek még nem meséltem, bocs haver! - leülök melléjük és pár korsó sör társaságában elmesélek mindent tövirõl-hegyire. A történet végén Scott csak elkáromkodja magát, majd feláll.

- Most lépek! - jelenti ki, majd elindul. Gyorsan elé sietek, majd elzárva a kijáratot elõle gyanúsan méregetem.

- Te voltál, aki az üzenetet küldte igaz?? - kérdem kicsit feljebb emelve a hangom. Jól ismerem Scott-ot és tudom, ha valami nem úgy alakul, ahogy õ akarja azonnal keveri szart.

Csak elvigyorodik és elégedetten néz rám. Nekem csak ennyi kellett, úgy behúztam neki hogy a földre esett. Nem kellett sok neki, feltápászkodott és egy jobbossal arcon vágott.

Már javában verekedtünk és már az én orromból is csöpögött a vér és tuti holnapra lesz egy színes monoklim, de megnyugtat a tény, hogy Scott se néz ki jobban.

Brian és Rob szedett szét minket miután látták, hogy Scott a földön fekszik, én pedig rajta ülve püfölöm. Ezt sose fogom megbocsátani neki, hogy ezt tette! Megi-nek ezért voltak nehéz hónapjai, emiatt nem bízik bennem még annyira, ezért nem ismerhettem volna meg a lányom, ha Megan nem elég jószívû.

- Elég lesz haver! - teszi a kezét a vállamra Brian. Azért nem szedtek szét minket hamarabb, mert tisztában vannak vele, hogy ezt kurvára megérdemelte!

- Ha az én, vagy Megi, esetleg a lányom közelébe kerülsz, nem úszod meg élve errõl biztosítalak! - nézek rá gyilkos tekintettel, majd vissza se nézve kimegyek a kocsmából és elindulok arra helyre, ahová tartozom.

- Veled meg mi történt? - rohan oda hozzám Megi, mikor kiszállok a kocsiból.

- Minden rendben van drága! - ölelem magamhoz, de õ kiszabadítja magát karjaim közül és az arcomat kezdi vizslatni.

- Azt kötve hiszem! A jól lennél nem lenne véres az arcod és nem tündökölnél kék-zöld foltokban. Gyere, letisztítom az arcod. - azzal megfogja a kezem és bevezet a lakásba. Engem meg megmosolyogtat a tudat, hogy aggódik értem.

- Ne vigyorogj! - mondja szigorúan miután felértünk a lakásba és leültet a fotelba. Elsiet és pár perc múlva egy teljes elsõsegély dobozzal tér vissza. Közel hajol hozzám, majd elkezdi tisztítani az arcom, nekem csak ennyi kellett az ölembe húztam és a vállára döntöm fejem.

- Minden rendben? - kérdi halkan, közbe a tarkóm cirógatja. Nem szólok semmit, csak a pocakjára csúsztatom a kezem.- Mason? - felemeli az arcom és aggódva néz a szemembe.

- Mi történt? - kérdezi határozottabban, de még mindig lágyan.

- Kiderült ki írta neked azt a kibaszott üzenetet! - sziszegem és újra dühbe gurulok.

- Már túl vagyunk azon az üzeneten, nem számít... - mondja halkan és megpuszilja az arcom, majd tovább tisztítja a sebem.

- Már hogy ne számítana?? - kiabálom, mire õ csak összerezzen és elveszi a kezét az arcomról. - Sajnálom, nem akartalak megijeszteni. - sóhajtom, majd ölelésbe zárom és így aludtunk el ketten a fotelban, miközben azt figyeltem, ahogy Megi hasát rugdossa az én pici lányom.