PRETEND TO LOVE ME

20|the jealousy

Csalódottan dobom a telefonomat a padra amikor az élen haladó versenyautó megkezdi a futam utolsó körét is. Keserű mosollyal az ajkaim körül nézem végig ahogy a két McLaren egymást követve szelik át a célvonalat amitől alapjáraton nagyon izgatott lennék de most valahogy ez sem tud jobb kedvere deríteni. A futam előtt néhány perccel szinte majd kiugrottam a bőrömből olyan izgatott voltam - főleg amiért Marcus megígérte, hogy csatlakozik majd hozzánk - azonban az izgatottságomat hamar felváltotta egy keserű érzés. Marcus nem csatlakozott hozzánk, még egy rövid percre sem, hogy elmondja, mégsem tudja majd velünk nézni a futamot.

A futam ideje alatt egyszer sem láttam a fiút, ami egy kis megnyugvást adott, de mélyen legbelül mégis elkapott egy furcsa érzés. Zavar, hogy nem tudom hol van és mit csinál. Zavar, hogy nem tudom kivel van. Zavar, hogy nincs mellettem. De főként az idegesít, hogy olyan dolgok zavarnak melyeknek nem szabadba. Nincs jogom ahhoz, hogy velem legyen. Nem lehet velem mert van egy barátnője akit szeret és aki szereti őt, még akkor is ha én ezt nem akarom elfogadni.

Amikor otthon voltam Ausztráliában akkor sokkal könnyebben kezeltem ezt az egész helyzetet. Szinte nem is zavart, hogy Marcus megvalósította a tervét és összejött a lánnyal. Persze, hogy rossz érzés volt, hogy míg én szerelmes vagyok belé addig ő valaki mással van együtt de egy percig sem idegesített mindez annyira mint most. Talán mert otthon minden más képes volt elterelni a gondolataimat. Talán mert akkor még nem voltam megint jóban a fiúval. Vagy talán mert akkor még nem is fogtam fel teljesen ezt az egészet. De ahogy a saját szemeimmel láttam, hogy igen ők valóban együtt vannak valami eltört bennem.

"Aspen?" A fejemet megrázva szabadulok meg a kavargó gondolataimtól ahogy a tekintetemet a velem szemen ülő dán pilóta irányába vezetem. "Hogy tetszett a futam?" A szikrázó kék íriszeit az enyémekre vezetve teszi fel a kérdést amitől egy rövid pillanatra zavarba jövök, de viszonylag elég gyorsan immunissá válok a fiú íriszeire. Ez komoly?

"Örülök, hogy végre volt egy kis izgalom." Egy halvány mosollyal az ajkaim körül válaszolok, az alkarjaimra támaszkodva közelebb hajolva a fiúhoz amikor a körülöttünk lévő hangzavar egyre nagyobb lesz. "Megérdemelte már a McLaren ezt a győzelmet."

A fiú egy aprót bólintva szakítja el a tekintetét az arcomról, majd a hajába túrva pillant le a telefonjára. Mosolyogva pillantok a mellettem ülő lányra, aki izgatottan figyeli az első három helyezett interjúját. A tekintetem ezután Robert irányába siklik aki a csapattársával beszélget gondolom a futamon történtekről.

"Hé!" Liam felé fordulva kérdőn húzom fel a szemöldökömet, az arcomat a tenyerembe támasztva ahogy halkan felnevetve figyelem Liam-et aki a fejét rázva túr újra és újra a hajába próbálva a helyére igazítani a világos tincseit. "Este lesz egy buli. Eljöhetnétek." A fiú a mellettem ülő lány felé bökve szólal meg, egy nagy vigyort küldve az irányomba amikor Mila a buli szó hallatán azonnal felénk fordul.

"Számíthatsz ránk." Nagyot sóhajtva rúgok a lány lábába a pad alatt, jelezve neki, hogy ezzel borzasztóan keresztbe húzta a számításaimat. "Nehéz lesz rábeszélnem Aspent, de sikerülni fog. Főleg, hogy hétfőn nem is lesznek órái."

"Amúgy Aspen, nem úgy volt, hogy Marcus velünk nézi a futamot?" Rob az asztal túlsó végéből kiáltja a szavakat, amiktől szinte azonnal zavarba is jövök. Az ujjaimat tördelve hajtom le a fejemet amikor az arcom égni kezd a felém irányuló pillantásoktól. A telefonom képernyőjére sandítva csekkolom le újra az üzeneteimet reménykedve abban, hogy Marcus mégis megüzente, hogy nem tud eljönni, csak véletlen nem vettem észre. Semmi. Gondolhattam volna.

Persze, tudja csak meg mindenki, hogy Marcus mégsem jött el, kösz Robert.

"Gondolom közbejött neki valami." A vállamat megvonva válaszolok, egy szúrós pillantást küldve az orosz pilóta irányába aki egy büszke vigyorral az ajkai körül viszonozza a pillantásomat jelezve, hogy direkt hozott ilyen helyzetbe.