6.rész

292 23 0
                                    

Taehyung szemszögéből:

Éjjel tényleg nem hazudtam miszerint csak a végét hallottam. De megdobogtatta a szívem, főleg mikor a barátainak már úgy "mutatott be" mint a párját. Aztán a szex valami csodálatos volt. Az elején kicsit fájt és kellemetlen volt, de hamar átvette helyét a jó érzés. Viszont miután zuhanyoztunk és újra megtettük realizálódott bennem, hogy a gumi. Teljesen kiment az én fejemből is. A fürdőbe zárkóztam. Egyből Jimint kezdtem hívni. Ő a legjobb barátom általános óta. 

 -Jimin. -szólok bele a telefonba ahogy felvette.


-TaeTae szia. Minden rendben? - Kérdezi picit sóhajtozva a telefonba.
-Jungkook nem húzott gumit. -mondok csak ennyit.
-Mi az a szemétláda?! Esküszöm megölöm! -Lesz ingerült.
-Először használtunk aztán pedig valahogy elfelejtettük. -mondom kétségbeesve.
-Megöljem? - Szól bele Yoongi is ingerülten. - Miért feküdtél le vele?!
-Eddig meg te mondogattad hogy feküdjünk le, szóval maradj csendben. Jimin félek. Mi lesz ha terhes leszek? -kezdek egyre jobban félni.
-Ne félj, nem lesz semmi baj. Egy gyermeknél csodálatosabb nincs! De később átmegyünk, és jól meg verjük Jungkookot, jó?
-Ne. Kérlek nem akarom, hogy tudjon bármiről. Na meg tudom és tudod mennyire imádom a gyerekeket, de még nem túl korai? Csak 19 vagyok és alig pár napja van itt Jungkook.
-De ez nem megoldás! Minden az ő hibája. Ide se kellett volna jönnie! - Mondja Yoongi mérgesen. - Ő csak egy hülye amerikai gyerek!
-Yoongi neked meg mi bajod van? -kérdezem és érzem, hogy a szemeim megtelnek könnyekkel.
-Mi az, hogy mi bajom van? Tae nem látod, hogy mióta itt van, csak problémát okoz neked??
-Te meg nem veszed észre, hogy nem csak az ő hibája volt? Hogy szeretem? -kezdek csendben sírni.
-Akkor is ez hülye paraszt! Ha találkozok vele, megrángatom, az biztos! - Mondja mérgesen, majd kinyomja Jimin telefonját.
Nem mondok semmit. Megpróbálom rendbe szedni magam, majd Jungkookhoz megyek. Szorosan bújok hozzá. Szeretem őt, ez ellen nem tudok mit tenni. Aztán pedig csak telt az idő. Bő két hét eltelt. Reggelente már hányingerem van és a reggelimet ki is adom magamból. Kívánós vagyok, de ezt elnyomom. Nem kell tudnia. Mai nap fog a nagyszüleihez menni addig pedig Jiminék át fognak jönni. Na meg szinte profin megy neki a hangul amiért nagyon büszke vagyok rá. -Vigyázz magadra jó? -puszilok ajkaira mikor már készül menni a nagyszüleihez.
-Vigyázok. De szívem, nem szívesen hagylak egyedül, az utóbbi napokban olyan rosszul vagy. Nem akarom hogy bajod essen. - Simít az arcomra.
-Nincs semmi bajom. Nyugodj meg. Itt lesznek Jiminék is. -karolom át a nyakát.
-Tényleg? - Kérdezi továbbra is aggódva. Ekkor csengetnek. Jiminék jönnek be, és ahogy Yoongi meglátja Kookot neki ugrik. - Te szemétláda! - Kezdi ütni.
-Yoongi. -rángatom le Jungkookról. -Menj szívem, szeretlek. -csókolom meg.
Nem érti mi van, csak összetört tekintettel nézi Yoongit, majd egy szeretlek után, amit nekem intéz, el is megy. -Miért szedtél le arról a szemétládáról?! - Kezd csapkodni.
-Te teljesen meghibbantál? -kezdek üvöltözni vele. -Ő a barátjának tekintett téged is ahogy a többieket. Szeret engem és én is szeretem őt. Ezzel nem csak neki okozol fájdalmat hanem nekem is.
-Akkor egy paraszt. Teherbe baszott téged, azt meg most játssza az eszét?! Hülye barom, nekem nincs szükségem ilyen barátokra. - Mondja mérgesen, Jimin pedig sírni kezd. Nem érti hogy lett ilyen a párja.
-Gyere Chim. -húzom magamhoz. -Nem tudom mi történt veled, de kérjük vissza a régi Yoongit. -mondom és Jiminnel felmegyünk a szobámba. Megcsinálom a terhességi tesztet, de nem merem megnézni. -Félek. Nem merem megnézni. -piszkálgatom a teszt hátoldalát ugyanis rátettem a kupakot és felfordítottam, hogy ha megjelenik az eredmény ne kelljen látnom.
-Nézd meg. Minden rendben lesz, én mindig melletted leszek. - Simogat biztatóan.
Mély levegőt veszek és félve meg is nézem. -Pozitív. -suttogom.
-Babád lesz, Taehyung. Ez csodálatos. - Ölel meg Jimin, boldogan. - Mindig melletted leszek, és támogatlak. Ígérem. De tudod, hogy el kell mondanod ezt Kooknak?
-Tudom. Hozok egy kis kakaót. Kérsz? -kérdezem kíváncsian.
-Igen. De ne fáradj olyan sokat, most pihenned kell sokat.
-Jól van. -nevetem el magam. -De még ráér, ha megnő a pici. -simítok a hasamra, majd lemegyek a konyhába és csinálok is két bögre kakaót. -Lenyugodtál? -kérdezem Yoongit.Nem szól semmit, csak morog pár sort.

Megakarlak érteni! (Taekook)Donde viven las historias. Descúbrelo ahora