Hope

24. - Nina -

- Nem szeretném tovább rontani a kedélyeket, mára ennyi volt a tágítás. Javaslom, hogy jobban készüljenek a jövő hétre. Mindenkinek további szép napot. Miss Mitchel, jöjjön be kérem az irodámba, ha végzett. - engedem útjára az évfolyamot. Igen furcsán válogatott egy banda, a legtöbb csak az én idegrendszeremen táncol, és magasról leszarja az egészet, ami itt folyik, ebben a bár neves de cseppet sem számukra különleges egyetemen. Este randizunk Hope-al, nagyon izgulok, azt sem tudtam, hogy leszek képes ma órát tartani, ahol ő is jelen van. Furfangos volt ezt is összehozni, alig találtunk olyan estét, amikor vagy ő nem dolgozik, vagy nekem nincs dolgom. Azért is kértem, hogy jöjjön az órák után be, hogy le tudjuk fixálni az időpontot. Nem szeretem ezt a két síkot összemosni, mármint az egyetem- magánélet vonalakat, de ennyi talán belefér. Mindig az van a szemem előtt, hogy pár hónap és oktatás tekintetében semmi közünk nem lesz egymáshoz. A dolgozatát átnézte egy kollégám, így teljesen kizárható a részrehajlás, de semmi egyéb hozzáfűznivalója nem keletkezett, mint nekem. Nem hiába, egy igazi őstehetség ez a lány. Roppant büszke vagyok rá, hogy azt a sok borzalmat, amit vele történt, és le merem fogadni én még nem is tudok mindent, át tudta konvertálni egy ilyen remekművé.

Weston még nem jön haza, pedig nagyon reménykedtem benne, hogy pár nap múlva már otthon lehet, de sajnos nincs annyira jól. Az állapota bár stabilnak mondható, de nagyon gyenge, és az értékei is ingadoznak, ezért a kezelőorvosa úgy döntött, hogy bent kell maradnia. Próbálok mindennap valami táplálót főzni, és bevinni neki, emellett Mirát is minimum két naponta viszem, hogy ne hiányolják annyira egymást. Mindkettőjük számára nagyon nehéz időszak ez, hiszen soha nem töltöttek egymás nélkül napokat, mindig biztos pont volt a jelenlétük egymás életében. Én pedig, én, hát, próbálok kitartani, és az összes energiám a jelennek szentelni. Nagyon nehéz, ezt őszintén bevallhatom, felesleges kertelni, de kitartok, mert a testvérem és a lánya a legfontosabb számomra. A ma este viszont az enyém. Hope barátnője, Sarah fog vigyázni a kis Mirára. Megkedveltem azt a lányt, nagyon szórakoztató egyénisége van. A meglepetés vacsora miatt jóformán napi kontaktban vagyunk, igazán pezsdítő, ahogy az élethez áll.

Halk kopogás hallatszik az iroda ajtaján.

- Szabad!

- Hello! Zavarok, vagy jöhetek? Végeztem. - kukucskál be Hope a résnyire nyitott ajtón.

- Gyere csak, tulajdonképpen téged vártalak, hogy fixáljuk az esti találka időpontot, utána rohanok is, mert még be kell mennem a kórházba, és Mirát is le akarom fektetni és csak úgy eljönni, hogy Sarah-nak ne legyen sok dolga, csak épp jelen lenni.

- Értem, jogos, és édes vagy, de Sarah egy hadseregnyi gyerekkel is elbírna, nemhogy a te tündéri unokahúgoddal. - nevet jóízűen, ami az én szívem dupla dobbanásra készteti. - Mit szólsz hozzá, ha fél 9-re elmegyek érted, és úgy vesszük az irányt az étterembe?

- Jól hangzik, de nem kell ám eljönni értem, el tudok menni, az étterem nincs tőlünk messze, amit kinéztünk.

- Ez nem ajánlat volt, Kedves, hanem kijelentés. Ragaszkodom hozzá, hogy elmenjek érted. Tudod, én hívtalak randira, én is megyek el érted és viszlek el a randira. Meg így Sarah-t is el tudom vinni, nem kell külön mennie, nem szereti elkérni a pasija kocsiját, az övé meg szervizben van.

- Na nem mondja, kisasszony, igazán Ön hívott el? Szerintem közös kérdés alkotás volt, annyira izgultál. Az ajánlatot pedig ez esetben szívesen fogadom.

- Oké, erről nem akarok beszélni, léphetünk is tovább. - Nevet ismét. Egyre többször nevet önfeledten és ez nekem nagyon tetszik. - Nocsak, milyen szépen sikerült már berendezkedned. Sehol egy doboz, sehol egy kis zsák. És még a könyves polc is megtöltve. Tetszik, átvette a személyiséged a szoba, így sokkal jobb ide betérni.