32. - Nina -

752 46 2
                                    

- Nincs okod az aggodalomra. Tényleg, Nin, nyugi. - nyugtat Weston, immár sokadjára. Miután Richard odaadta azokat a leveleket, nagyon nehezen, de a nyers valójában elmondtam neki mindent. Meglepően jól fogadta, és velem ellentétben ő nem aggódik. Mint kiderült, semmi másról nincs szó, csak arról, hogy pénz kell neki. Évekig nem hallatott magáról és a fél mondatban leírt "hogy van Mina"-n kívül a lányáról egy szót sem ejtett. Igen, Mina, nem Mira, szóval ennyire fontos neki a saját vére és méhének gyümölcse.

- Jól van. Ne is beszéljünk róla, csak felidegesít. Lassan mennem kell, de úgy látom nem lesz szerencsém, nem tudok beszélni az orvosoddal. De ugye elmondasz majd mindent a vizit és labor után?

- Természetesen. Nem is mernék nem így tenni. - szalutál az én nagyra nőtt gyerek bátyám.

- Nagyon helyes. Figyelj...
Üzenet érkezését jelzi a telefonom, ezért gyorsan ránézek, mióta enyém Mira teljes felelőssége, nem tehetem meg, hogy figyelmen kívül hagyok bármit is..

" Hé Gyönyörű! Végeztem, ha még a kórházban vagy, csipogj vissza, elmegyek érted és el viszlek az egyetemre. Xx H."

- "jaj, lenne szavam bár a Vég s a Kezdet,
mást úgyse tudnék mondani: Szeretlek!" - szaval Weston szerelmesen pillogva, engem cikizve.

- Haha, nagyon vicces! Azt viszont nem értem, hogy miért idézel Aikent, a szérum amit beléd tolnak tartalmaz kultúra kivonatot is?

- Persze. Közvetlenül a "Hogyan viseljük el a húgunkat" adag után adják. Na, de viccet félretéve, úgy mosolyogtál, mint Mira szokott, amikor teljesítjük egy kívánságát. Jól sejtem, hogy ehhez Hope-nak van köze? Hogy álltok? Beismerte már mindkettő fél , hogy együtt vagytok? Mármint te és ő, mert mindenki más már egyből levágta.

- Igen, azt hiszem. Nem igazán mondtuk ki, de úgy gondolom átléptük azt a szintet, hogy le tudjuk tagadni. Nem is akarnám. Ha rajtam múlt volna már jóval hamarabb tartottunk volna itt. De Hope sok rossz és kemény dolgon ment keresztül, így nem helyezek rá nyomást, úgy haladunk, ahogy ő diktálja. Nagyon kedvelem öt, Wes, és nagyon fontos lett nekem. Mellette úgy érzem, hogy teljes vagyok. Mikor velem van, a szívem hevesen ver, ami tényleg igaz. Pedig nem rég még a képébe röhögtem volna valakinek, ha ezt mondja nekem. De úgy van, érzem azokat a fránya pillangókat is, és ha megérint, a bőröm az érintése nyomán apró szikrákat szór. Ha nincs velem csak ő jár a fejemben és alig várom, hogy újra lássam.

- Annyira örülök neked drága Ninám. El sem tudod képzelni, hogy mennyire rossz volt látni, hogy élsz, menetelsz előre de közben a szíved szép lassan dermed és vastag védő hálót von maga köré. Aztán jött ez a nőszemély és a maga személyével szép lassan feloldott benned minden kötést, amit a csalódások során összeszedtél. Amikor úgy döntöttünk, hogy ideköltözöl, bevallom nagyon féltem, hogy az eddig is gyér kapcsolati és szociális életed teljesen gallyra vágjuk. Ezért dupla jó érzéssel tölt el, hogy ilyen remekül megtaláltátok egymást. Úgy vélem kiegészítitek a másikat, de mégis meghagyjátok egymás teljes valóját. Egy szó, mint száz, nagyon klassz, hogy vagytok. Ha egyszer kikerürök innen, csapunk majd egy nagy összejövetelt.

- Így lesz. Köszönöm! Köszönöm, hogy így gondolod, és el mondtad. Sokat jelent nekem. Most viszont megyek. Azért mosolyogtam, hogy Hope végzett a munkában és el jön értem, hogy ő legyen a személyes sofőröm a munkába. Nem elég, hogy gyönyörű és okos, még jószívű és önzetlen is.

- Jól van, Nin. Köszi, hogy benéztél, és igen, igen, ígérem, hogy szólok, amint lesz eredmény és beszéltem az orvossal. Csókold körbe helyettem az én babámat, és holnap gyertek, ahogy tudtok.

- Rendben. Vigyázz magadra! - szorosan megölelem még egyszer majd elindulok a parkoló felé. A folyosón megdöbbentő, hogy mennyire szerteágazó az összetétel korosztály szempontjából. 20 évestől a 80 évesig megtalálható bárki. Nem válogat ez a nyavajás kór, hogy vinné a fene.

A parkolóba érve messziről kiszúrom a kis up-ot, majd mosolyogva nyitom ki az anyós ülés ajtaját és zsigerből hajolok Hope ajkára egy üdvözlő csókért. Egy cseppnyi megdermedést nem érzek, így nem aggódom túl ezt az önkéntelen mozzanatot.

- Helló Kedves! Nagyon édes vagy, hogy el jöttél. Igazán nem kellett volna.

- Lehet, de szerettem volna. Végeztem, nincs különösebb dolgom, így gondoltam miért ne teremtsek még egy plusz alkalmat, hogy lássalak. - simitja meg az arcom, amitől reflex szerűen becsukom a szemem és belesimulok a tenyerébe. Otthon. Amikor hozzám ér, otthon vagyok, legyen az bárhol.

- Köszönöm. Az jutott eszembe, hogy körülbelül egy olyan 70-80 perces dolgom van csak, ha ráérsz, addig elfoglalhatnád magad az irodában, utána elmennénk ebédelni valahova és ha van kedved, együtt mennénk Miráért. Biztos nagyon örülne neked.

- Ez remekül hangzik. Estére már elígérkeztem Sarahnak, mert elég kevés időt tudtam mostanában vele tölteni, de addig szívesen töltöm veled majd veletek a napot. Ma mentek vissza a testvéredhez, attól függetlenül, hogy most voltál?

- Nem, majd csak holnap. Ma is csak be akartam ugrani, de végül jóval tovább maradtam. Képzeld el, hogy elkezdett az exe, Mira anyja leveleket írogatni neki, amit az irodájukhoz címez. Van képe pénzt kunyerbálni. Mindazok után, amit tett illetve inkább nem tett. Még Mira nevét sem tudja, most mondd meg, milyen anya az ilyen? Mélységesen fáj, hogy egy ilyen csodálatos, gyönyörű és okos kislányra nem kíváncsi. Nem érdekli, és nem zavarja, hogy nem látja felnőni, bezzeg arra van esze, hogy a beteg bátyámat zaklassa. - ekkora már remegek, annyira ideges lettem újra.

- Nagyon sajnálom. Nem is tudom mit mondhatnék. Az ilyen nem anya. Csak biológiai eszköz, ami által létrejött egy csoda de semmi több. A lényeg , hogy van egy remek apukája és egy még remekebb nagynénje.

- Igaz. És a nagynénjének meg egy még annál is remekebb barátnője. - simítom a füle mögé a kósza tincseit, miközben mosolyra fakaszt, hogy édesen elpirul.

- Az vagyok?

- Micsoda? Remek? Egyértelmű.

- Nem. A barátnőd.

- Meg mondtam Hope. Én komolyan gondolom ezt ami köztünk van, és idáig valóban nem beszéltünk róla nyíltan, de igen, én teljes mértékben úgy vélem, hogy a barátnőm vagy, és remélhetőleg ezzel kapcsolatban te is így vélekedsz.

- Igen. Nagyon is. Induljunk, mert lassan ott tartunk, hogy hiába viszlek kocsival, el fogsz késni. De előtte még szeretnék valamit adni.

- Micsodát?

- Ezt! - és már le is csapott az ajkával az ajkaimra. El indult az ismerős bizsergető érzés és lassú, szerelmes táncba kezdtünk...

HopeWhere stories live. Discover now