Soldiers

11. rész

Csodálatos napot kívánok nektek!❤️

Meg is hoztam a tizenegyedik részt! Nagyon remélem, hogy a tetszéseteket teljes mértékben elnyeri, és minden betűjét élvezni fogjátok!

Minden visszajelzést szívesen fogadok!

Örömteli időtöltést és nagyon-nagyon jó olvasást kívánok!

Hatalmas ölelés mindenkinek!❤️

Tony Stark szemszöge

- Brooklyn Carson-Grant! Ébresztő! -rikkantottam el magam, miközben felrántottam az ablak napellenzőit.

- Meghalsz Stark! -ugrott ki az ágyból Brooke, de esélyem sem volt kicselezni, azonnal elkapta a pulóverem anyagát és felnyomott a falra. Lány létére elég erős.

- Igen, ezt nem gondoltam végig. -tettem fel a kezeim megadásképpen, hogy a képen törlést elkerülhessem.

- A tűzzel játszol és hamarosan meg fogod égetni a milliárdos segged. -nyomott még erősebben a hófehér falhoz, a lábam pedig már alig érte a talajt.

Bocsánatkérések sorozata után végre újra saját lábaimon állhattam. A pulóverem anyagát igazgatva igyekeztem felmérni vajon melyik szakaszban tarthat a felépülése, ha szinte ugyanúgy mozog, ahol a sérülések előtt. Ahogy éreztem, ereje tejében van, ami egyáltalán nem jellemző a jelen helyzetben. Valami nem stimmel és tudnom kell, hogy mi az.

- Kérdezhetek? -köszörültem meg a torkom.

- Ha azt mondom nem, akkor is megteszed. -felelt cinikus hangvételben.

- Mennyi ideje is vagy itt?

- Körülbelül három hete, talán egy kicsit több.

- És hogy vannak a sérüléseid? -léptem közelebb.

- A bordáim kicsit fájnak még, a lábam rendben van, a fejem is okés. -vont vállat az ágy szélén törökülésben ülve.

- Megnézhetem a hegeket?

- Ha ez egy trükk, hogy levegyem a köntöst, amiből amúgy is kivirít a fenekem, akkor azt javaslom még dolgozz rajta. -vigyorgott rám erősen grimaszolva.

- Brooklyn ne szórakozz már. -forgattam meg szemeimet azonnal, az előttem lévő szék támláján megtámaszkodva.

A következő pillanatban már a jobb combján lévő, golyó ütötte heget vizsgáltam. Mielőtt a lábába fúródott volna a lövedék, 4-5 centiméter hosszan felszakította a bőrt, ami még csúnyább külsőt kölcsönzött a sebnek. Tapintásra ugyan még érzékeny, de már korántsem annyira mint az előző héten. A szemöldöke felett lévő heg ugyanúgy élete végéig a bőrét fogja díszíteni, ahogy a többi is, amit az évek során szerzett. Ugyan nyomon követtem az életét amennyire tudtam, de mégis vannak vakfoltok a múltját illetően. Tudom, hogy a szülei nem ilyen jövőt szántak neki, mégis ők voltak azok, akik tönkre tették azt. SHIELD ügynökökként nem lett volna szabad ennyire a nyilvánosság előtt családot alapítaniuk, hiszen az mindig egy tökéletes célpont az ellenség számára. A HYDRA pedig jól tudjuk, hogy nem könyörül meg saját emberein sem. Brooke-nak hatalmas szerencséje volt, hogy túlélte a támadást és megúszta pár "karcolással", de senkinek nem kívánom azt a poklot amin át kellett mennie. Egyedül. Kénytelen voltam ellökni magamtól, azt kellett hinnie a HYDRA-nak, hogy a katonájuk kiiktatta őt is a családjával együtt. Okos lány, biztos voltam benne, hogy nem fogja nagy dobra verni azt, hogy még mindig életben van, viszont valahogy le kellett állítanom a magán akcióját. Bármennyire is nehezemre esett, ki kellett őt vonnom a forgalomból egy pár évig, amihez a hadsereg igencsak kapóra jött. Most viszont a szárnyaim alá kell vennem, és nem szabad hagynom, hogy eltaszítson.

- Haló! Föld hívja Stark-ot! -húzott vissza a valóságba ez a pár szó.

- Öhm, igen, itt vagyok. -vezettem fel tekintetem sötét íriszeibe, miközben visszahúztam combjára a kórházi köntöst.

- Fejben szövetekre szedted a hegemet, vagy mi van veled? -kérdezte humorizálva, de mégis kissé fennhangon.

- Csak elgondolkodtam.

- Mégis micsodán? -támaszkodott meg az ágyon.

- Rajtad. -dőltem hátra a világ valószínüleg legkényelmetlenebb székében.

- Rajtam? -szaladtak fel szemöldökei homloka közepére.

- A gyógyulásod. Nagyon gyors. -meredtem a mögötte lévő gépekre. - Esetleg van valami, amit el szeretnél mondani?

- Nincsen. -felelte komoly mimikával. Úgy tűnik igazat mond, viszont biztos vagyok benne, hogy van itt valami, amiről nem tudok, de ha bele halok is kiderítem.

- Ms. Carson, megérkezett a fizioterapeutája. -libbent be köreinkbe egy csinos nővér.

Brooke bólintott, felvette a papucsát és a nőbe karolva elindultak. A gondolataimmal egyedül maradva folyamatosan azon agyaltam, mégis mi lehet az oka, hogy ezt a lányt egyszerűen nem lehet elpusztítani. Két szúrás a hasba, túléli. Törött bordák+fejsérülés+lőtt seb+szúrt seb, túléli.
Többszáz méter magasról eszméletlen állapotban zuhan bele a tengerbe, túléli. Ez nekem nagyon nem stimmel. Eddig ennyire nem szúrt szemet az ellenállósága, de mióta kikértem az orvosi kartonjait, és fény derült arra, hogy olyan tájékon döfték a hasába a kést, ahol 20% esélye volt túlélni, és neki sikerült, megkérdőjelezem az emberi test működését. Bannerrel ezt mindenképpen át kell vizsgálnom, értelmes magyarázatot kell találni erre a gyors gyógyulásra és hihetetlen ellenállóképességre. Van egy elég erős tippem, ami több szempontból is megállja a helyét, de ez nem elég ahhoz, hogy fel tudjak állítani egy teljes képet saját magam és az ő számára is.

- Hé haver! -toppant be az ajtón Sam. - Megint itt? Minden nap bejössz hozzá?

- Nagyon úgy néz ki. -bólintottam féloldalasan, miközben próbáltam visszacseppenni a gondolatmenetemben, de ez a félnótás nyilván nem hagyta.

- Merre van? -helyezkedett el az ágy túloldalán lévő, ugyanolyan székben, ami az én hátamat is nyomja.

- Fizioterapeutánál vagy hol. -legyintettem egyet a levegőben.

- Ú, az aztán a jó móka. -szorította össze szemöldökét, ezzel is némi együttérzést kifejezve a fájdalmas gyakorlatok elvégzése végett. - És mikor jöhet haza?

- Fogalmam sincsen. Először azt mondták, hogy akár fél évig is bent tarthatják, de nagyon gyorsan javul, így az is lehet, hogy néhány hónap múlva kipaterolják innen.

- Kit paterolnak ki honnan? -lépett be a szobába a jelenlegi tulajdonos kissé bicegve.

- Semmi, semmi. -ráztam meg a fejem mosolyogva. - Na hogy vagy?

- Szarul, de büszkén. -ült fel az ágyra, miután üdvözölte Sam-et. - Elnézést, meddig kell még ebben a baktériumtenyészetben maradnom? -fordult a nővér felé, akivel visszajött.

- A főorvos úr nemsokára megérkezik, ő majd tud pontosat mondani. Addigra a terápia eredményei is kiértékelésre kerülnek. Bízzunk a legjobbakban, addig viszont azt javaslom, hogy pihenjen. -tette hóna alá a paksamétát, amit az előbb szedett össze a szobán belül legalább három különböző helyről.

- Szuper. Itt fogok megdögleni. -dobta magát hátra a hatalmas párnába Brooke.