Soldiers

45. rész

Csodálatos napot kívánok nektek!❤️

Meg is hoztam a negyvenötödik részt! Nagyon remélem, hogy a tetszéseteket teljes mértékben elnyeri, és minden betűjét élvezni fogjátok!

Minden visszajelzést szívesen fogadok!

Örömteli időtöltést és nagyon-nagyon jó olvasást kívánok!

Sam javaslatára elmentünk Donya Madani törzshelyére, ahol annyira szerették Őt. Mint kiderült, ez a nő szoros kapcsolatban állt Karlival és a többi radikális bandataggal, így nem rossz ötlet ott szaglászni, ahol mindent tudnak egymásról az emberek. Ráadásul Zémó sem ismeretlen azon a környéken.

- Kiskoromban mesés vacsorákat és fogadásokat tartottak itt. -emlékezett vissza. - A politikához akkoriban egy cseppet sem konyítottam, de ahogy emlékszem, gyönyörű volt.

- Brooklyannal körülnézünk az emeleten, ti kérdezzetek körbe idelent. És tartsd Őt szemmel. -nézett Barnesra Sam.

Amint felértünk a lépcsősor tetejére, ketté váltunk a több információ megszerzésének reményében. A folyosón felnőttek és gyerekek egyaránt kószáltak, de ahogy megláttak, azonnal szétszéledtek. A legközelebbi szobában egy varroda szerűség működik, ahol éppen 3 asszony munkálkodik, így kapok az alkalmon.

- Elnézést! -lépek a helyiségbe a lehető legszerényebb módon. - Ismernek bizonyos Donya Madanit?

A kérdés hallatán két nő azonnal abbahagyta a munkát és amilyen hamar csak tudta, elhagyta a szobát. Az ottmaradt nő azonban tovább dolgozott.

- Úgy tudom, menekültként élt itt. -firtattam tovább.

- Valójában nemzetközileg kiszorított emberek vagyunk. -szólalt meg végül, mikor már biztosan tudta, hogy csak ketten vagyunk. - És nem bízunk a kívülállókban.

- Megértem. Viszont segíthetek.

- Az ígéretekből úgysem lesz semmi. A Globális Visszahonosítási Tanács azt ígérte, hogy több tanárt és ellátmányt küld. Ennek pedig már fél éve. -befejezte a munkát és feltolta magát a székből.

- Én telefonálhato-

- Tudom, hogy ki maga, de nem bízhatok magában. Sajnálom. -azzal hátat fordított és kisétált a szobából.

A régi énem, utána lépett volna, és egy székre lerántva, majd megkötözve kínozta volna addig, amíg ki nem köpi az információt, amit tudni akarok.

- Kezd zsákutcának tűnni. -sóhajtott Sam, amikor az emeletről leérve Barnes és mellém lépett. Hamarabb végeztem az átfésüléssel, így visszamentem az "udvarra", hogy ne csak egy ember tartsa szemmel Zémót.

- Mi a fenét csinál? -Barnes el sem emelte a tekintetét Zémóról, mióta a játszó gyerekek közelébe ment.

- Az ujja köré csavarja a kislányt, ahonnan már szabad az út számára.

Mielőtt a maradék cukrot is odaadta volna a gyerekeknek, felénk mutatott és suttogni kezdett, amit sajnos esélyünk sem volt hallani.

- Aranyos gyerekek. -sétált el mellettem álszent mosolyt villantva.

A lakáshoz visszavezető úton ismét nem szóltunk egymáshoz egy árva szót sem. Mindenki saját magával volt elfoglalva, egyikünk sem tartott igényt a traccspartira.

- Nem tudtam meg semmit, senki nem beszél Donyáról. -bukott ki Barnesból, amint Sam becsukta a bejárati ajtót.

- Persze, mert Karli az egyetlen aki harcolt értük. És tudjátok, igaza van. -felelt Sam.