Anime Oneshots ♡Kérések Zárva!♡

Viktor x Yuuri

konyvmamor kérésére❣ Bocsánat itt egy kicsit összekavartam a kéréseket😅😔
Ez egy boy x boy rész, aki nem szereti az ilyesmit az légyszi ne olvassa!

A kórházba siettem amilyen gyorsan csak tudtam. Nemrég kaptam egy hívást az egyik ottani nővértől miszerint Viktor bekerült. Yuriotól is kaptam egy üzet hogy a pasim haldoklik. Remélem nem gondolta komolyan.
Szinte feltéptem a kórterem ajtaját. Mindenki rámkapta a tekintetét.
-Yuuri-szólított meg Viktor, mire odaléptem hozzá és szorosan megöleltem.
-Itt mindenki úgy adta elő, hogy haldokolsz-motyogtam.
-Csak eltörte a lábát, kicait súlyosan-vont vállat a szőke fiú fel sem pillantva telójából.
-Az orvos azt mondta nem korcsolyázhatok többet-biggyesztette le ajkait a törött lábú.
-Biztos nem mondta komolyan-próbáltam megnyugtatni, majd elindultam megkeresni az orvost.
-Elnézést Doktor úr, beszélhetnénk?

-Itt vannak a röntgenképek. Nagyon súlyos törés, de szerencsére nem kellett műteni.
-És korcsolyázhat ha felépül?-kérdeztem nagyot nyelve.
-Ez tőle függ, de nyilván a lába sosem lesz olyan mint régen. Most vagy úgy egy évig biztos nem vehet fel korcsolyát, mert az káros lehet a mozgására a későbbiekben, de utána fokozatosan-magyarázta. Hogy fogom én ezt előadni Viktornak?
-Rendben.

Amikor visszatértem leültem az ágya szélére mire a szobában lévők mind kíváncsian várták szavaimat.
-Van jó és rossz hírem is-mondtam végül kissé beharapva ajkamat.
-Kezd a jóval-vágta rá Viktor.
-Korcsolyázhatsz, majd egy év után, de sajnos a versenyekről le kell mondanod-jelentettem ki szomorúan, mire szinte megfagyott a levegő köztünk.
-De legalább korizhatok majd, nem?-szólalt meg először a sérült, bár ezzel inkább magát próbálta biztatni. Óvatosan átöleltem a vállát. Eddig tartotta magát, elkezdett sírni. Végigsimítottam hátán és nyugtató szavakat súgtam a fülébe.
-Viktor Nikiforov! Nézz rám!-felemelte könnyektől csillogó szemeit.-Együtt megoldjuk, mindegy mibe kerül! Egyébként se kéne annyira szenvedned emiatt 5 aranyéremmel a szobád falán-tettem hozzá halkan.
-És mi lesz ha nem sikerül?-szipogott.
-Akkor majd kitalálunk valamit, most az a lényeg hogy gyógyuljál megfele!
-Yuuri, annyira szeretlek-ölelt meg hirtelen úgy hogy majdnem kiszorította belőlem a levegőt.
-Én ish, de megfojtasz.
-Oh, oké. Mostantól az a célom hogy hatszoros, nem is tízszeres világbajnokká tegyelek-bólogatott hevesen saját kijelentésére. Annak mind örültünk, hogy kissé feldobódott, de tudtuk hogy nehéz időszak vár ránk.
-Yuuri, gyere ideeee-kiáltott fel a pályára, mikor épp az új programomat gyakoroltam, de már vagy tizedjére szakított félbe.
-Igen, Viktor?-türelmes voltam, de azért ennyire nem.
-Ölelj meg!
-De éppen gyakoroltam...
-Már nem is szeretsz, igaz?
-Ajh, gyere ide-öleltem meg gyorsan.
Valamivel le kéne foglalni, mert ez így sehogysem lesz jó.
-Mit szólnál hozzá ha ma kimennénk a tengerpartra?-ajánlottam fel neki egyik nap.
-Benne vagyok-csillantak fel szemei. Egyébként meg Makkachinra is ráfért már egy kiadós séta.
Beültettem a tolószékébe, jól bebugyoláltam takarókba, majd kitoltam a partra. Aznap elég szeles volt az idő, bár ehhez ő hozzá volt szokva, hiszen orosz vér csörgedezik ereiben.
Megálltunk a homokos parton. Tudtam hogy szeret ide kijárni hiszen ez a hely mindig megnyugtatja. Makkachin elkezdett össze vissza futkározni. Viktor csak meredt a hullámzó tengerre. Nem szólt semmit de egy apró mosoly látszott ajkain. Nem sokkal később csak annyit vettem észre, hogy kezével a kabátomba kapaszkodik miközben könnyek kezdenek el folyni szemeiből.
-Mi a baj?-ijedtem meg rögtön.
-Hátráltatlak?-pillantott fel rám.
-Mi? Ezt meg honnan szeded?
-Nem hagylak rendesen gyakorolni és tudom hogy folyton miattam aggódsz.
-Persze hogy aggódok, hiszen szeretlek-néztem rá őszintén.
-De én soha többé nem fogok tudni korcsolyázni, hogy fogok én így neked koreográfiákat csinálni? Így már nem vagyok elég jó neked, waaaaaaa-bőgte el magát. Igazából nem értettem hogy a három felsorolt ok közül melyik jelentheti a legnagyobb bibit.
-Viktor, egyáltalán nem hátráltatsz. Te vagy a leghasznosabb ember az életemben. Ha nem láttalak volna korcsolyázni minden nap akkor neki se kezdtem volna ennek az egésznek. Te jöttél el és lettél az edzőm. Mindig ott voltál nekem és támaszt nyújtottál amikor szükségem volt rád, te segítettél nekem. Légyszives engedd meg hogy most én segítsek neked! Rudom hogy nehéz de nem foglak elhagyni, soha. És ne mondd hogy nem fogsz többé korcsolyázni. Mindketten keményen fogunk dolgozni, nekem azért hogy aranyat szerezzek neked, te pedig hogy ismét velem korcsolyázhass, rendben?-kevdes szavaim hatására abbahagyta a sírást és hálásan bújt hozzám.
-Megígéred?-nyújtotta felém kisujját. Belekulcsoltam az enyémet.
-Megígérem-mosolyogtam rá mire ő is rám mosolygott könnyei mögül. Lehajolva hozzá megcsókoltam. Majd újra és újra. Annyira szeretem.
Mikor már rendesen átfújt minket a szél elindult hazafelé.
-Neked tényleg ilyesmin járt egész végig az eszed?-kuncogtam.
-Jól van na-durcizott.
-Be ne depizz nekem-nevettem el magam.
-Remélem azért a kedvemért még felveszed az Eros ruhádat, az olyan jól áll-sóhajtott fel ábrándozva, mire elvörösödtem.
-Viktor, ne mondj ilyeneket-hajtottam le a fejem. Ám ahogy lenéztem egy sötét foltot vettem észre a kabátomon, ami egyből megölte a romantikus pillanatunkat.
-Vikto, te összetaknyoztad a kabátomat?!