Elengedted a kezem, fáj nagyon
Bennem minden betűd örök nyomot hagyott,
S sajnálom, hogy mindenkorra elvágtam magam.
Olyan volt sokszor, mint egy ölelés,
Egy felém kinyúló, patronáló kéz,
Ezt adta nekem az összes üzenet.
Vártam, hogy egyszer majd hazaérjek hozzád,
Hogy ne legyek olyan méltatlan barát,
Aki csak elvenni tud, átadni nem.
Színes, villódzó pontok köröttem,
Émelygő szédülés, valami óva intő jel,
Tudom, hogy éppen akkor adtad el magunk.
„Magunk“; hisz ilyen sosem volt,
Nem mondhatom a valótlan illúziót,
Benned csak botorságom lehet bélyeg.
Lelkem egy polcáról egy fiola leesett,
A saját magunkom szétfolyt a csempéken,
Lehet, hogy nem akarom, hogy eltűnjön a folt.
Fáj, hogy elengedted a kezem, de talán volt rá okod.
BINABASA MO ANG
A múzsa érintése
PoetryAvagy rímségek rémes cirkusza a múzsa csókjához. Olyan versek, lírai költemények és néha csupán gondolatfoszlányok gyűjtőhelye ez, amelyek leírása megkönnyítette a lelkem, túljuttatott egy szorongató hangulaton, vagy ki tudja, talán csak jólesett já...
