Pont te?//Toto Wolff ff//•BEFEJEZETT•

45.

Rövidesen befejeződött az interjú, így elköszöntem Stuarttól és kimentem a folyosóra, ahol már Daniel és Yuki várakozott.

- Sziasztok!- köszöntem mosolyogva a kint várakozóknak.

- Szia Hope.- köszöntek szinte teljesen egyszerre.

Már szóra nyitottam volna a szám, mikor nagy lendülettel jelent meg mögöttem Toto és amint észrevette, hogy ismét nem vagyok egyedül szó nélkül tovább sétált.

- Ennek meg mi baja?- kérdezte a japán, aki semmiről se tud.

- Biztos bal lábbal kelt.- legyintett Daniel. Én csak a folyosót bámultam, ahol az imént még az osztrák ment el.

- Képzeld kivel találkoztam.- néztem Danielre, hogy eltereljem a gondolataimat.

- Kivel?

- Stuart Leen, a F1 stábjával van itt.- mondtam mosolyogva.

- Majd oda megyek köszönni neki.

- Hope mehetünk!- jelent meg mögöttem Max az oldalán Lewissal.

- Rendben, sziasztok.- köszöntem el a fiúktól és az egyik oldalamon a brit míg a másikon a holland sétált.

- Wolff meg hova tűnt?- nézett rám a brit pilóta.

- Honnan tudjam, nem is érdekel, hogy őszinte legyek.- mondtam, de amint elhagyta a számat ezek a szavak, legstívesebben egyből vissza is szívtam volna őket.

- Haver ne kérdezz tőle ilyeneket, elég csúnyán bánt vele.- nézett keresztül rajtam a holland és úgy intézte a szavait Lewisnak.

- Hallod itt vagyok!- néztem dühösen a hollandra.- Van egy kis dolgom, később beszélünk.- álltam meg és elindultam az ellenkező irányba. Kisétáltam a pálya területéről és a legközelebbi szimpatikus padra leültem, ami egy kisebb parkban volt.

Nem csináltam semmit, csak ott ültem és néztem az előttem elhaladó embereket. Volt aki a párjával sétált összeölelkezve, volt olyan aki szatyrokat cipelve sietett haza, volt aki a babakocsit tolva sétálgatott a párjával vagy éppen egyedül. Rengeteg ember fordult meg a mai napon vagy lehet minden nap ilyen nagy a forgalom itt nem tudom, de tetszett ez a pezsgő élet, ami itt van.

- Excusez-moi, ma chère, puis-je m'asseoir ici?- jelent meg egy idős asszony és megkérdezte, hogy le ülhet e mellém, természetesen, mind ezt franciául.

- Bien sûr.(Hát persze)- ültem arrébb a padon, hogy le tudjon ülni. Az iskolában éveken keresztül tanultam franciául, így nem esik nehezemre, franciául beszélni vele.

- Mi járatban erre?- kérdezte mosolyogva.

- Munka miatt vagyok itt, és most jöttem ki egy kicsit pihenni.- mondtam én is mosolyogva és figyeltem, ahogy egy zacskó kenyérmorzsát szedett elő a táskájából, és az előttünk mászkáló galamboknak leszort egy adag eledelt.

- Mitől vagy ilyen búskomor?- nézett rám és várta, hogy válaszoljak a kérdésére.

- Magánéleti problémával küzdök.- mondtam burkoltan.

- Tehát férfi van a dologba.- húzta féloldalas mosolyra az ajkait.

- Ahogy mondja.- vallottam be, habár nem tudom pontosan miért, hiszen egy vadidegen nő ül mellettem.

- Nem akarok beszeszólni az életébe, de ha javasolhatom, ne haragudjon sokáig azokra az emberekre, akiket szeret, mert elrepül az élet, és csak bánni fogja, hogy nem bocsátott meg.- mondta, és egyre csak a könnycseppek kezdtek el gyöngyöződni a szemeiben.- Ne akkor eszméljen fel mikor már túlontúl késő és már semmit se tehet azért, hogy visszacsinálja.- emelte rám a tekintetét a békésen csipegető madarakról.

- De ha megbocsáthatatlant csinált?- kérdeztem vissza.

- Semmi se megbocsáthatatlan, minden csupán nézőpont kérdése, hogy meg szeretnél-e bocsátani vagy nem, ez pedig attól függ, hogy mennyire szereti az illetőt, és hol máshol lehetne megbocsátani valakinek, ha nem itt Franciaországban, a szerelem országában?- tette fel a végén a költői kérdést.

- De megcsalt.- súgtam magam elé.

- Ebben ennyire biztos?- állt fel mellőlem, majd se szó se beszéd elsétált, én pedig ott maradtam a gondolataimmal.

Nem tudtam pontosan mit is szeretnék most kezdeni magammal, de nem is tudtam ezzel sokáig foglalkozni, mert mindig a kötelességeim elvégzése volt az elsődleges számomra, ezért felkeltem a helyemről és visszaindultam a pályára, mivel nemsokára az interjúkra kell elkísérnem Maxot.

A paddock területére érve egyenesen a motorhomeunk irányába vettem az irányt, hogy a hollandot megkeresve elinduljunk a további interjúkra. Ahogy a Mercedes-home előtt sétáltam kissé lelassítottam és csak néztem a hatalmas üvegablakok mögé, ahol meg is láttam az osztrákot, de szerencsémre, vagy nem, ő nem vett észre, így a lépteimet újra felgyorsítottam és meg se álltam Max szobájáig.