Itachi (20) és Sasuke (16) az Uchiha klán tagjai.
Sasuke tudatában van annak, hogy amit érez a bátyja iránt az helytelen, de mint mondani is szokás, a tiltott gyümölcs mindig édesebb.
Itachi Anbu kapitány, és ennek a munkájának hála tudhat a magáéna...
Rengetegszer elgondolkoztam a halál fogalmán. Mit is nevezünk halálnak? A legtöbb embernek az élete végét jelenti. Emlékszem, sokáig nekem is ilyen jelentéssel bírt mindaddig, míg nem találkoztam Madarával, Hasiramával, majd Anubissal, és a feje tetejére nem állt az alapból sem könnyűnek mondható életem. Most a halálra azonban úgy tekintek, mint egy új kezdetre.
A végén mindenki azt kapja amit megérdemel. Ezek szerint tényleg létezik igazságszolgáltatás, csak kár, hogy ebből nagy valószínűséggel kimaradok.
A Kaszás két ajánlatot tett nemrég.
Sokan biztosan úgy döntöttek volna, hogy vissza utaznak az időben és jobban cselekszenek, azonban úgy éreztem, ezzel megtagadtam volna önmagamat és mindazt, amit, és akiket az élet az utamba sodort. Persze lehet azt mondani; Óh, úgysem jelentenék azt neked, mint amit, viszont ebben is erősen kételkedtem. Akinek egyszer a szíve döntött, azt még az idő vaskereke sem másítja meg. A szívnek szavát pedig nem követik józan gondolatok. Nyilván jobban meggondoltam volna, mit, mikor és hogyan, de a vége ugyanaz lett volna. Bűnös szerelembe estem volna, visszavonhatatlanul.
Bár soha nem fogom Itachit megkérdezni, hogy valójában azért tette-e azt amit, mert tényleg szeret, vagy csak mert nyomást gyakoroltam rá a feléje irányuló ellenszenvemmel, és a "betegségem" iránti félelmével, mégis tudom, ha nem is érzi biztosnak, a szíve egy kis szegletében van számomra hely. Egy olyan hely, ahol szerelemmel szeret, ezt pedig nem akartam volna semmiért sem elveszíteni. Ez is meg erősíti azt, hogy jól döntöttem.
A másik választás egy bizonyos karperec volt, amit el tudtam volna nyerni, de az indulataim újból felülkerekedtek rajtam, ezért mint oly sok mást is, ezt is elcsesztem. Azt hittem valóban Shisuit hozták elém, mire én egyből csak a lehetőséget láttam magam előtt. A lehetőséget, mellyel oly sok megalázást, bántást és szenvedést torolhattam volna meg. Mindegy, kár ezen rágódni.
Nem álltam ki a próbát, melynek következményeként, ha meghalok a lelkem el fog tűnni, úgy, mintha nem is lett volna, ahelyett, hogy az örök békesség országába találhatná meg a helyét.
- Fiam, gyere! Találtam valamit, ami segíthet! - közeledett Rin anyám, szapora léptekkel, mire én levettem a szemeimet a világegyetem kellemes érzést nyújtó égitestjeiről, és az asztalhoz léptem, melyre egy hatalmas pergament helyezett el.
- Ez mi? - kérdeztem, az asztal fölé tornyosulva.
- Ez, ősi angyal rituális köröket tartalmaz, mely pentagramokkal van ellátva, amelyek segíthetnek a lelkedet megfogni.
- Ezek egyiptomi jelek. - mondtam, magam sem tudom, hogy honnan megismerve.
- Valóban. - bólintott elismerően. - A jeleket is felismered?
A kérdés hallatán, jobban belemélyedve vizslattam az előttem elterülő pergament.
- Ez itt egy Ankh jel. - mutattam az egyikre. - Ez itt pedig Hórusz szeme. - mutattam a másik megnevezettre, mely pont középen terül el.
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
