Ketten, Párizsban (SzJG FanFiction) (BEFEJEZETT)

29. Fejezet (Reni)

Az az egy hónap, amit a kórházban töltöttem, írtózatosan hosszúnak éreztem. A két órai tápszeres etetés, a stressz, hogy vajon mit csinálnak velük távollétemben, vajon mennyire sírnak, kikészített. Nem tudtam másra, csak erre, és arra gondolni, hogy hogyan lehetek ekkora csődtömeg, hogy nincsen elég tejem.

De végre, egy hónap után kiszabadultunk a kórház feszélyező körülményei közül, így Cortez taxit rendelt (tudta, hogy semmi értelme annak, hogy itt legyen kocsink, ha úgyis hazaköltözünk), majd Anyuval kiegészülve, aki egy külön taxival ment, Cortezzel és Áronnal kiegészülve, míg én egy másikban utaztam a két kislánnyal, és a kórházi cuccok egyrészévél.
Nem terveztük, hogy azonnal hazautazunk, az új otthonunkba, hanen a hét végére gondoltuk ezt, vagyis két nap múlva.
Cortez az olyan dolgokat, mint a nem kellő ruhákat, cipőket feladta már postán, s Virág át is vette őket mind.
Egyedül a legfontosabb dolgok maradtak, mindenkinek egy hátitáska, valamint egy babástáska, ami pelenkát, cumit, és hasonlókat tartalmazott.
Néha hálát adtam, hogy a férjem egy steward, így minden olyan dolgot tudott, ami a gyerekekkel való repüléssel kapcsolatos, de így is stresszeltünk. Nem tudtuk, hogy vajon hogyan fog anyu ölében megmaradni Nóri, és hogy bajon cserélgetnünk kell-e őket.

Végül, Péntek hajnalban indultunk haza. Irtózatosan korán keltünk, majd egy-egy instant kávé után mindhármukat egy-egy hordózóba tettük, be is kötöttük őket, felöltöztünk, majd amikor megérkezett a taxi, a viszonylag tiszta lakást (anyu még addig kitakarított, hogy hazamentünk volna, és különösebb szemetet nem csináltunk, készen állt az új lakók fogadására, amit mi már nem láthattunk, de azt tudtuk, hogy kiké lesz. Egyetemre készülő fiúké, csak ketten voltak akkor, így mindegykettő megkapta az egyik félszobát.
Mi pedig lementünk a taxikhoz, bepakoltunk, és bekötöttük a gyerekeket, majd útba vettük a Párizs egyik repterét.
Szerencsére, az a légitársaság volt, amelyiknél Cortez dolgozott, így ő végképp ismerte a dörgést, és amikor igényelte a tápszert, amit nem sokkal utána meg is kaptunk, szabadok voltunk. Visszakaptuk a táskákat a vállunkra, majd amikor elérkezett az az idő, hogy beszállhatunk, elindultunk, a repülő felé, a kezünkben a gyerekeket tartva, felmentünk a repülőre és elfoglaltuk a helyünket.
Szerencsénk volt, mindhárom gyermek betakarva, egy-egy cumival a szájában ültek az ölünkben, és egész idő alatt aludtak.

A reptéren apu már ott volt, Cortez nagyapjával karöltve, így megint bepakoltunk külön autóba, és elindultunk az új lakásunk felé a fényes napsütésben.