Éjféli szikra 3.

Perzselő tűz

- Mit akarsz?

Draco és az én hasonmásomat látom a szemem előtt egy kietlen, Roxforti folyosón. Fiatalabbak vagyunk, maximum egy-két évvel, még a szemünkben csillogó szenvtelenség is ezt tükrözi.

- Nem  egyértelmű? - fakad ki Draco a hajába túrva. Ugyanolyan elszánt a tekintete, mint most is.

- Valószínűleg  a Bájitaltan óráról beszélsz! Szerintem túl sok dolgot beleképzelsz! Amit  mondtam az meg sem közelítette a valóságot. . . ez az Amortentia lényege, nem? Csak illúzió! - bizonygatom. A tekintetem a régebbi énem haragba torzult arcára és sokkalta hosszabb hullámos frizurájára siklik.

- És mi van azzal amit én éreztem? Hm?! - von kérdőre. Ez egy elfeledett emlék. Melynek összes pillanata a Fekete-tó mélyén lévő nyakláncban lapul. Kísértetiesen hasonlít ez a szituáció arra, ami most köztem és Draco között zajlik.

- Mi van vele?

- A te illatodat éreztem vagy nem?! Ez csak jelent valamit. . . - Akkor jelentett valamit? A 16 éves arcomról azt veszem le, hogy igen. Most jelentene valamit, ha Draco magnólia és vanília illatot érezne az Amortentiába? Nem! Okè, talán. . .

- Tudod  az emberek már biztos mondták neked, hogy fantázia világban  élsz! - Hirtelen megtorpanok. - Szóval jól vésd az eszedbe! NEM ÉRZEK  IRÁNTAD SEMMIT! - Gondolatban vállon veregetem a régebbi énemet. Bár nem emlékszem erre a beszélgetésre. . . büszke vagyok magamra, hogy nem hagyom magam már az első percnél.

- Szerintem meg hazudsz és igen is érzel irántam valamit! - Szinte már hátborzongató, hogy ezek a szavak nem is olyan régen, a mélyebb hangú és idősebb Dracó ajkait hagyták el irányomban.

- Tudod mit? Neked komoly bajod van! Zárt osztályon a helyed! - Együtt nevetek fel a régi énemmel. Nem a megjegyzésemen kacagunk. . . hanem azon, hogy valószínűleg nem csak Dracót küldenénk a rácsok mögé a bolondok házába. Nem csak őt, hanem engem az idegesítő érzéseimmel együtt.

- Ohh tényleg? És ha bebizonyítom, hogy érzel valamit irántam? - Dracót ismerve, legalábbis ahogyan az elmúlt napokban megismertem, valami hirtelenre és kiábrándítóra készülhet. Nem is lövök ezzel mellé.

- Mégis hogyan akarod. . . ?

Egy szempillantás alatt történt. A fiatal Draco az arcomnál fogva magához húz és megcsókol. Egy pillanatra felkiált a döbbenettől az ifjabbik énem, de nem tiltakozik sokáig, visszacsókolja a fiút. Draco gyűrű díszített ujjai lassan lesiklanak a nyakára, még én is érzem, ahogy kitapintja a lüktető pulzust. Mindketten mosolyognak két csók közötti szünetben mielőtt az ajkaik ismét egy vonallá olvadnának. . .

Kipattan a szemem és izzadság cseppektől gyöngyöző arccal ülök fel az ágyamon. Két másodpercembe sem telik felfogni az álmomban lezajló eseményt. Bosszúsan dőlök vissza a párnámra és üvöltök bele.

Ez már legalább a negyedik alkalom ezen a héten. Minden éjszaka ilyen álmok gyötörnek az elfeledett múltunkból, mintha a tudatalattim arra akarna sarkallni, hogy ússzak le a Fekete-tó mélyére, szerezzem vissza a nyakláncot és szivárogtassam vissza az emlékeimet a memóriámba. Lehet, hogy csak a tény, hogy Draco visszatért, percnyi emlékeket ereszt át az agyamban azon a ködfelhőn át, ami eltakarja, mindazt, amit az ezüstös nyaklánc rejt . Vagy csak kezdek megbolondulni. . .

Hagyom, hogy a zuhany alatt a forró víz ellazítson és elfeledtessen minden problémát. A bepárásodott üveg és vanília illatú tusfürdő kombinációja teljesen elzárja tőlem a valóságot. Csak akkor jut újra eszembe Harry és Draco, amikor kilépek a tusolómból a hideg csempés padlóra. A közelgő Trimágus Tusa első próbája, amin történetesen a bátyám is részt vesz, egyre jobban aggaszt. És Draco. . . a vele kapcsolatos érzéseim zavarosak. . . utálnom kellene, az emlékeimben csak egy álnok kígyó, de most. . . nem tudnám meghatározni a köztünk zajló érzéseket. Ha megpróbálnám, letagadnám.