Éjféli szikra 3.

Csókok és ígéretek

- Néha elgondolkozom rajta, hogy egy hús-vér lányba vagyok szerelmes. . . - mélázik álmos hangon. - . . . vagy egy tapadós majomba.

- Ez még kérdés? - bújok a mellkasához. - Nyilván hús-vér majom vagyok. 

Draco lassan belecsókol a bozontos fürtjeimbe, mire még jobban köré csavarom a végtagjaimat. A mancsaim a nyaka köré fonódnak, a lábam szorosan a lába mellé préselődik, hogy a létező összes módon érintkezhessen az ő hófehér bőre az én felhevült tapintatú majom bőrömmel. A gerincemen cikázó ujjaitól úgy árad szét a melegség a testemben, mintha egyenesen a nap aranyozott sugarai öntenék belém az izzó forróságot.

Az arcomra ragadt mosoly letörölhetetlen. Az engem elöntő pír örök. Minden. . . annyira. . . tökéletes.

Leszámítva azt, hogy összenyomom Dracót.

- Vagy leszállsz rólam vagy a közeljövőben felkerülsz a veszélyeztetett majom fajok listájára! - fenyegetőzik azon a mély, karcos kora reggeli hangján.

Hiszen másodpercekkel ezelőtt ébredt fel. Helyesbítek, én ébresztettem fel. Azzal, hogy ráfeküdtem.

- Ahhoz le kell löknöd magadról - ékelem az államat a mellkasába, hogy álmaitól üveges szemeibe nézhessek.

- Ezt úgy mondod, mintha ezt semmilyen áron nem tenném meg - vonja fel a szemöldökét. - Had ábrándítsalak ki, ha akarnálak akkor lelökhetnélek. Egy másodperc alatt.

- De nem akarsz - vigyorodom el önelégülten.

- Dehogynem!

- Nem.

- De! - makacskodik.

Szőke tincsei rakoncátlanul hullanak a homlokába, miközben ülő helyzetbe küzdi magát a zöldben és feketében játszó ágyamon. Velem. Az apró kis manőverével sem szabadult meg az ingyen majmától.

- Akkor miért nem löksz le? - rebegtetem meg ártatlanul a szempilláimat.

- Ööö. . . - gondolkozik el. - Mert, nem akarom magamra haragítani az Állatok Védelméért Felelő Szervezetet azzal, hogy erőszakoskodom egy majommal? - billenti oldalra a fejét vigyorogva.

- Mert, nyilván létezik olyan, hogy Állatok Védelméért Felelő Szervezet - hümmögök beletörődötten.

- Majd én megalapítom - vigyorodik el, miközben átkarol az izmos kezeivel.

- Van benne némi irónia, hogy a szervezetnek egy állatkínzó lesz a feje, nem?

- Az egyetlen állat, amit kínozni akarok, az te vagy - vet rám egy jelentőségteljes pillantást. - De még az sem számít annak, mert a többit védem meg tőled. Ez inkább érdekből származó erőszak a jobb ügyért.

- Ha most megcsaplak, elsüthetem ugyanezt a mondatot? - pimaszkodok.

- A majmok nem tudnak beszélni - közli a nyilvánvalót.

- Én mégis tudok.

- Valami rendkívül. . . - ül feljebb, hogy az ölébe húzhasson. - . . . már-már idegesítően. . . - vonja magához az arcom somolyogva. - . . . túlfejlett majom lehetsz! - rak pontot a mondat végére egy csókkal.

- Nem hittem, hogy ez a mondat képes erre. . . - kezdem, viszont belém fojtja a szót az ajkaival. - . . . de a te szádból valamiért meg tudta ütni az izgató kategória mércéjét.

Vigyorogva húz vissza magához és birtokra kel a rózsaszín ajkaimmal. Teljes lényével, bőre minden négyzetcentiméterével felfal. Magába szívja az illatomat, a csókomat, ami a szavaim helyett is elárulja az érzéseimet, amik jelen pillanatban megkörnyékeznek. Nem mintha mondatokba tudnám kovácsolni. . . nem mintha akár egy érintéssel, vallomással, verssel körül lehetne írni az igazságot. . . cseppet molyrágta szokás, de maradok a csóknál. Mert, az többet ér minden szerelmes szónál.