2. nap - Egy takaró

39 11 23
                                    

A kis ötéves boldogan iszogatta forrócsokoládéját a takarók alatt bekuckózva, édesanyja meséjét hallgatva. Mellette békésen szuszogott ikertestvére, anyukájuk pedig meg volt róla győződve, hogy Emmának is ezt kéne tennie, azonban a kislány cseppet sem volt fáradt. Miután Mirella befejezte a mesét, lánya a tejszínhabbal fehér szakállat varázsolt magára.

- Nézd, anyu! Én vagyok a Télapó!

- Nagyon jó Télapó lennél, kincsem - kuncogott a harmincas éveiben járó nő. - Most egy kicsit ki kell mennem a konyhába, megleszel?

- Persze, anya - bólogatott hevesen Emma.

- Rendben. - Megkönnyebbülten felsóhajtott, majd kiment a konyhába, hogy elkészíthesse a vacsorát.

- Marci, Marci, Marci! - rázogatta a lány testvére vállát. - Öcsi, ébren vagy? - Bár ikertestvérek voltak, Emma pár perccel Marcell előtt született, ezt pedig szerette hangoztatni is.

- Tessék? - dörzsölgette a fiú a szemét, mikor sikerült úgyahogy felébrednie.

- El akarod velem játszani anyu meséjét velem?

És így történt, hogy a két gyermek felépítette a pihe-puha takarókból a sárkány barlangját, ahol fogságban tartották Emma hercegnőt, Marcell lovagnak pedig hősiesen ki kellett őt szabadítani.

- És most jön az a rész, hogy kiszabadítasz a barlangból! - magyarázta Emma hevesen, mivel Marci a mese ezen részét már nem hallhatta.

- Nem hagyhatnálak mégis ott? Szegény sárkány nem szeretne egyedül maradni.

- Nem, te butus! A sárkány gonosz, meg akar enni engem, és te azért csináltad a próbákat, hogy engem megmenthess.

- Éhesnek tűnik, én hagynám neki, hogy megegyen téged, azután meg összebarátkoznék vele, mint Hablaty.

A kislány úgy döntött, inkább kiszabadítja saját magát, mielőtt a vérszomjas sárkány-macska - mert sajnálatos módon igazi sárkány nem volt kéznél - megeszi, majd elkezdte csikálni Marcit, amiből hatalmas csiki-csata kerekedett. A harc közben úgy elfáradtak, hogy rögtön ledőltek az ágyra. A lila és kék pöttyökkel díszített takaró, ami nemrég még egy veszélyes barlangot rejtett, ezúttal is jó szolgálatot tett a két fiatalnak, akiket a finom melegben szinte rögtön el is nyomott az álom.

Hát, itt is volnánk a 2. kis szösszenetnél, remélem, sikerült elnyernem a tetszéseteket <3

Szeretném itt megragadni az alkalmat, hogy bemutassak két másik írót, akik hozzám hasonlóan megpróbálkoznak ezzel a kihívással, névszerint ők AthenaGirl77 és g__ata. Szerintem nagyon kreatívan oldották meg eddig a feladatokat, érdemes hozzájuk is benézni.

Viszlát holnap!

2022. 10. 03.

Írós Inktober 2022Where stories live. Discover now