Az emberek nagy része rá sem nézett soha a park szélén álló magányos fára. Miért is tették volna? Hiszen már évek óta nem növesztett leveleket, nem adott jóleső, hűvös árnyékot nyáron és elég unalmas látványnak számított.
Marie lassú, kimért léptekkel indult meg Herbert felé – mert bizony a tizenhárom éves lány kötelességének érezte elnevezni a fát. Megállt és körbenézett. A tövében kis gombák nőttek tarka virágokkal osztozva a helyen, sőt, még egy kisebb sündisznó család is beköltözött a fa törzsén lévő lyukba. Marie jól tudta, hogy a fa egyik magasan lévő ágán madárfészek áll, ahogy azt is jól tudta, hogy az egyik kismadár kiesett, és éppen ezért ment oda. Hogy megmentse az általa Nárcisznak nevezett madarat.
Felvette vastag téli kesztűjét, azt remélve, hogy így nem érződik majd az emberszag a madárkán, óvatosan felvette kezébe a szürke tollakkal megáldott fiókát és mászni kezdett. A fa ágai magasan voltak, a lánynak még akkor is nehéz dolga lett volna, ha minda négy végtagját használja, azonban hajtotta őt a köteleseégtudat. Csak mászott és mászott, igyekezett nem arra gondolni, hogy a vékonyka ágak bármikor letörhetnek lába alatt, így végül sikerült megmentenie Nárciszt, aki boldog életet élhetett onnantól kezdve, legalábbis Marie ebben reménykedett.
Nos, ez elég rövid rész lett, de sajnos ebből többet nem tudtam kihozni. Remélem, tetszik!
2022. 10. 23.
YOU ARE READING
Írós Inktober 2022
Short StoryHa már a művészeknek alkottak ilyen egy hónapos kihívást, íróknak miért ne lehetne? Ha érdekel, szerény személyem hogyan teljesíti eme kihívást, nézz bele a könyvembe, (remélhetőleg) nem fogod megbánni
