Ne engedj el! [befejezett]

tizenkilencedik fejezet

1 hónappal később

• Nate szemszöge •

Napokig próbáltam győzködni Lizzyt de hajthatatlan volt.
Nem tudtam meggyőzni arról,hogy együtt kell lennünk.
Már egy hónapja Logannel van.
Amikor látom őket elmenni a folyosón,  legszívesebben odamennék és behúznék egyet a palinak. De akkor Lizzy megjobban eltávolodna tőlem. Nem mintha most olyan közel lenne hozzám. És napról napra egyre távolabb érzem.
Nem , nem a szerelememet iránta mert az ugyan olyan erős hanem még erősebb. Féltékeny vagyok és csak őt akarom.
Viszont ő nem akar engem...

- Nate? - szólított le Olivia.

- Mit akarsz? Most nagyon nincs hangulatom ehez.

- Csak megakartam kérdezni,hogy vagy? Mert amióta szakítottatok rád sem ismerek.

- Jól! - böktem ki majd tovább is mentem.
Ettől a csajtól egyszerűen nem lehet megszabadulni. Mindig felbukkan és minden egyes alkalommal felbassza az agyam.

• Lizzy szemszöge •

Jól vagyok.
Vagyis jobban.
Tudtam ,hogy a Nate iránti szerelmem nem fog elmúlni egyik napról a másikra, de reménykedtem benne , hogy legalább ezen idő alatt beleszeretek egy kicsit is Loganbe.
Ő tényleg nagyon rendes , de nem tudok úgy tekinteni rá mint Natere. Valószínűleg soha senkire sem fogok tudni úgy nézni.

- Szia! Indulhatunk? - szóltam oda Logannek aki a lépcső alján várt.

- Wow! Azta! - kereste a szavakat. Vagyis úgy tűnt. - Gyönyörű vagy!

Amikor leértem egy puszit nyomott az arcomra.

- Apa! - fordultam felé. - Néhány óra múlva jövök.

- Jolvan kicsim. - ölelt meg, majd Loganre nézett. - Vezess óvatosan!

- Mint mindig Mr. White.

Logan elvitt vacsorázni majd utána haza is hozott.
Most sem engedtem ,hogy megcsókoljon elforditottam a fejem igy ujra csak egy puszit tudott az arcomra adni. Remélem megérti, hogy még nem vagyok készen többre.

Másnap reggel egy üzenet fogad.

" Beszélnünk kell. " - Nate"

Mire kicsit kezdenék jobban lenni mindig felbukkan. Én nem akarok vele beszélni. Azt akarom ,hogy békén hagyjon hogy tovább tudjunk lépni.

- Szia anya! Sajnálom , hogy nem jöttem hamarabb. Nagyon sokminden történt. - Elkezdtem mesélni neki mert tudtam ,hogy hallja. - Ez van. - vontam meg a vállamat , majd letöröltem a könnyeimet az arcomról.-Beleszerettem.
Pedig nem akartam. Csak egyszerűen megtörtént. És most úgy érzem mintha kitépték volna a szívemet. Nem kapok levegőt sem! - letérdeltem anya sirja mellé , majd a fejem a hideg márványra támaszottam. -  Bárcsak itt lennél anya és tanácsot adnál ,hogy most mit kellene tennem. Annyira hiányzol.

Nem tudom meddig lehettem kint a temetőben, mert amikor már felnéztem sötét volt.

• Nate szemszöge •

- Lizzy beszélhetnénk? - álltam meg a szekrénye mellett, hogy esélye se legyen elmenekülni előlem.

- Miről? - csapta be a szekrény ajtót.

- Kettőnkről.

- Olyan nem létezik. - a kezébe vette a fizika könyvét. - Én már Logannel járok.

- De nem őt szereted. - a tekintetét fűrkésztem. - Rá sosem nézel igy mint rám.

- Hogy? Mégis, hogy nézek rád? - kérdezte.

- Szerelemmel. A szemed csillog , és olyan lágy és békés a tekinteted, hogy bármikor egy pillantásoddal is képes lennél megnyugtatni bármilyen helyzetben.

- Fejezd be! - szólt rám. - Én már tovább léptem. Most rajtad a sor. - elakart indulni de ekkor megfogtam a karját.

- Mit tegyek,hogy meggondold magad? Mindent elmagyaráztam. Nekünk nincs semmi bűnünk , ahogy a szüleinknek sem.

- Eressz el! - húzódott el és két lépést tett hátra. - Hiába minden...nem lehetünk együtt! Nem akarom hogy mi is úgy járjunk mint ők. Éld az életed ahogy akarod , nélkülem. Lépj tovább!

Nem bírok így itt maradni a suliba. Ideges vagyok és nem tudok lenyugodni ha még öt órán keresztül azt kell látnom,hogy Logan van a szerelmem mellett.
Bepattanok az automba és hazafelé tartok. Útközben megszólal a mobilom de nem tudom hol van.
Matatni kezdek a mellettem lévő ülésen és a telefonra pillantok. Ám a következőben amikor felnézek egy autó tart egyenesen felém. A kormányt nem sikerült elrántanom. Érzem,hogy fáj mindenem. Ordítanék de nem tudok.
A hang nem jön ki.
Nem tudok mozdulni.
Minden egyre halkabb.
Minden elsötétűl...