Ne engedj el! [befejezett]

huszonkettedik fejezet

• Lizzy szemszöge •

Döbbenten és dühösen figyeltem ahogy a nagyi elment.
Nem tudom kinek képzeli magát, hogy ennyi év után felbukkan és parancsolgat. Sőt megfenyeget ,hogy tönkre teszi azt az embert és a családját akit a világon mindennél jobban szeretek.

- Mi a baj? - ült fel az ágyamon Nate, miközben bezártam magam után az ajtót.

- Semmi, csak a nagyi azt hiszi hogy ennyi év után még lehet a nagymamám. - magyaráztam.

Lefeküdtem Nate mellé és a fejem a mellkhasára tettem.
- Ölelj meg légyszi.

- Kérned sem kell. - és azzal a mozdulattal magához ölelt.
Ilyenkor úgy érzem, hogy akár az egész világgal is szembe tudnék szállni. Vajon tényleg igy van?
Nem ismerem az embereket de a nagymamámat ismerem.
Nem tiszteli a szerelemet. Különben nem fordított volna hátat anyának , miután hozzá ment apához.
Semennyi szeretet nincs a szívében annak a nőnek!

Másnap reggel amikor felébredek Nate már nincs mellettem.
Hagyott egy cetlit ,hogy haza ment átöltözni de még suli előtt jönni fog értem.
Gyorsan veszek egy zuhanyt és éppen a ruhák között válagatok amikor jön egy üzenetem.

" Ma este nyolcig van időd. Szeretlek.- Nagyi. "

Az ágyra dobtam a telefont és a kezem a melkhasomra tettem mert olyan érzésem lett mint aki éppen fuldoklik.
Most mégis mit tegyek?
Mondjam el Natenek ? De mi csak gyerekek vagyunk, mit tudnánk tenni?

- Mi a baj? - kérdezte Nate ebédnél. - Egésznap feszült vagy.

- Semmi csak fáj a fejem. - hazudom. Mégis, hogy mondhatnám el neki , hogy megzsarolt a nagymamám?  - Nem lógjuk el a nap többi részét? - kérdezem.

- Azta! Biztos , hogy nem cseréltek ki? - viccelődött. - Máris mehetünk! Tudod, hogy utálom a sulit! - felállt megfogta a kezem és már az autója felé tartottunk a parkolóba. - Na és hová menjünk?

- Mindegy. - vontam meg a vállam. - Csak nem akarok itt lenni.

• Nate szemszöge •

Lizzy tegnap óta elég furán viselkedik.
Itt van velem de mégis mintha millió mérföldre lenne. Nem tudom, hogy a nagymamája zaklatta fel ennyire ,vagy van valami a háttérben amit nem mond el. Bízhatna bennem annyira , hogy elmondja mi a baj. Szerintem már tartunk azon a szinten újra, hogy bízzon bennem. Én az egész életem rá merném bízni.
Mindenesetre megprobálom jobb kedvre deríteni , és később hátha megnyílik nekem.

Lizzy egész úton szomorú. Nem is szomorú inkább aggódó.
Párszor rám pillantott és az az erőltetett mosolya , azt hiszi hogy ennyi idő után még nem tudom megkülönböztetni az igazi és a hamis mosolyát?
Megállok egy félreeső parknál majd kiszállunk.

- Mi a baj? - állok elé. Hirtelen támadtam le tudom, de azt akarom hogy elmondja mi aggasztja ennyire.

- Mi? Semmi. - egy újabb erőltetett mosoly.

- Miért hazudsz nekem?

- Nem hazudok! - vágja rá és egyre feszültebb lesz.

- Nem bízol bennem? - néztem mélyen a szemébe, és megfogtam az arcát. - Itt vagyok. Együtt vagyunk. Ne zárkózz el kérlek!

- De bízom csak... - Kifujta a levegőt. - A nagymamám megfenyegetett, hogy ha nem szakítok veled ma estig akkor tönkre tesz titeket. A céget mindent. - hadarta.

Egy lépést hátráltam.
- Szakítani akarsz velem?

- Nem! Dehogyis! De te nem ismered őt! Bármire képes.

- Ahogyan én is. A családomért és érted is. - ezúttal ő tette meg felém a lépést és megfogta a kezem. - Nem veszíthetlek el újra. Nem élném túl. - mondtam.

- Ahogy én sem. De akkor mit tegyünk? Komolyan szálljunk szembe vele mindent kockára téve? - kérdezte.

- Igen! - megszorítottam a kezét. - Együtt mindent letudunk győzni. - hozzám bújt és szorosan megöleltük egymást.

- Nagyon nagyon szeretlek. - mondta , és én megcsókoltam.

Örülök, hogy elmondta miért volt ennyire feszült egész nap.
De mégis, hogyan lehet ilyen a nagymamája?
Nincs tapasztalatom a nagyszülők terén mivel egyik nagyszülőmet sem volt lehetőségem megismerni , viszont egy nagymamának szeretni és támogatnia kellene az unokáját nem pedig megzsarolni.

• Lizzy szemszöge •

Nem bántam meg , hogy beavattam Nateet de mégis bennem van az érzés, hogy a Nagyi nem fogja annyiban hagyni a dolgot.
Viszont örülök, hogy mellettem van és mindennel és mindenkivel képes lenne szembe menni értünk. Annyira szeretem.

- Nem tudom mondam -e már , de az a színjáték az életem legjobb döntése volt. - törte meg a csendet Nate hazafelé menet.

- Hogy hogy? - felé fordultam.

- Mert annak köszönhető, hogy most együtt vagyunk.

- Ha aznap este nem megyek el a buliba és nem lát Olivia minket talán soha szóba sem álltam volna veled. - viccelődöm.

- Nem is akarok arra gondolni, hogy nem vagy az enyém. - megfogta a kezem és egy puszit nyomott a kézfejemre.

Miután Nate elment úgy döntöttem nézek egy filmet ,hogy eltereljem a gondolataimat. Éppen leülnék a kanapéra amikor valaki csenget.
Leteszem a popcornos tálat az asztalra majd kinyitom az ajtót.
Amikor meglátom ki áll az ajtóban hirtelen köpni nyelni sem tudok.

- Te? - kérdezem döbbenten.