7. Soha nem érem be egy csókkal - JM/JK (+16+)

1.6K 113 47
                                    

Ne felejts el csillagot nyomni és kommentelni!^^
Jó olvasást!<3

Jimin pov

Kellemesen bizsergő és nedves érzést érzek a lábaim között, ismerős és vadító morgások morajlanak a takaró alól, amiket hangos cuppogások követnek. Még ki se nyitottam a szemem, de már tudom, hogy kinek a feje van két barackom közé furrva ezen a csodaszép reggelen. Még mindig csukott szemmel, hason fekve, még jobban kitolom a fenekem és hátranyúlok, hogy lerántsam habtestemről a pihe-puha takarómat, majd a lelkes önkéntes ébresztő emberem tincseibe túrjak, hogy még mélyebbre félgömblyeim közé nyomjam az arcát. Ő egy percre se áll meg és úgy nyalja a rózsámat, ahogy azt szeretem. Fürge nyelve be-be csúszik, mire a combjaim megremegnek. Érzem, ahogy nyála és élvezetem cseppjei összekeveredve folynak le együtt a combomon, ezzel össze piszkolva az ágyneműmet.

- Ahh ez az! Nyald mhég azt a segglyukat! - nyögöm magas hangon és még erősebben szorítom egyik kezemmel a puha tincseket, míg a másikkal a rózsaszín lepedőmet, ahogy érzem, hogy közeledik az orgazmusom.

Mielőtt még elmennék, kap az alkalmon és még húzza az agyamat. Megharapja a lüktető ánuszomat és egy nagyot csap a seggemre, mielőtt megadná nekem a kegyelem döfést. A fenekem az égnek mered és szinte sikítozok a párnámba miközben az élvezetem beteríti az ágyneműmet, a pizsamámat és a legédesebb Top kezét a világon, aki még az utolsó pillanatban megcirógatott ékességmnél is, hogy hamarabb jussak a csúcsra. Ahogy kilőtt belőlem az utolsó csepp gecim is szétterülök az ágyamon, belehasalva a végtermékbe és felszabadultan lihegek még mindig csukott szemekkel. Ilyen jó ébresztésem is régen volt...

Érzem, ahogy besüpped mellettem az ágy és egy kissé erős lökésnek köszönhetően a hátamra fordulok, majd az ondómat kezdi letörölgetni nagylelkű Hyungom a pocimról. A zsebkendő érintése a bőrömön érdes érzést hagy maga után, ami miatt kuncogni kezdek és kinyitom a szemem.

- Ez csikiz, Namjoon hyung~ - fogom le a kezét és kiveszem belőle a zsebkendőt. Az idősebb csak rám mosolyog a legaranyosabb gödröcskékkel, amiket valaha láttam és elneveti magát.

- Csak gondoltam kényeztetlek egy kicsit a tegnap előtti dolog után. Elég merész mutatvány volt, már attól féltem a végén szétrepedsz. - a kis papír darabot mielőtt az ágyam mellé dobom még gyűrögetem kicsit, ahogy visszaemlékszem a tegnap előtti estére. - Mostanában egyre több ilyen húzásod van, ennyire be akarsz vágodni a nézőknél? - kérdezte miközben a teljesen tiszta másik kezét hajamba vezeti és beletúr, majd gyengéden simogatja.

Namjoon mindig is ilyen volt, aggódik a testi épségemért. A kamerák előtt minden gátlás nélkül szét tud baszni, de a kulisszák mögött gyengéd érintéseivel próbálja elfelejtetni tetteit.
Talán ezek miatt az érintései miatt akarok mindig többet és többet belőle.

- Természetesen. Mindig az a cél. - mosolyom még szélesebb lesz és az ölébe hajtom a fejem. - Erőlködnöm se kell hiszen bármit csinálok az automatikusan szexi. - nézek hyungom szemeibe, aki csak elkuncogja magát.

- Nyílván te vagy a kiskedvenc. - simogatja még mindig a buksim én pedig belesimulok az érintésébe. - Mindig a te liveodat nézik a legtöbben, a te szobádban lévő kamera rögzíti a legtöbb nyersanyagot és talán még nálam is híresebb vagy. Ha nem is most egy nap biztos. - erre csak megforgatom a szemem és hasamra fordulok.

- Azon már rég túl vagyunk, Namjoon hyung~.

A csuklójánál fogva felrántom a kezét az ajkaimhoz, hogy lenyalogassam az élvezetem egy részét kezéről. Nem reagál semmit csak nézi amit csinálok.

You've reached the end of published parts.

⏰ Last updated: Jan 02 ⏰

Add this story to your Library to get notified about new parts!

Kéjlak | BTS ff 18+Where stories live. Discover now