az őrület köreit szűkre rajzolom,
ne férjen át rajta kezed.
minden reggel meggyújtod,
de sötét a víz belseje.
lengedeznek nyárfáink,
még nem lepték el lidércek.
égnek egybefont hajtincseink,
bennünk léket üt a tenger.
remeterákok bújdosnak,
hol a szégyennek helye van
harsány a hold, opálos és dagad,
talpad alatt habzik a talaj.
perzsel szemedből
a part elveszett dagálya
s mi lángokból kitör,
azt füsttöl omló test felfalja.
veszélyesek a fák,
végtelenül fénylenek.
kövek alá bújt rák
viszi körmeinknek
olcsó titkát.
míg te építkezel, én égek
remegő kezed sótol csillog
a hajtincs tart, ők sírnak a sötétben,
otthonuk fényben fürdő szemcsés hold.
harsány a nap, szenvtelen és olvad,
a kíntól omló test felfalja.
YOU ARE READING
opálmagány
Poetry„lassan megeszed a fekete, hideg földet, hogy titokban egyszerre hozhassa el neked a hideget, a forrót, a lázat, amit szeretsz" - Székely Örs (borító: Tomoko Nagakawa)
