opálmagány

tutoiement

kifeszített kettőspont az asztalon. létra fogpiszkálókból. ha elég magasra lépsz a fák lombjai között,
tegezheted a csillagokat.

fent állsz és lassan fellépsz a következő lépcsőfokra. magadba égeted a felhők sziluettjét.
a "talánok" puhák és közönségesek, ahogy belesüppednek a tájba.

és lehet, hogy anyának mégis igaza volt,
hogy minden egészből minden egy picit fél
ebben a kozmikus magányban,
és egy évezrednyi csend most talpad alatt kong.
mikor megtanulod tegezni a csillagokat, elfelejtesz emberül. ahogy nyakszirteden szellők versenyeznek, a bőröd színe is egészen elváltozik. eső halványítja el zokogásod.

a fogpiszkálók reszketnek. kitárod karod az éter felé. minden lépteddel kicsit távolabb kerülsz a parttól.

mert mindig is tudtál a gyomrodból kikandikáló sötétségről. most is köldöködön keresztül tekint ki a világra. a csillagokkal együtt dúdolgat, miközben te a felhők vánkosain ringatod magad.
a délről beúszó gomolyfelhők elmossák a lépcsőfokokat lábad alól.

ahogy lassan szétoszlanak a körédgyűlt ködlepedők, a csillagok elfordítják arcukat.

anyának mégsem volt igaza. mert minden félből minden egész, ha összeadjuk őket ebben a kozmikus súrlódásban. elég, ha hajnalnak hívod és nem nevezed nevén azt, ami körbevesz minket. hiszen már nem tudsz emberül.

összerándult kettőspont. a mondatok vége derékként hajlik érintésed alatt.

untatjuk egymást. elfordított tekintetek és félhomály uralkodik a fák lombozatában. reszket a hiány. vele együtt lépkedsz körkörösen a horizont szélén.

ahogy a felhők fölött széthasad a nap, a tenger elmossa lábnyomotokat.

*a cím jelentése: tegeződés, tegezés