Desire No Feelings

Due

gyengédség

A nő végre hazaér. Ledobhatja egész napos álarcát a tűsarkú cipőjével egyetemben. Mezítláb lépdel végig óvatosan a gyönyörű mediterrán villa terrakotta padlóján, kifejezetten az egyik szoba irányába tartva. Belépve megpillantja a kicsi lányt, aki alvás helyett az éjjeli lámpa fényénél könyvet olvasva vár rá.
- Neked nem kéne már aludnod királylány? - mosolyog rá szélesen. Szinte felüdülés az arca számára a gesztus az egész napos merev tartás után.
- Meg akartalak várni. A nagyi úgy tudja alszom, ne szólj neki - suttog válaszul a gyermek.
- Ígérem nem mondom - lép hozzá a nő, hogy apró csókot nyomjon a homlokára. - Most viszont aludj el szépen.
- Mesélj nekem!
- Carlota, holnap iskola és...
- Kérlek anya! - pislog hatalmas kávébarna szemeivel. A nő imádja a lányát, de gyűlöli azt, akire emlékezteti.
- Most az egyszer - egyezik bele megadóan. Az egyetlen ember az egész világon, akinek nem tud ellenállni. A polc felé nyúl, hogy mesekönyvet vegyen le róla, ám a lány megállítja.
- Azokat ezerszer és egyszer hallottam már. Olyat mesélj amit csak te tudsz - néz szigorúan az anyjára.
- Hát legyen... - enged meg magának újabb mosolyt. - Volt egyszer egy király, akinek volt egy lánya. A királylány nem szeretett a királyi kötelességeknek engedelmeskedni, ám kénytelen volt rá. Szeretett viszont bálokra járni és másokkal barátkozni. Egy napon elszökött hazulról, hogy elmehessen egy ilyen bálba. A gyönyörű kastély folyosóin bolyongva találkozott egy herceggel. Azonnal elvarázsolta őt, együtt táncoltak egész este. A hercegnő beleszeretett, és minden héten kimászott az ablakán, hogy találkozhassanak. Egy estén azonban a herceg nem érkezett meg a titkos helyükre. Másnap a hercegnő hírt kapott, hogy a herceg egy másik király leányát veszi el feleségül. A királylány búslakodott egy darabig, de aztán rájött, nincs szüksége senkire. Keményen tanult és készült, hogy egy nap királynő lehessen belőle. El is jött a nap mikor trónra kerülhetett, és egyedül kormányozta az országát. Mindenki más a csodájára járt az erejének, és kitartásának beleértve a herceget magát. Mi a tanulság ebből kicsim?
- Ha erős vagyok, bármire képes vagyok - lelkesedik a kicsi lány.
- És még?
- Ha egy nő igazán erős, nincs szüksége férfira, hogy mellette legyen.
- Okos kislány. Most viszont nyomás aludni! - húzza az apró testére a takarót a nő, majd a lámpát leoltva kimegy a szobából és be is csukja az ajtót. A konyhába tart, egy üveg bort vesz elő és poharat hozzá. A haját tartó csatot kiveszi a göndör fürtök közül, amik a béklyóból szabadulva egészen a derekáig tekerednek. Jóleső érzés járja át amint az édes bíborszín nedűbe kortyol.
- Végre! - szólal egy érces hang a pult másik oldalán. - Carlota még ébren volt?
- A lelkemre kötötte, hogy neked ne szóljak! - nevet halványan a nő. Nagyon kimerült.
- Pont olyan akaratos mint te, Elena.
- Olasz vér folyik az ereiben, mi másra számítottál? - tölt az anyjának is a borból a nő.
- Olasz, hát persze. Illetve ugye spanyol is... - szólja el magát az őszhajú elegáns hölgy. A nő lecsapja az üveget, hatalmasat koppan a márvány pulton.
- Róla. Nem. Beszélünk - sziszegi szikrázó haraggal a szemében.
- Mikor leszel hajlandó beszélni róla?
- Soha! - felel egyszerűen egy újabb pohár italt mérve magának.
- Egyszer kénytelen leszel Elena. Carlota okos kislány, és abban a korban van mikor kérdez. És mivel te sosem vagy itthon, nekem kell rájuk felelnem...
- Car... - akad meg. Sóhajt mielőtt folytatná. - Az a férfi... tönkretett anya. Miatta kell most kidolgoznom a belem és most kergetni az álmaimat. Mindent tönkretett azzal, hogy teherbe ejtett! - suttog dühösen.
- Hallod te magad? Mit gondolna a lányod, ha hallaná...
- Lotti a mindenem, nem rá haragszom, és ezt te is pontosan tudod.
- Csak féltelek drágám. Féltelek, hogy nem tudsz majd mindent kézben tartani.
- Engem te ne félts. Eddig is boldogultam! - kapja fel az üveget, és a hálószobájába siet. Az egyetlen hely ahol biztonságban és egyedül lehet. A falakat modern festmények, a kislánya rajzai és fotói díszítik. Mosolyogva vesz le egy képkeretbe zárt felvételt az egyik polcról, és végigsimít a képet védő üveg sima felületén. Újszülöttként ábrázolja a kislányt, őt magát pedig alig tizennyolc évesen. Sokmindent megbánt azóta, ám egyet nem. A pici teremtést, aki a szomszéd szobában már reménye szerint szépeket álmodik. Ő maga is lefekszik hát, majd egy tabletta után képes is az alvásra.

A vörös Ferrari begördül az iskola elé, a sok tanuló kíváncsiságát felkeltve. A nő kiszáll, a lánya hátára segíti a táskáját, majd integet neki mikor belép a kapun. Megszokták már mindketten a kutató tekinteteket és nem is bánták talán. A kislányt nem bántotta senki, sőt, annál több barátja volt. Mind hamis haszonlesők, gondolja a nő. Figyelmeztette ezerszer és arra nevelte a lányát, hogy mindig legyen körültekintő és ne bízzon senkiben. Büszkén ül vissza a volán mögé, hogy ismét a gyárhoz hajtson. A hátsó ülésen rengeteg doboz és irat hever, amelyek csak arra várnak, hogy helyet kapjanak a hajdani csapatfőnök Mattia Binotto irodájának polcain. Mint szilárdan ki is jelentette, a nő maga akart irányítani. Új vezetőt köszönhet hát az olasz csapat a személyében. Olyan vezetőt, aki nem kertel. Olyan vezetőt, aki minden körülmények között elfogulatlan. Olyan vezetőt, aki Ferrari. A parkolóba érve lelassít és megáll egy helyre. A nőben van tartás, nem fog egyedül cipekedni. Ő itt mától mindenkinél feljebb való. Amint az épületbe érkezik, egy ártalmatlan irodai dolgozó kezébe nyomja az autója kulcsát az utasításokkal. Mire az irodába ér, minden doboz a helyén van, neki már csak rendszereznie kell őket. Még nem végzett a pakolással, mikor kopognak az ajtaján.
- Szabad! - szól oda sem nézve.
- Kávét hoztam önnek, Signora Ferrari - Már megint ez a veszélyes ismerős akcentus. A bokája enyhén megremeg, amint lábujjhegyen támaszkodva akarja elérni a polcot. A férfi mellé lépve átnyúl felette, és a helyére teszi a dossziét. A nő nem köszöni meg a kedvességet. Helyette hűvösen néz rá, és ugyanolyan jéghideg hangon szól.
- Van még valami, Señor Sainz? - rendezgeti zavarában az asztalára dobott irattartókat. A férfi becsukja az ajtót, és csak aztán válaszol, akkor sem olyat ami a nő számára kívánatos lenne.
- Úgy fogsz tenni mint aki nem ismer, Zeta? - kérdezi lágyan.
- Ezt a nevet mélyen eltemettem magamban. Veled együtt - néz szigorúan rá.
- Istenem... Annyi éve és...
- Hat. Hat év. Ne tégy úgy, mint aki nem tudja.
- Mások vagyunk, és akkor is mások voltunk. Arra kérlek lépjünk túl ezen, és viselkedjünk profik módjára.
- Én azt csinálom Señor Sainz. Maga nehezíti meg a dolgom. Most arra kérem, távozzon - mutat az ajtó felé határozottan. A férfi megbámulja a kezét. A kezét amely oly régen még az édes érintés volt a számára. Ma azonban csak eszköz és utasítás.