Desire No Feelings

Sei

altatás

A nő betakarja a kislányt a hotelszoba ágyán.
- Jól érezted magad kicsim?
- Nagyon! Ha nagy leszek én is versenyezni akarok! - jelenti ki hatalmas mosollyal.
- Erre még visszatérünk, rendben? - enyhül meg a nő arca. Csókot nyom a lánya hajába és a villanyt lekapcsolva kimegy a szobából. A szálloda bárját áll szándékában igénybe venni. Whiskeyt rendel, és egy húzásra magába önti a pohár tartalmát. Magának sem meri bevallani, de fél. Fél, hogy kitudódik az igazság a gyermeke apját illetőleg. Nem magát félti, a saját hírneve régóta nem érdekli. Ő a kicsi lányért aggódik, és az ő biztonságáért.
- Húzós nap? - szólal meg mellőle egy hang. Azonnal felismeri a míves francia akcentust.
- Így is mondhatjuk, Monsieur Leclerc. Kérem, foglaljon helyet - mutat a székre maga mellett. A férfi csak ásványvizet kér, nem szabad alkoholizálnia pályára lépés előtt.
- A kislánya... Tündéri. Nagyon kedves és beszédes.
- Carlota egy földre szállt angyal. A legjobb dolog ami valaha történt velem - mosolyodik el a nő.
- Tudom, nem tisztem beleszólni a magánéletébe...
- Akkor ne tegye - figyelmezteti szigorúan.
- Én csak aggódom Carlosért. Látszólag zaklatott volt a mai nap, láttam ahogyan beszélgetnek és...
- Biztosíthatom, a csapattársa frusztrációjának semmi köze hozzám, vagy a lányomhoz. Ahogyan magának sincs semmi köze ehhez a helyzethez. Arra kérem, vagy váltson témát, vagy hagyjon magamra - mondja a nő egy hatalmas átgondolt sóhaj után.
- Elnézést, Signora Ferrari - süti le a szemét a fiatal pilóta. Hiába szégyelli magát, mégis a maradás mellett dönt.
- Hogy érzi magát az autóban Monsieur Leclerc? - a férfit meglepi a nő érdeklődése.
- Remekül. Sokkal jobban mint valaha - vágja rá szinte egyből.
- Ne azt mondja, amit hallani akarok. Azt mondja, amit érez.
- Carlosnak jobban fekszik. Legalább is így látom jelenleg. De valószínű, hogy csak több időre van szükségem megszokni.
- Mindent megteszünk, hogy tökéletes autót vezethessen. Az új fejlesztéseket mindenképp magához igazítjuk - teszi a férfi vállára a kezét biztatás gyanánt. A monacói sokkot sokkra halmoz a nő kedvessége láttán.
- Köszönöm, Signora Ferrari. Ha nem bánja, most magára hagyom, holnap korán kell ébrednem - fogja menekülőre.
- Pihenje ki magát - int mosolyogva a nő. Fél tőle. Rajta működött a terror. Akire valójában alkalmazni szerette volna, ellenáll, sőt. Ellene fordítja az összes fegyverét amit valaha az arzenáljában tudhatott. És most újabb megsemmisítő csapást nyújtott át neki tálcán. A lányát. A lányukat. Kimegy a bárhoz tartozó teraszra. Nem bűvöli el a kilátás. Az utolsó dolog ami elbűvölte, az a férfi volt aki ellen küzd. A nő rágyújt egy cigarettára. Lassan, apró slukkokat szippant, hogy minél tovább érezze a pusztító füstöt.
- Még mindig nem tudott leszokni, Signora Ferrari?
- A függőség már csak ilyen - felel hátra sem nézve.
- Nem zavarja, ha csatlakozom?
- Nem az enyém ez a hely. Oda megy benne ahova akar - von vállat. Túl fáradt vitatkozni. Túl fáradt ellenszegülni és újra feltépni a sebeket.
- Meddig akarsz még játszani velem Zeta?
- Mit tegyek, ha hagyod?
- Azért hagyom mert szerelmes vagyok beléd.
- Én pedig azért játszom veled mert már nem vagyok szerelmes beléd - mondja ki a könyörtelen igazságot. Hogy könyörtelen, abban a nő is biztos. Az igazságtartalmát már nem meri újra átgondolni.
- Vagyok annyira beléd bolondulva, hogy ne érdekeljen. Játssz velem tovább! Akarom, hogy átverj, akarom, hogy áltass. Legalább érzek valamit ha melletted vagyok...
- Mi a szobaszámod?
- Zeta...
- Válaszolj!
- 613.
- Most menj vissza oda. Tíz perc múlva kopogni fogok - zárja le a témát. A férfi engedelmeskedik, visszamegy az épületbe és a lifthez siet. A nő ráérősen ered utána, és a megbeszélt időpontban halkan bekopog. Az ajtó azonnal tárul, mintha csak előtte állva várt volna rá a szoba lakója. Talán így is volt. A nő belép, és megáll a férfival szemben.
- Mit szeretne, hogyan játsszak magával Señor Sainz? - kezdi kigombolni az ingét.
- Pontosan így, Signora Ferrari - suttogja a sötétbe, majd elkapja a nő derekát. Nem ellenkezik, belesimul az ölelésbe és a csókba ami a hajnal első sugaraiig kitart. Ahogyan a maga mellett alvó férfira pillant, egyértelművé válik számára, hogy hazudott az érzéseit illetően. Nem teheti meg, hogy utat enged a gyengeségnek. A férfinak küldetése van, és amit az éjjel tettek csupán eszköz a cél eléréséhez. Újra és újra el kell ismételnie magában. Másképp nem tudná elhinni.
- Mennyi az idő? - szól a rekedtes hang.
- Ideje indulnom - kel fel a nő. Fáradtan körbenézve a szoba padlóján kutatja a ruhadarabjait. Hiánytalanul összeszedi őket, és amilyen gyorsan csak tudja magára húzza őket.
- Ne menj. Kérlek!
- Nem láthatnak veled. Mindkettőnk érdeke.
- Nem érdekel az emberek véleménye...
- Ha folytatni akarod ezt - mutogat kettejük között a levegőben. - Kénytelenek leszünk meghúzni magunkat.
- Nem azt akarom, hogy a szeretőm legyél és bújkálj. Elvált férfi vagyok, Zeta!
- Én pedig egy dolgozó egyedülálló anya, ne menjünk bele egymás szociális státuszába, nagyon kérlek. Ha azt akarod, hogy folytassuk ezt, titokban tesszük. Nem nyitok vitát.
- Itt nem vagy a főnököm - áll fel a férfi is. A nőhöz sétál és fölé magasodik. - Ha csak kettesben vagyunk, nem vagy a felettesem.
- Ahogy akarod - állja a tekintetét. - Te vagy a pilóta, nálad a kormány - csókolja meg a férfit, majd kisétál az ajtón. Érezzen csak hamis kontrollt, érezze a hatalmát még akkor is ha nincs. Jól fog még jönni. A nőben háború dúl. Zeta és Signora Ferrari vívnak ádáz küzdelmet. A szíve és az esze. Emlékeztetnie kell magát, hogyan került ide. Miért jött, mit vitt véghez idáig és mi várja a célvonalon túl. A Ferrari világbajnok. Ez az egyetlen ami számít, aminek számítania kell. Visszaérve a saját szobájába, a kislánya még az igazak álmát alussza. Időt fordít hát arra, hogy összeszedje magát mire felébred. Illatosan, sminkben, felöltözve guggol az ágy mellett mikor fáradtan nyitogatja rá a szemeit.
- Jó reggelt kicsim. Készen állsz a mai napra? Ma már láthatod az autókat is. Nagyon gyorsak lesznek.
- Én is olyan gyors akarok lenni mint ők! Versenyezni akarok!
- Figyelj édesem. Ha hazamegyünk Olaszországba, elviszlek gokartozni, rendben? Ha tetszik és szeretnéd elkezdheted rendszeresen csinálni, mit szólsz? - kérdezi mosolyogva. A kislány válaszként csak nevetve a nyakába ugrik. A gének mégis működnek, gondolja magában a nő. Nem állíthatja meg ebben a lányát. Ígéretet tett magának a születésekor, hogy ha a saját élete nem lehetett tündérmese majd az övét azzá teszi. Míg ő maga a garázsban kell maradjon, a kicsi lányt ismét az asszisztensére bízza, hogy jobb kilátással figyelhesse a pályán száguldókat. Mielőtt a pilóták az autóba ülnének, mindketten küldenek egy-egy pillantást a nő felé a sisakjuk alól. A monacói reménnyel telt, hálás pislogását össze sem lehet hasonlítani a csapattársa tüzes tekintetével. A nő úgy érzi, jól végzi a dolgát.