Desire No Feelings

Nove

búcsú

A nő elszánja magát. A pilótái még készülődnek, mindketten a saját szobájukban tartózkodnak a csapat főhadiszállásán. Nincs ideje gondolkodni, és előre megbánni amire készül. Egyenesen a spanyol férfi ajtajához siet. Szerencséjére egyedül találja a kanapén ülve. Becsukja maga után a pihenő ajtaját, elfordítja a kulcsot a zárban. Az ajtónak támaszkodik háttal, ekkor utoljára van lehetősége meggondolnia magát.
- Mit keresel itt Zeta?
- Az idei szezon világbajnokát - ül a férfi ölébe. Nem gondolta át újra. Azonnal csókolni kezdi, és végigfuttatja a kezeit a teljes testén.
- Mit művelsz? - szakítja el az ajkaikat értetlenül.
- Nyerni fogsz Carlos. Mindenki a lábaid előtt fog heverni - suttogja a nő.
- Te is? Nekem csak az kell.
- Én mindig is a lábaid előtt hevertem - tér vissza újra a férfi szájához. Ezúttal nem talál ellenvetésre. Újra eggyé válnak. A nőben már nincs kérdés az érzelmeit illetően.
- Szeretlek - mondja ki meggondolatlanul.
- Mondd mégegyszer!
- Szeretlek Carlos. Amióta csak tudom, hogy a világon vagy - buknak ki a szavak a száján. Egy gát szakad át benne, ami túl régóta tartotta vissza az árvizet. Utat enged mindennek, mintha nem lenne holnap. Mert nincs is számukra holnap. Talán a férfi is pontosan tudja, hogy ez egy búcsú. A mai nap után senki nem fogja látni a nőt többé. Ezek az utolsó érintések, az utolsó csókok, az utolsó pillantások. A nő nem akar kimenni a szobából, mert tudja, hogy azzal véget vet mindennek. Mégis kénytelen elhagyni a helységet. Először inog meg az év során. A nemes cél amiért oly nagy erőbedobással küzdött, elenyészőnek tűnik. Nincs már visszaút. Belekezdett valamibe, amit nem hagyhat félbe.
- Nyerd meg. Nyerd meg ezt a futamot! - támasztja egymásnak a homlokukat.
- Megnyerem neked. Megnyerem érted, Zeta.
- Ne értem csináld. Magadért és a csapatért - nyom egy utolsó csókot a férfi ajkaira. Kinyitja az ajtót, és kilép a folyosóra. Hatalmasat sóhajt, majd oldalra pillant.
- Signora Ferrari?
- Monsieur Leclerc. Megkapta a válaszokat amelyeket keresett? - kérdezi fáradtan.
- Nem egészen.
- Holnap reggelre már tudni fog mindenről. Arra kérem, ezt a beszélgetést hagyjuk itt ezen a folyosón.
- Természetesen, Signora Ferrari.
- Ég önnel, Monsieur Leclerc. Maga jó ember, nem úgy, mint én. Kívánok magának minden jót.
- Nem egészen értem, én...
- Nem szükséges mondania semmit. Mindenre fény derül majd - indul el a garázs irányába. Tisztes lezárást akar, olyan finálét amelyet megemlegetnek. Kezdődjék hát a műsor.

Az autók a rácson, mindenki készenlétben. A nő már nem ideges. Megfogalmazódott benne minden döntés, következmény és esetleges buktató. Az összes kétsége köddé válik. Egyetlen dolog lebeg csak a szeme előtt. A két vörös autó, amelyek harca már nem múlik rajta. Kigyullad az öt lámpa, szépen, sorban egymás után. Hosszú tizedmásodpercek telnek el, mire kialszanak és a pilóták a gázra lépnek. A két Ferrari veszélyes közelségben fordul a kanyarba, millimétereken múlik, hogy összeérjenek. A nő mégsem aggódik. Tudja, hogyan végződik ez az egész. Ő mindenképp hátrahagy mindent. Pár hét és mindez semmivé lesz. A gyár, a pályák, a szerelők, az asszisztensek, a pilóták, a Ferrari. Ami a világot jelentette a számára, emlék lesz. Egy apró mozzanat az életében amelyre mosolyogva vagy épp könnyezve gondol majd vissza. Olajozott gépezet módjára, flottul zajlik minden a pályán és a boxban. Neki itt már nincsen dolga, megteremtette a tökélyt amely nélküle is tovább gurul majd. Az utolsó körben olyasmi történik amire senki sem számít. A nőt kivéve természetesen, aki egy matematikai egyenlet segítségével is leírhatta volna az eseményeket. A spanyol megelőzi a csapattársát, és ebben a sorrendben inti le őket a kockás zászló. A csapat őrjöng. Bár már régóta tudják az eredményt, mégsem tudják elhinni, hogy megcsinálták. Bajnok a Ferrari. Bajnok Carlos Sainz. A nő közvetlenül a kordonnál állva várja, hogy az autók visszatérjenek a Parc Fermé-be. Jobbján a szerelők, mérnökök garmadája, mindannyian ott tömörülnek, hogy üdvözölhessék a pilótákat. Bal oldalán pedig a Red Bull csapatának tagjai, akik a dobogó harmadik fokát jöttek ünnepelni. Christian Horner a korláton enyhén kihajolva szólítja meg.
- Sikerült már döntenie, Signora Ferrari?
- Menjen a jó büdös picsába, Mister Horner! - vágja az arcába kacagva. Felszabadult és boldog, már nem aggódik a jövő és következményeken. Úgy dönt, mától mindig a pillanatnak él. Megérkezik lassan a nap két hőse is, még a fejükön a sisakkal ugranak a csapat karjaiba. A nő csak mosolyogva nézi őket. Mindkét férfi megszabadul a védőfelszerelésétől, majd kissé félénken hozzá lépnek. Magához öleli őket, olyan szorosan, mintha csak valaki el akarná szakítani őket.
- Büszke vagyok rátok. Mindennél jobban - engedi el őket. Döbbenten nézik őt, de hívja őket a kötelesség. A ceremónia elképesztő hangulatban telik. Először a spanyol himnuszt játsszák a hangszórók a győztes pilóta tiszteletére. A nő és a férfi egymás szemébe nézve énekelnek. Utána a csapat számára az olasz himnusz következik. Teli torokból üvölt a hatalmas vörös kórus, zászlókat lengetve, sírva és nevetve. A dallam végeztével előkerülnek a pezsgősüvegek, ám a permet apró cseppjei már nem érik el a nőt. Óvatosan, halkan szivárog ki a tömegből, senki nem veszi észre a hiányát. Eljött az idő, hogy hátralépjen. Sosem róla szólt a dolog, nem is a két emberről aki most odafent ünnepel. Az örökségről, a névről, a dicsőségről szólt. Olyasfajta dolgokról, amelyek sokkal nagyobbak az egyénnél. A nő nem hagy búcsúlevelet. Nem hagy üzenetet, vagy nyomot. Amilyen hamar csak teheti elhagyja a pálya környékét is, és mire bárki is észbe kaphatna, ő már Olaszországba tart a repülőgépen.

A reptéren visszakapcsolva a mobiltelefonját, ezernyi üzenet és nem fogadott hívás várja. Jött néhány értesítés a monacóitól, az asszisztensétől, de a legtöbbjük a férfitől származik. Nem akar felelni rájuk, ám abban a percben ismét hívást kezdeményez.
- Zeta, hol a fenében vagy, mindenki téged keres!
- Ott már nincs rám szükség. Amint felkel a nap már örülni fogsz, hogy nem vagyok ott.
- Nem értelek...
- Nagy árat kellett fizetnem ezért. És neked is...
- Kérlek, mondd el mi folyik itt!
- Tudnak rólunk. Christian Horner és mostanra bizonyosan a csatlósai is. Tudnak rólunk.
- Istenem... Nem érdekel, megoldjuk. Hol vagy?
- Az nem érdekes. Ünnepeljetek, élvezzétek. Igyatok egyet a nevemben.
- Nem, nem, miattad vagyok ott ahol, mindent neked köszönhetek, nem léphetsz le csak így!
- Márpedig megteszem, Carlos.
- És mi lesz a lányunkkal?
- Eddig is boldogultunk nélküled. Ezután is így lesz.
- A francba Zeta, akkor most mégis az enyém?
- Eddig is tudtad, a rohadt életbe. Mindenki tudta, csak senki nem akarta kimondani, hogy teherbe ejtettél mikor még csak egy kislány voltam...
- Sosem kerestél, sosem mondtad el... Segítettem volna! Az apja lettem volna!
- Már nem számít Carlos. Bajnok lett a Ferrari. Csak ez számít - dobja a nő a legközelebbi szemetesbe a mobilt.