2.rész

39 2 1
                                    


Theodora a griffendél asztalánál foglalt helyet, csak úgy mint James, Sirius és Remus akikhez még, csatlakozott Peter Petigru is aki mindig a sarkukban loholt a tekergőknek. Az ifjú Salmander nem ült le hozzájuk hiszen egy kis magányra vágyott. Így felkereste a legjobb barátnőjét Sarah-t aki széles mosolyal üdvözölte a barátnőjét, csak úgy mint a bátya aki olyan képet vágott mintha szerelmi bájital hatása alatt állt volna.

-Milyen volt a nyarad az enyém rém unalmas.- jelentette ki Sarah.

-Esemény dús és sokat is találkoztam "vele" is.- az egyetlen ember aki tudott a barátja kilétéről az anya kivételével a barátnője volt.

-Tényleg és a heged honnan van? Azt már nem közölted velem mit csináltál a nyár végén.- szólt közbe Sarah. Aminek meg volt az oka hiszen nyár végén magán élete volt a fő célpont nem olyan amit megoszthat a barátnőjével például hová hívta meg a barátja és, hogy mit csináltak kettesben.

-Emlékszel, hogy említettem, hogy anyám rém dühös volt rám?- kérdezte amire a szőke hajú lány szaporán bólintott.

-Igen.

-Nos a nyár végén egy Wels-i zöld sárkányt rejtettem el a szobámban a gardróbbomban és hát még, csak eg fióka volt a lényeg annyi, hogy megakart védeni engem. Mert azt hitte, hogy veszély fenyeget. Ez véletlen baleset volt tőle soha sem bántana szándékosan.- mesélte el.

-Gondolom kitette a szűrét?

-Nem engem tett ki. A szó legszorosabb értelmében a szünetek többségében itt maradok, de a nyáron gondban leszek.- ezeket hallgatva Eliot, Sarah bátya mindjárt felajánlotta, hogy szívesen látnák vendégül a nyáron. De ebből nem kér nincs kedve lépten nyomon árnyékot vakarni magáról. Sarah sejtette, hogy ez még gondot jelent.

Később amikor a lakoma véget ért akkor felkereste a tekergőket, hogy riassza őket hiszen amikor Sirius-t kitették otthonról James családja befogadták.

-Micsoda?- hüledeztek ugyan is erről egyetlen szót sem szólt nekik, hogy ilyen kilátástalan a helyzete. Az apja amennyit a minisztériumban dolgozik azt sem tudja mi történt, de biztosan tudja, hogy szereti a lányát minden esetre a szünetekben nem fog a suliban poshadni rájuk lehet számítani.

-Bizony.- mondta megerősítve értesüléseit Sarah láthatóan Lupin volt a legrémültebb noha nem értette egyikük sem, hogy miért hiszen mindegyikük barátja volt, de lehet, hogy ehhez még az a tény is közre játszott, hogy nem sokára teli hold pontosabban vasárnapra esik az év első kiruccanása.

-Köszi, hogy szóltál.- mondta Lupin azzal a lány már tova is úszott ahogy a tömeg sodorta. A tekergők a klub helységben egészen este tizenegyig tanácskoztak a legjobban az aggasztotta őket, hogy nem akart segítséget kérni tőlük amikor tudhatná, hogy rájuk bármikor és bármiben számíthat még, hogy ha lány is.

-James egyenlőre ne szájjunk rá ha lehet attól, csak rosszabb lesz.- fejtette ki a véleményét Peter amivel Lupin is egyet értett. Hiszen ő ismerte a legjobban a csapatból a lányt.

-Oké, de döntsük el, hogy kinél tőlti a téli szünetet?- javasolta Lupin legszívesebben otthagyta volna őket, de mivel nem akart a fontos döntésekről lemaradni.

-Döntsük el, de gyorsan mert holnap a mardekárosokkal kezdjük a napot.- jegyezte meg Sirius.

-Óh, csak meg ne lássam Perselus-t.-felelte James.

-Elég, első nap ne balhézz.- jegyezte meg Remus. Mint prefektus rá legalább hallgat valamennyire.

-Akkor is idegesítő.- jegyezte meg Potter.

-Na te, csak hallgass!- szólalt meg valaki amire meghült az ereikben a vér egy álmos szemű világoskék hálóinges illető toppant be a klub helységbe mind felismerték és alig bírták megállni a nevetést Sirius feje lassan ribizli vörössé változott az elfojtott nevetéstől.

-Dora? Miért vagy fenn?- kérdezte James amire a lány olyan képet vágott mintha azt kérték volna tőle csókolja meg Pitont amit soha sem tenne meg nincs a fiúval komlyabb baja nem úgy mint a barátainak akik éppen róla vitáztak, hogy kinél legyen a szünetekben.

Egyszerűen nem volt az esete a fekete hajú görbe orrú, de kedves fiú vele igen is az volt. Bár ritkán szinte, csak az órákon páros munkában tudott vele beszélgetni.

-Ezt én is kérdezhetném a kviddics a reggelinél is szóba kerülhetne, nem pedig az éjszaka kellős közepén! Tudjátok fiúk a normálisnak mondható emberi lények ilyenkor alszanak vagy legalább hagyják, hogy a többi aludjon.- felelte morogva és tényleg úgy látszott mindjárt tombólni kezd. Jobb nem az alvó oroszlán bajuszát cibálni (a patrónusa nőstény oroszlán).

-Oké, nyertél.- felelte Potter és elindult felfelé akit mindenki követett Remus maradt utoljára és oda motyogott egy "jó éjszakát" Dori is felkullogott másnap reggel fekete karikákkal a szeme alatt kelltek fel mind az öten.

-Jéh, ellopta a cica a nyelvedet?- kérdezte csípősen James miközben letalált a nagyterembe.

-Neked meg a józan eszedet.- morogta.

-De felvágták a nyelvedet.-jegyezte meg Sirius s kerebje módjára túrt bele fekete göndör tincseibe s harapott bele egy jó zsíros angol szalonnába.

-És még bele sem melegedtem tapikám.- felelte.

-Óh, csak nem bejövök neked? Na ha a jelenlegi srácot ejtenéd van esélyem.- ezen kitört a nevetés.

-Előbb leszek egy dementor barátnője mint a tiéd.- hangzott a válasz sejtette, hogy ez lesz amint megtudják, hogy van valakije és amíg meg nem tudják, hogy ki az illető ezzel fogják piszkálni vagy, csak szerelmi bájital vagy más baromság alatt állnak mind a hárman bár Peter legalább békében hagyja. Ő ugyan is más lányok után is járkál.

Az nap szerencsére eltudott szakadni tőlük és ugyan is neki teljesen más órái voltak és a kedvence a legendás állatok és megfigyelésük óra ezen az órán a furkászokról eset szó ami külön jó volt ugyan is a nagybátya tartott egy ilyen lényt a bőröndjében és sokat gondozta.

-Nos diákok ki tudja mi a legveszélyebb tünete a futkár harapásának?- rögtön jelentkezett oly határozottsággal mely moslyt csalt a tanára arcára hiszen ő volt a leglelkesebb tanulója és csodálja az érdeklődését.

-Salmander kisasszony hagyjon teret másoknak is.- jegyezte meg erre csüggetteny leengedte a kezét és csendben maradt. És mivel hosszú percekig senki sem szólalt meg ezért fej bicentéssel jelezte, hogy mondhatja.

-Nos a muglik sokkal érzékenyebbek rá, de a rángás, verejtékezéssen kívül a legveszélyesebb tünet amikor láng töri elő az emberből.- hát igen tényleg egy Salmander.

-Kiváló 20 pont a griffendélnek.- hangzott az ítélet.



Harry potter Átok vagy áldásWhere stories live. Discover now