8. rész

15 1 0
                                    


Szerencsére a meccsünk előtt kiengedtek a gyengélkedőből hála az égnek így vissza mehettem az edzésekre, amik most megduplázódtak, amit személy szerint nem bánok hiszen minél fáradtabb vagyok annál könnyebben alszom el és nem idegeskedem, hogy fogok teljesíteni. A meccs előtti estén Lupin-al megbeszéltem, hogy egy kicsit legyünk kettesben távol a tekergőktől valami furcsa érzés kerített hatalmába mióta beadtam a derekamat és elmondtam ki a barátom. Olyan mintha elárultam volna őt.

-Jó ez a nyugalom holnap nem lesz ilyenben részünk. -jegyezte meg Lupin miközben egymás mellett ültünk a fúria fűz felé vezető alagútól nem messze voltunk, hogy ha kell gyorsan letudjunk lépni.

-Hát igen az biztos, hogy holnap nem leszünk békén hagyva főleg, ami Potter-ékat illeti. Jó fejek, de nem igazán tisztelik a magán szféra fogalmát.

-Jó lesz a meccs hidd el nyerünk és idén is megverjük a mardekárt a házak bajnokságában. -biztatott szavai hatalmas nyugalmat árasztott felém miközben olyan volt, mint ha meg állt volna a levegő, a fák a szél az idő. Minden olyan gyönyörű.

-Bízom benne. -motyogtam amikor megcsókolt ez váratlan volt, de boldog voltam, hogy őt semmi sem bizonytalanítja el velem kapcsolatban.

-Szeretlek. -suttogta mikor szorosan magához ölelt.

-Én is szeretlek. -mondtam az idő gyorsan elrepült pedig olyan szívesen megállítottam volna az időt hiszen ilyenkor vagyok a legboldogabb a szíverésem lelassul.

-Jó éjszakát reggel találkozunk. -mondta búcsúzóba mikor felsétáltam a lépcsőn a háló termünk felé és bele zuhantam az ágyamba és úgy ahogyan volt ruhástól elnyomott az álom. Más nap reggel ébredtem fel arra, hogy a nap sugarai óvatosan bekúsznak a szobánkba a függöny résein keresztül s finoman nyaldossák az arcomat s kellemesen melengetnek a sugarak.

Álmosan dörzsöltem meg félálomban a szemeimet tudtam, hogy ma nagy napunk lesz keményen edzetünk a sikerért és leseperjük a mardekárosokat a pályáról Potter remek fogó mi pedig Sirius-al verhetetlen terelők vagyunk a srácok pedig jó őrzők és hajtók. Nincsen még egy ilyen jó csapat a roxfortban.

Gondoltam magamban miközben lecammogtam a csiga lépcsőn felöltözve a kviddicses taláromba legalább a pályán már nem kell felvennem Remus már a klub helységben várt engem széles mosolya rám is át ragad a nagy csarnok felé veszem az irányt a toronyból és onnan pedig az ebédlő felé ugyan is kopog a szemem az éhségtől sok finomságot pakolok a tányéromra és veszek pár gyümölcsöt is kell a vitamin jót tesz a szervezetnek.

-Hajrá srácok. -drukkolt nekik egy harmad éves hollóhátas, akit látásból ismert, de még soha sem beszélt vele. Mindenki nekik szurkol még a hugrabugosok is mindegy ki csak ne a mardekár nyerje meg a kviddics és a ház kupát.

-Nézd ez nem az apád baglya? -mutatott az eget imitáló plafon felé, ahol egy szürke füles bagoly körözött, mint a sas a mező felett prédát keresve. Szemeim felcsillantak apám ritkán írt nekem levelet, de ha lehetett egy tippem a sárkány ért kapok még tőle is.

-De igen ő az Füstös. -mondtam amikor leszállt a tányérom mellett a kedves kismadár és barátságosan megcsipkedte a kezemet amikor elvettem tőle a levelet és felbontottam ebből ki esett hét galleon vagy is havi zseb pénzem.

Drága kislányom remélem jól vagy értesültem arról, hogy megsérültél, de remélem most már felépültél anyáddal megbeszéltem a dolgokat a havi zseb pénzedet küldtem. A kis sárkány fiókát pedig romániába vitték egy rezervátumba, ahol Göthe nagy bátyád vigyáz rá benne megbízhatsz nagyon ért a kis lényekhez.

Egyebek mellett gratulálok ahhoz, hogy lett egy fiúd remélem a szünetben megismerhetem és a barátaidat is meghívhatod hozzánk, ha akarod ölel apád.

Ezeket a sorokat elolvasva minden jóra fordult legalább a fiúk nem vitáznak azon, hogy mikor kihez mennyen a szünetekben bár a nyarat együtt fogják tőlteni ugyan is James még tavaly ígéretet tett egy kviddics szezoni jegyre. De azért ráveszi őket, hogy egy két napra ugorjanak be hozzájuk van bőven hely két szintes hatalmas emeletes ház felső része kizárólag az ő birodalma ezért tudott könnyedén felcsempészni egy sárkány tojást a szobájába.

Az idő gyorsan elment reggel délben már az öltözőben voltak a seprűkkel a kezükben nekem pedig a szabad kezemben egy fa ütő lógott akár csak Black-nek a terelők így játszanak.

Amikor kimentünk a pályára üdvrivalgás felhő fogadott minket szinte részegítő volt ez a lelkes tömeg éljenzés sok piros sárga és sok zöld ezüst zászlót lengettek a kezek tengere. Felemelkedtünk félkörben a seprűnkön Madam Hooch végig nézett rajtunk tisztességes meccset vár el mindenkitől, de bennünk e-tekintetben nem lehet panasz mi sport szerűek vagyunk főleg abban, hogy ők kapják a gurkókat.

-És elindultak Sarah vette át a kvaffot remek hajtó ez a lány, de közben a terelők sem tétlenkednek. Puff egy jó nagy ütéssel Salmander John csapatkapitány felé pofozta azt a szemtelen gurkót ami célba vette a remek őrzőt.

-Gólt dob Sarah! -hangos éljenzés mi szélesen vigyorgunk míg ők, csak a fogaikat csikorgatják. Black megcélozza a Potter-t fenyegető gurkót és egyenesen az ellenfél felé tereli közben a srácok még egy gólt dobtak húsz nulla az állás a mi javunkra. Eddig szuperek vagyunk.

-Vigyázz! -hallottam a figyelmeztetést, de már késő volt a gurkó eltalálta a seprűmet én pedig lecsúsztam róla tompán, de fájdalmasan landoltam Mádám Hooch lefújja a játékot hallom az éles sípjának a hangját. Lassan felemelem a fejemet. Alig éreztem a bal karomat szuper ugyan annak lesz baja szépen vagyunk.

-Minden rendben feltudsz állni kedvesem? -kérdezte aggódva amire enyhén szédelegve, de felálltam és vissza szálltam a seprűmre kénytelen voltam a jobb kezemet használni, pedig bal kezes vagyok.

-A kis közjáték után ismét fent van ez a csinos fogó! -erre szigorú hang harsant...

-Potter elkapta a cikeszt győzött a griffendél! -harsogták az eredményeket én még nem is emlékeztem mikor is volt utoljára ilyen rövid a meccsünk főleg amikor ellenük játszottunk.

-Hurrá! Győztünk! Éljen a griffendél! -skandálta a csapat velem együtt arcomról le sem lehetett volna vakarni az örömöt nyertünk. Fel sem tudtam fogni és ilyen gyorsan szinte rekord.

Harry potter Átok vagy áldásWhere stories live. Discover now