A 69 csapás |¦18+¦|

1.

- Na felébredt apuci édes, egyetlen, ici pici kislánya! - elborzadok amikor megérzem a lehelletét. De miért gügyög? Ráadásul akkora mint egy kétajtós szekrény. Szerintem még életemben nem láttam. Lehet nemrég vette fel az apám. De arról tudnék.

 
-Azért tudjad kivel beszélsz te rohadék! - mondtam és megfordultam a csomagtartóban. Lehet, hogy kívűlről szőrnyen festek de ez általában beválik. Miután konstatáltam, hogy még mindig meg vagyok kötözve kérdő felnéztem a melákra. Apámmal ezután muszáj lesz beszélnem. Elraboltat, miközben tudja nagyon jól, hogy beteg vagyok. Röhejes, egy apa nem csinál ilyet. Egy rántást éreztem a karomon. A szekrény kirántott a kocsiból és felállított.

 
- Kussolsz ribanc! Csak akkor beszélsz ha kérdeznek! - ordított le majd elkezdett rángatni egy épület felé. Ahogy nagy nehezen körbenéztem rá kellett jönnöm, hogy itt még bizony életemben nem jártam. Akkor ezért nem volt olyan ismerős ez a pali. Nagyon lassú a felfogásod Emily, mondhatom! Annyira tűzött a nap, hogy retinámból szerintem egy kupac kamu lett. Palermo retteg tőlünk és az egész klánunktól. Nem is Palermo, inkább egész Olaszország. Aztán itt jön képbe az az egy kurva százalék, akihez valszeg Mr. Szekrény is tartozik. A bosszú forralók. Ez így viccesen hangzik! De hát ha egyszer ez a legjobb név rájuk... Megpróbáltam kiszabadítani a kezem észrevétlenül. Mondjuk úgy, hogy nem sikerült. A szekrény meg állt, maga elé fordított, majd rám nézett.
- Na ide figyelj, ha szökni próbál meghalsz, ha olyan csinálsz amit tudod, hogy nem lenne szabad, szintén meghalsz! - mi a faszért ordít folyamat? De nem baj. Aprót bólintottam, hogy tudassam vele, megértettem.
Soha, de soha ne mutasd ki, az érzéseidet! Mondaná apám...
Majd akkor támadok, amikor nem számítanak rá. Addig meg megpróbálom eljátszani az összetört kislányt. Mint már korábban említettem, elraboltak már egy párszor, és nem mindig csak az apám kérésére. Az már egy másik kérdés, hogy az elrablását követően meddig maradtak életben. Vannak dolgok amikről nem beszélünk! Ne ez is olyan! Valószínűleg, sőt biztos, hogy azért raboltak el, mert velem akarják fenyegetni az apámat. Azt viszont senki nem tudja, hogy az apámnak bizony nem jelentek semmit. Túl jó színész! Jópárszor kijelentette, hogy nem hiányoznék neki, sőt azt is, hogy a halott anyámat sem hiányolta miután megölte. Nem is ismertem. De szerintem tudja ő is, hogy az utálat amit felém táplál, kölcsönös.
- Ha még egyszer megállsz esküszöm beleeresztek egy tárat abban a szép fejedbe! - mondta és be lökött egy ajtón. Még mielőtt pofára estem volna a betonra visszarántott. Már nyitottam a számát, hogy elmondjam neki hogy még mindig meg van kötözve a lábam, de megelőzött azzal, hogy odahajolt a fülemhez és bele suttogta:
- Aranyos, hogy azt hiszed pár darts nyíl majd megmenti az életed. -Baszki a nyilak! - Mire betárazod a glockot addigra már hatszor meghaltál! Gondolkodj kicsilány! Gondolkodj! - mondta. Kirázott a hideg, de nem a jó értelemben. A legnagyobb meglepetésemre elkezdte leszedni a  kötelet rólam. Átgondoltam, ha most ütnék csak rosszabb lenne a helyzet. Miután végzett csak álltam mint egy darab fa. Irányba állított majd hátulról meglökött jelzésképp, hogy induljak.
Bementünk egy ajtón
A folyosón ahol parketta helyett durva beton volt. Végig az egyik oldalán fekete a másik oldalon pedig fehér színű volt a fal. Mindenhol mélybordó ajtók voltak, a hosszú folyosó végén meg egy nagy csarnok kapott helyet. Ahogy mentem az ajtók közt hirtelen ugatást hallottam. Szeretem a kutyákat, legalábbis azokat amelyek nem harapnak. De van egy olyan érzésem, hogy ezek nem lehetnek valami nagyon bujós kutyik. Ezek ölő kutyi ugatások.

Nem baj! Egyszer élünk! Nem?