A 69 csapás |¦18+¦|

2.

Láttam, ahogy kifordul a hátsó csarnokból négy cane corso. Hát persze, harci kutyák! Basszameg! Nem tűnnek túlzottan barátságosak.
- Hádész! Leviatán! Zeusz! Nero! Hát így kell köszönteni az új vendégünket? Kifele! Most! - mondta egy vén pocakos férfi. Ezek aztán a kutya nevek! Undorodom ezektől az emberektől. Miután a kutyák morogva vissza kocogtak a csarnokba, hátulról lefogott a szekrény és az öreg faszi elém állt.
- Elmondom mire számíthatsz! Határozatlan idő múlva meg fogsz halni. Kegyetlenül, gyötrődve, fájdalmasan és lassan. - vigyorgott rám. Vicces, hogy az összes úgy tudja kimondani ezeket a szavakat mindha csak mosóporért küldene át valakit a boltba. Már hallottam egy párszor de most ez jóval valódinak tűnik. Apám úgy tudja, hogy elutaztam és még meg is mondtam neki, hogy ne keressen. Egy vérbeli idióta vagyok, és halkan megjegyezném ez még nagyjából négy órája kezdődő történet.

- Direkt vannak ilyen gonosz nevű kutyád? Mármint értem én, hogy alvilág meg minden csa- mondandómat megszakította egy nagy pofon. Ha nem tartott volna még mindig a szekrény isten bizony nekivágódtam volna a falnak. Az égő arcomat visszafordította a férfi felé. - Nézd ha most elengedsz elintézem hogy teljes amnesztiát kapj! - még egy pofon.

- Ki a faszom mondta, hogy deklarálhatsz engedély nélkül? - most vissza mondanám, hogy én de kiszállt belőlem az erő amikor éles, elviselhetetlen fájdalom áradt szét a testemben. Elzsibbadt mindenem, a fejem szinte szétrobban, szédülök, homályosan látok és indokolatlanul elkezdtem félni pedig nem igazán val rám. A hapsi belemászott az arcomba.
- Na mi van, most már nem olyan vagy a szánk? Te kis ribanc!

-Mostmár tökmindegy mekkora a szám. - mondtam mielőtt még el nem kapott volna a zuhanás érzete és el nem uralkodott volna rajtam a sötétség.