Sziasztok!
Egy rövidebb kihagyás után, itt is vagyok! Remélem elnyeri ez a könyv is a tetszéseteket! Ezelőtt még nem írtam novellákat, de mindenképpen ki szerettem volna próbálni.A fülszövegben is olvasható, hogy a novellákhoz nem feltétlenül szükségesek az előzmények. Egyenlőre van olyan ötletem, ami nem szorosan kapcsolódik a Titkok mindenhol vannak sorozathoz, aztán... Majd meglátom, de ezt majd mindenképpen fel fogom tűnteni, ha valamelyik előző könyv szükséges az adott történet elolvasásához. 🥰
A koncepció kitalálása volt egy kicsit nehezebb, de azt hiszem megszületett. Mindegyik novella minimum két fejezetből fog állni. Az első, ahol felvázolom a sztorit, és a második, amelyikben kiderül az igazság. Aztán lehet lesznek hosszabbak is, ezt nem tudom.
Minden sztori elejére tervezek egy idézetet dalból/versből, ami valamilyen módon kapcsolódik a sztorihoz . Én egyenlőre ilyennel nem nagyon találkoztam. Szerintem ez kicsit feldobja.
Sajnos nem tudom megígérni, hogy milyen rendszerességgel lesznek ilyen történetek. Ez függ az időmtől (ami nincs 😂), meg persze az ihlettől (ez szerencsére van😅).
Úgyhogy akkor fogadjátok sok szeretettel az első novellámat: Gyilkosság a BallagásonAz első rész holnap kerül ki! A második pedig a jövő hét folyamán! 🥰
YOU ARE READING
Csak egy cigaretta
Mystery / ThrillerTitkok mindenhol vannak Novelláskötet ❗A novellákhoz nem feltétlenül szükségesek az előismeretek. Barta Ábel, a sztárnyomozó. Egy igazán éles eszű, maximalista, munkamániás csávó. Számára a nyomozás, nem is olyan igazi munka. Mondhatni csupán szór...