Csak egy cigaretta

Gyilkosság a Ballagáson 1/2

❗A novellához egyáltalán nem szükséges előzetes tudás. Viszont ha érdekel, pontosan mi történt Bali és Enci között, keresd a Titkok Tábora című könyvem.
Jó olvasást! ❤️

"Ha az ember messze menne el ne feledje a házát,
Merre tart és honnan érkezett, siratja bús magányát."
(4S Street - Mesélek a bornak)

Enikő

Nem izgulok. Hogy van ez?
Izgulnom kéne. Jövő héten én is érettségizek. Hát előrehozott érettségit teszek angolból. Ha nem lesz ötös, akkor... Nem mehetek Finnországba cserediák programra. Akkor egyből kiestem, nincs is lehetőségem részt venni a meghallgatáson.

A tenyeremnek izzadnia kellene.
A torkomban gombócnak kellene lennie.
A lábamnak remegnie kellene.

Ezzel ellentétben engem csak a rohadt matrózblúz idegesít. Feszengve néztem magam a tükörben. Egy elegáns fekete nadrágot viseltem, a hajam egy kapkodott copfban volt, és persze a matrózblúz lógott rajtam.

Újra kinéztem az ablakon. Még mindig ott bőgette a zöld motort az az idióta. A telefonomon pedig harminc nem fogadott hívás állt. Nem érdekel. Idegesen dobtam be a telefont a táskámba.

- Anya! - kiáltottam. - Muszáj felvennem ezt a gyászt?
- Felőlem nem muszáj - röhögött anya a konyhából. - Az a drága osztályfőnököd mondta, hogy EVIDENS, hogy abban megyünk.
- De neki nem kell felvenni ezt a redvát!

Vánszorogva, papucsban csoszogva mentem ki a konyhába.
- Borzasztóan nézek ki - huppantam le mellé.
- Nemmm - húzta el a száját, majd egy nagy kortyot ivott a kávéjából.
- Anya - mutattam magamra. - Úgy érzem magam, mint egy bohóc! - akadtam ki.

- Azt a pár órát kibírod - legyintett.
- De ez nem is az én ballagásom! - csaptam az asztalra. - Senkit sem ismerek a végzősök közül! Ez az ő ünnepük, a családjuké, a barátaiké. Azoké, akiket ismernek, mi csak biodíszletek...
- El fogsz késni, ha biciklivel akarsz menni - biccentett ki az ablakon, ahol pont most hajtott el az ismerős zöld Babetta.

Csak a szememet forgattam. Ettem egy falatot a Jóreggelt kekszből. Felkaptam a sportcipőmet, meg a kulcsomat. Már kitoltam a garázsból a biciklimet, és éppen a kapuban álltam.
- Próbáld meg egy kicsit jól érezni magad - nyomta a kezembe a táskámat.
- Jó - vettem fel fél vállamra a tatyót.
- Nem volt túl meggyőző - nevetett.
- Ha vége ennek a hülyeségnek jövök.

Azzal a lendülettel felszálltam a biciklire. A fülembe zenét raktam, és csak tekertem. Olyan jó érzés volt, hiányzott már. Gondolataim egészen Finnországig repültek. Annyira szeretnék részt venni ezen a cserediák programon.

Nekem való.

Mindenkitől ezt hallom, mindenki biztat. Vagy csak azért, mert tudják, hogy akkor bemosok nekik egyet? Oké, boxolok. De nem ütök meg embereket csak úgy. Jó, nem olyan sűrűn...

Anyának mondjuk vannak fenntartásai a programmal kapcsolatban. Persze, messze leszek, ilyesmi. De mindig is megálltam a földön két lábon. Ott is meg fogom oldani. Tudom, hogy nehéz neki, mióta apa elment, de én nem örökre megyek el.

Bali

Ebben a pillanatban szálltam le a motorról. A két bukósisakot a kezemben lóbálva, lassú léptekkel indultam el a gimi felé.
Az udvaron sokan lézengtek. Matrózblúzban meg szoknyában feszengő lányok, és ingben meg öltönynadrágban feszengő fiúk. Egyesek a híres szoborral fotózkodtak. Voltak akiknél már most annyi virág volt, hogy nem bírták el. Sokan rokonaikat terelgették. Anyukák és nagymamák, kik kisebb, kik nagyobb táskákkal.