Körülbelül fél óra kocsikázás után meg is érkeztünk Milánóba. Az út során be nem állt egyikünk szája sem, régi sztorikat meséltünk és közben azért az ének tudásunkat is megcsillantattuk.
- Nem mondod komolyan, hogy még te is gokartoztál - nézett rám a fiú.
- Pedig de, sőt meg nyertem is - húztam ki magam hisz nagyon büszke vagyok erre az eredményre.
- Nem hiszem el - nevetett.
- Naaa Gasly - ütöttem meg finom a kezét, de ő ezzel a lendülettel fogta meg a kezem és egy puszit nyomott rá.
- Nyugi Coolen, elhiszem csak tudod nehéz elhinni rólad - nézett felváltva rám illetve az útra.
- Miért is - kérdőn néztem rá.
- Mert ha rád nézek nem a gokart mint sport jut eszembe sokkal jobban inkább a lovaglás - hatás szünetet tartott - igen a lovaglás a te sportod - bólogatott.
- Ez így van, az a mindenem - mosolyogtam.
- Na Lise - nézett rám - mit szólnál ha ennénk valamit.
- Azt mondom, hogy ez egy jó ötlet - támogattam ötletet.
- Oké, akkor én úgy gondoltam el, hogy felmegyünk hozzám és rendelünk valami vacsit - vázolta fel a tervét, de én gyorsan félbeszakítottam.
- Mi lenne ha inkább mi főznénk? - kérdeztem rá.
- Hát be kell, hogy valljam nem vagyok egy konyhatündér - vallotta be a fiú de olyan aranyos volt, mintha ez akkora gond lett volna.
- Nem baj, én viszont az vagyok - húztam ki magam, közben pedig már felértünk a lakásba. - mi található nálad?
- Nézz szét nyugodtan - adott szabad utat, így elkezdtem felfedezni a konyháját.
- Hmm - kutattam a szekrényeket és a hűtőt - mit szólsz egy kis carbonara tésztához - néztem rá.
- Tökéletes - jött felém és fejem bubjára puszit nyomott. Ezek a gesztusok annyira jól estek tőle, teljesen elvarázsol velük.
- Akkor Gasly- tapsoltam egyet - tegyél fel vizet a tésztának - mondtam neki, ő pedig szorgalmasan csinálta amit kértem.
40 perc alatt kész is lett a vacsink, így neki is álltunk enni.
- Egy kis bort? - kérdezte.
- Ohm, de csak akkor ha te is - mutattam rá, mire bólintott - oké de csak egy pohár fejenként. - néztem rá.
- Igen is - kitöltött kettő pohár bort majd én megvártam míg a fiú eszik pár falatot, hisz kiváncsi voltam ízlik e neki.
- Lise - nézett rám - ez valami isteni finom.
- Örülök, hogy ízlik - majd én is elkezdtem enni.
Miután befejeztük ketten együtt elmosogattunk amit Pierre nem élvezett de hát muszáj volt.
A kanapéra dőlt le a francia majd megpaskolta a mellette levő helyet, hogy oda üljek le. Ahogy leültem egyből felült és magához húzott majd így kezdtünk el valami műsort keresni a tv-ben.
- Tudom, hogy nincs hu de sok időd sorozatot nézni - kezdtem bele - de van amit most nézel?
- Szoktam amúgy nézni főleg a repülőn, de most kifogytam - húzta el a száját - és te nézel valamit?
- Igazából most én se nézek semmit - válaszoltam.
- Akkor nézzük meg a netflix kínálatát - dobta fel az ötletet.
Amint jöttek sorba a sorozatok filmek egyre nehezebb volt dönteni de nekem megakadt egy sorozaton a szemem.
- Uhh azt - mutattam a képernyőre.
- Melyiket? - nevetett.
- A Bridgertont - mondtam
Pierre csak rám tekintett és egy most ugye nem gondolod komolyan nézéssel figyelt.
- Légysziii - néztem a szemébe.
- Jó - adta be a derekát.
Ezzel elindította a sorozatot, jól betakaróztunk, fejemet a fiú vállára hajtottam hisz így volt a legkényelmesebb, ő is kezét mögém helyezte így még közelebb kerültünk egymáshoz.
Már az első részt ki is végeztük és meg kell mondanom nagyon jó sorozat, még Pierrenek is tetszik.
- Mit szólnál egy esti sétához? - kérdezett a fiú.
- Pierre most? - néztem rá, hisz már 23:30 is elmúlt. Ő csak bólintott egyet. - de holnap korán kell kelni - érveltem az ellen hogy ne menjünk már ki.
- De csak egy fél órára - könyörgött szinte.
- Jó menjünk- adtam be a derekam - de kérek szépen egy pulcsit. - ültem fel.
- Gyere - fogta meg a kezem és elindultunk a szobája felé, ami egyszerűen gyönyörű volt. A bútorok színe a fal színe olyan stílusos volt, pont mint a lakója. Odalépett a gardróbjához és egy fekete pulcsit kaptam. - tessék.
- Nagyon köszönöm, akkor induljunk el az éjjeli sétánkra. - fogtam meg a kezét és így léptünk ki a már enyhén hűvös, üres Milánó utcáira.
