𝐒𝐦𝐢𝐥𝐞 | 𝐣𝐢𝐤𝐨𝐨𝐤 ✓

𝙝𝙞𝙢

Bárcsak tudnád,
────

"Tudod, hogy ez az egész csak időpocsékolás, ugye?" - mondta Taehyung, miután Jimin leült a székére, és öt szempár tekintetét látta rajta.Nyögött, miközben állát a tenyerére támasztotta, és lehunyta a szemét.

"Nem is tudom, miért tartom még mindig tae-t, talán mert túlságosan szeretem" - válaszolta halkan az utóbbi, az szája belsejét harapdálva.

"Félünk, hogy még jobban meg fogsz sérülni és meg fogsz törni, jiminie. ha megnézed, jungkook szó szerint teljesen kizárt az életéből téged - minket. nem emlékszik semmire a mi erős barátságunkból, amit szereztünk. talán nem is becsülte meg igazán, talán csak megjátszotta..."

"Kérlek, ne mondj ilyet! ismerem jungkookot! tudom, hogy tényleg szeret minket, csak nem tudja ezt a való életben kifejezni." jimin kinyitotta a szemét, ahogy felállt. utóbbi felszisszent, miközben a barátaira fintorogva nézett, hogy gondolhatnak így jungkookra?

"De jimin! nézd meg, mit tett veled!" - kiáltott fel yoongi, keresztezve karjait, miközben a fiatalabbikra szegezte a tekintetét. "folyton zúzódásokat kapsz, ha megpróbálsz a közelébe menni...hozzá, egyszer a leggonoszabb dolgokat mondta neked, amiket valaha is el tudtál képzelni,

Most meg úgy bánik veled, mint egy szeméttel! Nem érted? Nem érted, hogy ő...hogy már nem akar minket? Belefáradtunk a várakozásba, Jimin. Semmi sem...Semmi sem történik, és egyikünk sem tehet semmit" - tette a kezét az idősebbik a barna hajú fiú vállára, miközben szánakozó mosolyra húzta a száját, "tovább kell lépned tőle"

Az igazság az, hogy mind az öten csak szomorúak, és nem tudták elviselni, amikor azt látták, hogy a csoportjuk angyalát megverik vagy bántalmazzák. olyanok voltak, mint egy család, jimin volt a legkedvesebb, néha egyszerűen nem értik, hogy jungkook miért tud ilyen gonosz lenni, amikor valójában annyira szerette a többieket korábban, mielőtt elvesztette az emlékezetét.

"nem tudok hyung" -jimin ismét könnyekben tört ki, az összes érzelem felgyülemlett benne. már rég ki akarta engedni mindezt, tisztázni akarta valakivel az érzéseit, és most itt van, szivárog, mint egy átszakadt gát.

„Nem számít, hogy milyen keményen próbálom elfelejteni őt, a kapcsolatunkat, az emlékek kurvára nem akarnak eltűnni! Nem halhatnék meg? Vagy hagyhatnám.....vagy eshetek egy istenverte kómába, hogy én is elveszítsem az emlékeimet..hogy át kelljen élnem ezt az egész szart."

„Jimin!" - szidta Jin, ölelésébe zárva a fiatalabbat, miközben a megtört fiú tovább sírt, annyira zaklatottnak és kétségbeesettnek érezte magát.

"Ne mondd ezt így jimin. mi mindannyian itt vagyunk neked, számíthatsz ránk segítünk neked" - simogatta meg a haját Jin, miközben megcsókolta a feje búbját, próbálta megnyugtatni a karjaiban zokogó fiút.

"nincs kedvem tovább élni srácok, túlságosan fáj ez a fájdalom"- sírt jimin, hangja szinte sikoltozott, ahogy szorosabban átölelte Jin-t.

Tényleg nagyon fájt.

✧

Hogy mennyire megbántottál engem.