𝓞𝓷𝓮 ─ 𝓝𝓸𝓵𝓪

287 25 0
                                    

Mosolyogva lépkedtem felfelé a lépcsőn, majd mikor a felszínre értem boldogan néztem körbe Szicília utcáin. A nap a szemembe sütött, így gyorsan előkerestem a kis táskámból a napszemüvegem és gyorsan magamra is kaptam. Mivel megálltam az út közepén páran szúrós szemmel néztek rám, úgyhogy megfogtam a bőröndömet és elindultam a hotel felé.

∞∞∞∞∞∞

Vidáman álltam meg a Naxos szálloda előtt, majd sikeresen kinyitottam egy kézzel a nagy ajtót és a bőröndömet magam mögött rángatva a recepcióra mentem.

- Jó napot Nola Monre névre volt foglalva két hónapra. - mondtam mosolyogva, miközben gyorsan körbe néztem a nagy halban. A mennyezetről nagy csillárok lógtak le, a falakon pedig különféle festmények voltak. Az egész szoba közepén pár szék és két dohányzó asztal volt, amin egy hamutartó árválkodott tele hamuval.

- Ha jól látom akkor a szobája a negyedik emeleten lesz. - nézte meg a gépet, majd megfordult és levette a kulcsom. - A 497-es ajtó nehezen nyílik szóval próbálja meg erősen lenyomni. - mondta én pedig bólintottam és elvettem a kezéből a kulcsot.

- A liftet hol találom? - kérdeztem körbe nézve, mivel csak egy nagy lépcsőt láttam és nem akartam felgyalogolni a negyedikre egy óriási bőrönddel.

- Az ott van leghátul a mosdók mellett, de most épp felújítjuk, szóval csak a gyaloglást tudja igénybe venni. - nézett rám kedvesen

Szuper...elindultam felfelé miközben a dolgaimat magam után húztam, de a bőröndöm egyik kereke megakadt az egyik lépcsőfokban és kitört. Fáradtan néztem ahogy a kerék gurul lefelé az eddig megtett lépcsőfokokon, majd leesik a halba. Nem volt se kedvem, se energiám lemenni érte ezért hagytam a francba és tovább mentem, immár úgy, hogy fogtam a táskám, aminek már csak három kereke maradt.

Fáradtan álltam meg a szobám előtt, majd miután szabaddá tettem az egyik kezem, beraktam a kulcsot a zárba és elfordítottam, így boldogan nyitottam volna ki, de az nem akart megmozdulni sem...idegesen nyomkodtam a kilincset, de olyan volt, mintha valaki belülről tolta volna. Nyűgösen raktam a fejem az ajtóra és lehunytam a szemem. Miért velem történik ez?

Egy romantikus könyvben ekkor jönne a hős megmentőm, aki segít kinyitni az ajtót, de mivel az én életem egy katasztrófa, egyedül kell megoldanom a problémát. Elszámoltam ötig, majd erősen lenyomtam a kilincset és belerúgtam lábbal kétszer az ajtóba, ami...végre megmozdult és befelé kezdett nyitódni. Végre! Leraktam a szoba elejébe a dolgaimat és óvatosan becsuktam magam mögött az ajtót. Mosolyogva néztem körbe a nem is kicsi szobámon, amiben volt egy ventilátor és távolabb egy légkondi. Legalább nem fogok megsülni. Ha egy kicsit beljebb mentem akkor ott volt egy kis fürdőszoba, ami nekem pontosan megfelelt. Jobbra a hálószoba, aminek a közepén egy nagy franciaágy volt, mellette egy kis asztal és utána egy hatalmas erkély, ami a tenger partra nézett, ezután volt egy gardrób tele vállfákkal és két fiókkal. Miután megcsodáltam alvó helyem tovább mentem, így a konyhába érkeztem. Örülök, hogy nem a WC mellett van, mert nem lett volna jó sütés közben éreznem a csatorna illatát. Vagy az egyéb kellemetlen szagokat...mert ha eldugult volna akkor bajban lettem volna, de szerencse, hogy nem mellette van. A berendezőnek legalább volt esze. Már egy jó pont a hotelnak.

Még volt időm vacsoráig, így leültem a fotelba és elkezdtem olvasni a Rómeo és Júliát. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy ez a második kedvenc könyvem. Az első mindig változik.

A szerelmet olyan gyönyörűen fejezi ki, hogy azt szavakba se lehet önteni. Igaz az még engem is zavar, hogy 14 évesekről szól, de ha azt nem figyeljük akkor igazából egy egyszerű könyv, aminek a végén fél Happy End van. Szerintem ezt bármikor, bárhol és rengetegszer lehet olvasni, mert nem lehet megunni.

∞∞∞∞∞∞

Pontban nyolckor lesz a vacsora, így én már hétkor elkezdtem készülődni, mivel még megmostam a hajam, meg lemostam magamról a sok koszt, amit a hosszú út alatt összeszedtem.

Az öltözékem egy rövid fekete short volt és egy lila csipkés felső, majd a gatyámnál kicsit világosabb színű szandál. A hajamat felfogtam egy egyszerű kontyba, és mivel a mellettem lévő két szomszéddal fogok egy asztalnál ülni (ez egy hagyomány itt a hotelban, hogy nem engednek egyedül enni senkit, így aki csak egymaga érkezett azokat közös asztalhoz rakják ismerkedni, esetleg barátkozni, bár a kettő szerintem ugyanaz.), ezért raktam fel egy enyhe sminket, majd fújtam még a kedvenc parfümömből egy kicsit magamra.

Nyolc óra előtt tíz perccel kiléptem a szobám ajtaján, és abban az időben a mellettem lévőé is nyílt. Kíváncsian kaptam oda a fejem, hogy megnézzem, hogyan is néz ki a szomszédom. Az illető, aki fiú volt, talán egy évvel lehetett idősebb nálam, szőkés barna haját kuszán hagyta szemébe lógni, egyszerű fehér inget viselt fekete gatyával és egy sportcipővel. Nyakában egy fanyaklánc ékeskedett, aminek közepén egy háromszög alakú...valami lógott. Egész helyes srác. Zavartan kaptam el a fejem, amikor rájöttem, hogy túl sokáig néztem őt, és valószínűleg ezt az illető is észrevette, de nem foglalkozott vele. Együtt indultunk le a lépcsőn, de nem szóltunk egymáshoz. Végül én törtem meg a már-már kínos csendet, így gyorsan bemutatkoztam.

- Nola Monre vagyok. - ekkor a fiú felém nézett sötétzöld szemével majd biccentett egyet. Gondolom ő így köszönt.

- Noah Rivers - mondta mély hangon, majd előrébb ment. Kicsit sokkosan álltam meg, hiszen egyáltalán nem volt kedves. Nem vártam el tőle, hogy rögtön bájcsevejbe kezdjünk, de azért lehetett volna udvariasabb. Pár perccel később egy idős hölgy jött le egyedül a lépcsőn, gondolom ő a másik szomszédom. Visszasiettem hozzá, hogy segítsek neki lejönni. A néni rám mosolygott, majd együtt mentünk le a halba, onnan pedig a hotel éttermébe sétáltunk.

A pincér megmutatta az asztalunkat, mi pedig a hölggyel oda mentünk.

Egyáltalán nem lepődtem meg azon, hogy Noah is ott ül az asztalnál, mégis feszengve foglaltam helyet mellette mert a néni leült a fiúval szembe, így már csak mellett volt szabad hely. Valamiért úgy érzem, hogy kínos estének nézünk elébe.

𝐄𝐠𝐲 𝐧𝐲𝐚́𝐫 𝐒𝐳𝐢𝐜𝐢́𝐥𝐢𝐚́𝐛𝐚𝐧Where stories live. Discover now