𝐄𝐠𝐲 𝐧𝐲𝐚́𝐫 𝐒𝐳𝐢𝐜𝐢́𝐥𝐢𝐚́𝐛𝐚𝐧

𝓕𝓲𝓿𝓮 ─ 𝓝𝓸𝓪𝓱

Semmi kedvem itt lenni. A munkám miatt kellett egészen Szicíliáig utaznom. Néha azon is elgondolkodok, hogy ott hagyom a szarba az állásom, és keresek valami sokkal unalmasabbat. Bár a feladatom egyszerűnek tűnik, nehéz találni egy megfelelő partnert. Főleg az én esetemben. A főnököm megbízott azzal, hogy keressek egy lányt, akikről csinálnom kell képeket. Innen egyszerű rájönni, hogy fotós vagyok. A szakmában a legjobb. Eddig mindent teljesítettem, de ez a munka...kifog rajtam. Az egész ott akad el, hogy nem találok egy lányt se. Próbálok minél előbb találni valakit, hogy hamarabb mehessek haza. De hiába hívok fel minden modellt, hiába írok vagy keresek valakit, mindenki visszautasít, de csak azért, mert itt Szicíliában kell megcsinálnom a képeket. Mintha olyan rohadt nehéz lenne kiutazni ide. De aztán eszembe jutott valami. A szomszédom. Nola Monre. Ha bárki ránézz, akkor még a legdepressziósabb ember is vidám lesz. Tele van boldogsággal és szeretettel. Egyszer gondoltam rá, hogy megkérem, hogy legyen a modellem, de aztán gyorsan elvetettem az ötletet. Túl romantikus, így biztos vagyok benne, hogy túl nyálas is. Én pedig nem bírom azokat a nőket. Függetlenül ettől, keresem a társaságat, magam sem tudom, hogy miért. Ma reggel is átakartam menni hozzá, de nem nyitott ajtót. Pár órával később láttam meg az ajtaja előtt, és csak nézett maga elé, mintha szellemet látott volna. Az nem tetszik, hogy ezzel a Kyle-al barátkozik. Régebben hallottam pár dolgot a munkatársaimtól, hogy ennek az embernek nagyon zűrös múltja van. De Nola döntése. Nem szólok bele. Nem is értem, hogy miért foglalkozok vele...a telefonom csörgése zavar meg a gondolkodásomban. Ismeretlen szám. Nyilván valamelyik modell utasít vissza. Unottan nyomtam meg a zöld gombot, majd beleszóltam.

- Igen tessék? - kérdeztem, de senki nem szólt bele.

- Noah Rivers? - kérdezte egy mély hang, mire azonnal megfeszültem.

- Mit akarsz? Ha jól tudom, már mindent kifizettem. - sziszegtem, miközben a vizet néztem, és legszívesebben ezt az embert, hezitálás nélkül belefojtanám a tengerbe.

- Igen, de történt egy kis kavarodás. Még tartozol kétmillióval. Nincs sok időd. - kacagott fel, mire idegesen beleütöttem a villanyoszlopba. A kezem azonnal felnyílt és elkezdett belőle folyni a vér. De jelen pillanatban, pont leszartam.

- Most nem tudom kifizetni. Városon kívül vagyok.

- Tudjuk, Szicíliában vagy és elég ramatyul megy a munka. Ne aggódj, nekünk eszünkbe sincs bántani téged, tudod a főnök megtiltotta, valamiért fontos vagy neki. De talán a csinos kis szomszédod. Hogy is hívják? Ja persze igen...Nola. Milyen különleges név. Nem emlékeztet valakire? - kérdezte, de nem volt kedvem válaszolni.

- Utoljára kérdezem mit akartok?

- A kétmilliót. A hónap végig utald át. Ha nem akkor a szőkeség bánja, és tudod, hogy mi nem a kedveségről vagyunk híresek.

- Egy szóval sem mondtam, hogy érdekel engem az a nő. Ugyanolyan, mint a többi. - morogtam, de már lerakta. Dühösen ütöttem meg még egyszer az oszlopot. Majd még egyszer. Majd újra. Aztán mérgesen ordítottam egyet, és a földre dobtam a telefonomat, ami darabokra tört. De az volt a legkisebb bajom. Minél előbb muszáj megszereznem azt a kétmilliót. Annyit pedig csak a munkámért kapok. Meg a félretett pénzem. Beszélnem kell Nola-val. Minél előbb. Elkezdtem visszamenni a hotelba, majd felkocogtam a lépcsőn. Ahogy felértem a negyedikre, pont a lányba ütköztem. Szerencsére, még eltudtam kapni mielőtt találkozott volna a szőnyeggel. Megfogtam két vállát, majd felhúztam. Közel magamhoz. Túl közel. Még a végén elkezd valamit fantáziálni. Megköszörültem a torkom, majd épp szólni akartam, amikor apró kezével megfogta a véres kezem, majd aggódva nézett rám.

- Mi történt? Ezt muszáj lefertőtleníteni. Gyere. - mondta, majd elkezdett húzni szobája felé. Olyan gyengéden húzott szobájába, hogy összevontam a szemöldököm. Pár órája, még leordította a fejem, hogy nem akar velem beszélni. Nem volt kedvem ellenkezni, mert így legalább tudok vele négyszemközt beszélni.