19.

188 17 10
                                    

Dohos fémszag. A félhomályban úszó folyosó kicsit sem volt bizalomgerjesztő. A halványan pislákoló mennyezeti lámpák fényében látszott minden apró kis porszem, ami a levegőben repkedett, s szinte érezni lehetett egy-egy levegővételkor, ahogy az orrba jutnak a szemcsék. Csattogások és férfias nyöszörgések tompa zaja szűrődött ki a folyosó végén lévő ajtó mögül és bár a lány hozzá volt szokva az edzőtermekhez, az ő világában közel sem így néztek ki azok. Ott minden gyönyörűen ki volt világítva. A falak fehérek voltak, a bútorok magasfényű szürke színben pompáztak. Az illat mely körüllengte a helyiségeket mindig tiszta és finom volt. Teljes ellentéte az egyre jobban erősödő izzadtságszagnak, mely lassan kúszott fel  Ara orrába.

- Mit is akarunk itt csinálni? - kérdezte a lány orrhangon, mivel igyekezett minél kevesebb levegőt venni. Odaértek az ajtóhoz, mely mögött feltehetőleg az edzőterem lehetett és Jungkook kinyitotta azt. A zaj erősödött, majd EunAra szeme elé tárult egy nagy terem. Igaz itt is potyogott a festék a falakról, de annyi gép volt elhelyezve a helyiségbe, hogy a lánynak tátva maradt a szája, főleg mikor észre vette a középen elhelyezett hatalmas ring-et.

- Nos ez a "titkos" programom. Minden reggel korán felkelek, hogy hatra itt el tudjam kezdeni az edzést, egészen addig, míg koradélután át nem veszem a boltot. - magyarázta Jungkook, de hangjából ki lehetett hallani a büszkeséget. Látva Ara tátott száját, valahogy növelte az egóját, hogy amit ő mindennap csinált, az ennyire nagy szám a lánynak.

- De még is miért edzel ennyit? - kérdezte EunAra, miután a kezdeti sokból felocsúdott. Azt se tudta, hogy hova nézzen, hisz az ottani férfiak többsége póló nélkül edzett és nem kevesen elkezdték őt figyelni. Jungkook a lány vállára tette a jobb kezét, majd egy laza mozdulattal megfordította, hogy szembetalálja magát egy hatalmas, poszterekkel teleragasztott táblával. Eleinte hunyorogva igyekezett kivenni, hogy vajon melyiket is kellene néznie, de nem tudott nem szemetszúrni neki az, hogy középen egy hatalmas plakát díszelgett, így automatikusan el kezdte azt olvasni.

- Na nee.... - kerekedett ki hirtelen a szeme, mikor a lap alján meglátta a nevezési díj összegét és Kook-ra kapta a fejét.

- Nos, nekem a pénz egyik fele azért kell, hogy be tudjak nevezni erre. - magyarázta Jungkook a papírra mutatva.
- Mivel most már tudod az én indíttatásom, ezért te jössz. Mondd el miért is kellek neked ennyire. - lazán a falnak dőlve mosolygott fölényesen a lányra, aki erre összeráncolta a szemöldökét és kihúzva magát összekulcsolta maga előtt a karjait.

- Már ne is haragudj, de nem én kértem, hogy oszd ezt meg velem. - mondta. Nem lehetett olyan könnyen átverni, mint ahogy azt Jungkook hitte.
- Na és a másik fele a pénznek? Az mire kell, ha már ennyire akarod tudni az én indítékaimat. - valahogy erre nem számított a férfi. Csak nézte Jungkook, ahogy a lány arcára huncut mosoly húzódik, hisz pontosan tudta, hogy ezzel most megfogta a másikat.

- Azt nem kell tudnod..., legalább is még. - mondta a férfi igyekezve határozott arcot vágni. Azt mindketten elfelejtették, hogy mikor először találkoztak, EunAra pont hallotta ezt az okát is.

- Jól van. De csak, hogy fair legyek. A szüleim engem akarnak a cégük élére és arra kellesz, hogy annyira elvond róla a figyelmüket, hogy elfelejtsenek vele nyaggatni, meg még sok mással is. - zárta rövidre Ara a beszélgetést, de úgy látta, hogy Jungkook megelégedett a válasszal. Elindultak egy irányba, egy kicsit félreesőbb "nyilvános öltöző" féleség felé. Ezt úgy kell érteni, hogy volt ott három pad, de se elválasztó fal, se függöny nem takarta az ott öltözőket a többiek elől.

Jungkook ledobta az addig a vállán hordott sporttáskáját az egyikre és míg Ara a pad egyik végében ácsorgott ő lazán elkezdett átöltözni. Torok köszörülve fordította el a tekintetét róla a lány, s enyhe pír szökött az arcára, amiért a férfi mit sem törődve vele kezdett el vetkőzni. Kook egy pillanatra felnézett a rá, mikor a pulóverét húzta át a fején, de EunAra kíváncsisága is pont akkor lett úrrá a lányon, és ezért találkozott a tekintetük. Akármennyire is szerette volna, nem tudta elfordítani a fejét, hisz teljesen lefagyott a férfi kidolgozott felsőtestének a látványa miatt. Végig nézte, ahogy Jungkook egy szórakozott mosollyal az ajkain felvett egy laza, fehér pólót, viszont mikor a nadrágját kezdte el átvenni, akkor már volt ereje és elfordult Ara. Az arca lángolt a lánynak, hisz látta ő eddig is, hogy nem volt se kövér se sovány a férfi, de mikor tényleg szembetalálkozott a fantáziájának megtestesülésével, ami még jobb is volt, mint ahogy azt elképzelte, egyszerűen félreérthetetlenül zavarba jött.

GOLDEN LIFE - Jungkook ff.Where stories live. Discover now