Sirius Black X Reader

306 21 4
                                    

nightwish_fanforever kérésére. Remélem tetszik.❤️

Már pár hét eltelt azóta hogy Sirius elszökött az Azkabanból. Csak reménykedni tudtam, hogy jól van és nem találják meg bárhol is van jelenleg. Sirius Blacket már egészen gyerekkorrom óta ismerem. Mikor Siriust börtönbe vitték összeomlottam. Nem látogathatta meg senki. Az Azkabannak nagyon szigorú szabályai vannak. A szüleim azt akarták, hogy vegyem le a Black vezetéknevet és szakítsam meg a házasságunkat. Egyfolytában evvel zaklattak, azt mondták hogy mivel Sirius börtönbe van így könnyebb lesz elválni tőle még akkor is, ha ő nem akarna belemenni. Én azonban mindig azt mondtam, hogy elküldtem már a válásipapírokat csak az Azkaban szigorú törvényei miatt akár évekbe telhet, mire végre eltudunk válni. De igazság szerint sose terveztem hogy elválok Siriustól és sose küldtem be bármilyen papírt. Szeretem Siriust és biztos voltam benne, hogy nem ő követe el ezt a szörnyű tettet. Sose tudta volna ezt megtenni. Nem Jamessel. James olyan volt neki, mint a testvére. A szüleim mindig vak randevúkra kényszerítettek olyanokkal, akik szerintük jobban megérdemeltek engem, mint egy "börtöntöltelék". Ezt nem tehetem meg Siriussal, se magammal. Van egy közös gyerekünk, akit közösen kéne felnevelnünk. A szüleim mindig azt hajtogaták hogy a fiúnknak egy rendes apa kell és hogy jobb lenne ha nem is tudná meg hogy ki az igazi apja.
Nem szeretem volna hogy a fiúnk emlékeiben csak az maradjon meg, hogy az igazi apja valamiért itt hagyta. Ezért elmeséltem neki,hogy milyen is valójában az apja. Dylan a fiúnk nagyon hasonlított Siriusra. Ugyanaz a hajszín, hasonló személyiség. A személyisége a kettőnknek az ötvözéke, ugyanez a helyzet a stílusával. A szeme színe azonban az enyém.

Time Skip, mert Sirius a kutya alakjában végig pisilta az egész Dursley házat bosszúból

Épp egy régi képet nézegettem Siriusról és rólam. Ma van a házassági évfordulónk napja. Dylan épp a szobályában aludt, mikor valaki kopogni kezdett az ajtón.

-Utoljára mondom nem veszek semmit!-mondtam ingerülten majd meglepődtem ki állt az ajtómban.-
Sirius..?
-Szia T/N.-mosolyodott el gyengéden.
-Gyere be még mielőtt valaki meglát.-húztam be a házba.
-Annyira hiányoztál.-ölelt meg
-Nekem is.-kezdtem el sírni miközben visszaöleltem.
-Shh, nyugi már itt vagyok.
-De mivan, ha megtalálnak.
-Először ne aggódj van egy tervem. Másodszor inkább nyisd ki az évfordulós ajándékod.
-Évfordulós ajándék?-húztam fel a szemöldököm.

Sirius a hátam mögé mutatott, ahol egy doboz állt. Kinyitottam a dobozt, amiben egy képeslapot találtam. Kérdően néztem rá.

-Ezen a helyen nem vagyok körözött. Ott új életet kezdhetnénk. Csak én és te, meg természetes Dylan. Persze ha te ezt szeretnéd.
-Viccelsz.-kezdtem el sírni.-Persze, hogy ezt szeretném. Dylan végre megismerhetné az apját és mi folytathatnánk onnan tovább ahol befejeztük. Köszönöm Sirius.
-Ez csak természetes szerelmem. 

Harry Potter OneshotsWhere stories live. Discover now