right where you left me ⁽ʰˢ⁾

7️⃣

Fura érzés kerít maga alá miközben a színpadon Harry egy rajongón röhög. Már nem is tudom miről magyaráz, egy ideje elveszítettem a fonalat.

Teljes a káosz. Már többen is tudják, hogy Kroll és én itt vagyunk, és sokkal több embert érdeklek, mint azt gondoltam, hogy fogok. A kedvencük pont az ellenkező irányban van, és ők mégis velem foglalkoznak.

Nem értem. Ma nem én vagyok a főszereplő, nem akarok a középpontban lenni.

- ɢᴏɴᴅᴏʟᴋᴏᴅᴛáʟ ᴍáʀ ᴀᴢᴏɴ, hogy milyen lenne, ha most nem ott lennél, ahol? Ha nem lennél híres? Ha soha nem is lettél volna az? - kérdezte miközben az óra lassan megütötte az éjfélt.

- Igen, de sosem jutottam dűlőre - vakartam meg a tarkómat, és arrébb rúgtam egy kavicsot az úton. - Már születésem óta "nagy szám" vagyok anyu miatt, és szerintem soha nem tudtam milyen igazából a "normális" élet - húztam el a számat. - Úgyhogy nem tudom valójában hol lennék, ha nem itt, és nem tudom mit csinálnék, ha nem ezt - feleltem végül.

Amióta az eszemet tudom, beszélnek rólam. Eleinte csak anya miatt emlegettek, aztán ahogy elkezdtem ugyanazon a pályán mozogni, mint ő, és elértem a saját sikereimet, már nem csak miatta voltam reflektorfényben.

Az ember előbb-utóbb megtanul alkalmazkodni ehhez az élethez.

- Elképzelésem sincs, hogy milyen lehet úgy élni, hogy még meg sem születtél, de már tudnak rólad - sóhajtotta. - Régen minden vágyam az volt, hogy másoknak énekelhessek, és bár a mai napig imádom csinálni, néha sok. Nem a munka - legyintett -, hanem a velejárók...

Halk, együttérző nevetést hallattam. - Azt hiszem tudom miről beszélsz.

A Holdat bámulva rá kellett jönnöm, hogy jó ideje ez az első mélyebb beszélgetésem ebben a témában.

A semmi közepén sétálgattunk, szinte korom sötétben, és senki sem tudott rólunk. Egy árva lélek sem tudta, hogy mi ketten ott voltunk, a lábnyomainkat ott hagytuk a porban, a szavainkat pedig elfújta a szél.

- Jó olyannal beszélni erről, aki megért - lassította le a lépteit. Egy idő után meg is állt, úgyhogy én is követtem a példáját. Nem akartam leszakadni tőle, mert tényleg késő éjjel volt, az egyetlen fényforrásunk pedig a néhányszáz méterre lévő trailereinktől származott, amikben a többiek valószínűleg már az igazak álmát aludták.

- Igen - helyeseltem halkan. - Tényleg jó - kúszott apró mosoly a számra, amit bár kétlem, hogy látott volna, de miatta volt ott. Valamiért amióta megismertem, ꜰᴏʟʏᴀᴍᴀᴛᴏsᴀɴ ᴍᴏsᴏʟʏᴏɢɴɪ ᴀᴋᴀʀᴏᴋ...

Azon az éjszakán nem beszéltünk túl sok mindenről Harryvel, és valahogy mégis többet tudtunk meg a másikról, mint az azelőtti pár héten. Komfortos volt a csend, és jól esett kiszellőztetni a fejemet, valamint kiszakadni kicsit Alice szerepéből. Rám fért az a séta.

Most is rám férne egy.

A fejem zúg, és tudom, hogy az már régen rossz, hogy az agyam visszajátszik eseményeket. Olyan eseményeket, amikhez Harrynek is köze van.

Megfogadtam magamnak - és Taylornak -, hogy a saját érdekemben nem gondolok arra mi volt régen. Hogy elfelejtem a múltat, tovább lépek, és a mának élek.

De úgy látszik, hogy az agyam ma ki akar baszni velem, ezért eltér a tervtől.

- Baby, you were the love of my life...

Néhány pillanatra visszatérek a valóságba, ami Nick karjának köszönhető, amivel magához húz egy fél ölelésre. Pislogok párat, aztán felnézve rá, egyszerűen kijelentem:

- Elmegyek mosdóba.

- Nemárrrrr. Pont most? - biggyeszti le az ajkait. - Annyira jó ez a szám.

- Az összesre ezt mondod, Nick...

- Mert az összes az! - kéri ki magának felháborodva.

- Mindjárt visszajövök - ígérem neki, aztán már indulok is megkeresni a legközelebbi mosdót, hogy elvonulhassak, amíg össze nem kaparom magam.

Amint találok egy wc-t, azonnal belököm az ajtaját, és magamra zárom az egyik fülkét. A lehajtott ülőke tetejére rogyok, és a plafon felé emelve a tekintetem, nagyot sóhajtok.

Nem tudom mikor agyaltam utoljára Harryn és a történteken, de pontosan elég régen volt ahhoz, hogy most kiakadjak.

Komolyan kész katasztrófa vagyok.

Egy koncert közben, a klotyóban bujkálva légzésgyakorlatokat végzek, hogy megelőzzek egy pánikrohamot, miközben odakint mindenki más élete valószínűleg legjobb pillanatait éli.

Tudtam, hogy nem kellett volna engednem Krollnak, hogy belerángasson. Hallgatnom kellett volna Taylorra amikor még a premier előtt azt mondta, hogy minél kevesebb időt töltsek Harryvel, ha tovább akarok lépni.

Nem szabadna hagynom, hogy bármi, ami Harryvel kapcsolatos, befolyásoljon.

És most mégis, ahogy a budiban gubbasztok, az egyetlen kívánságom az, hogy visszamehessek az időben, és mindent egészen máshogy csináljak, mint azt akkoriban tettem.